MTI Itthon

Új Bkt.: elvi alapon ellenzi az Ügyvédi Kamara a kötelező jellegű büntetést

A jogrendszer legfontosabb elemeinek felülvizsgálatába illeszkedik az új Büntető törvénykönyv (Btk.) - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kódex kormány által már elfogadott tervezetéről pénteken, a Károli Gáspár Református Egyetem szervezte konferencián Budapesten.

hvg.hu Itthon

Répássy "titkos találkozója": cáfol a KIM

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkársága közleményben cáfolta a Népszava információit, amelyek szerint Darák Péter Kúria-elnök, három kollégiumvezető és a Kúria három elnökhelyettes-jelöltje a múlt hét végén titkos találkozón vett részt az igazságügyi államtitkárral.

MTI Vállalkozás

Répássy: a hitelezőket védi a kormány a csődtörvénnyel

A csőd- és a felszámolási eljárásokban tapasztalt visszaélések megakadályozását és a hitelezők érdekeinek védelmét szolgálja az igazságügyi államtitkár közlése szerint az a több jogszabály módosítását kezdeményező törvényjavaslat, amelyet csütörtökön reggel kezdett tárgyalni az Országgyűlés.

MTI Itthon

Répássy: nem csorbul a bírói függetlenség

A magyar igazságügyi reform nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, a bírói függetlenséget a legcsekélyebb mértékben sem csorbítja az új szabályozás - jelentette ki Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló törvényjavaslat csütörtöki, együttes általános vitáját megnyitó expozéjában.

M. László Ferenc Itthon

A főbíró Orbánék reformjáról: teljesen hiányoznak a fékek

Nem lassúak a bíróságok, a gazdasági és polgári perekben a magyar törvényszékek gyorsabbak még a svédországiaknál is. Viszont az igazgatás központosítása és tologatása nem segít a magyar bíróságok évtizedes, évszázados bajain, különösen akkor nem, ha egy teljesen kontrollálatlan, ellensúlyok nélküli hivatal kerül a bírói önkormányzat helyére. A Legfelsőbb Bíróság elnöke nem érti, hogy a kormány miért nem kérte ki a bírósági testületek véleményét az új törvény megalkotásakor, miközben az ügyészséget és az Alkotmánybíróságot megkérdezték. Interjú Baka Andrással.

MTI Karrier

A rabok szerződéses alapon is dolgozhatnának

A közigazgatási tárca igazságügyi államtitkára szerint szakmai szempontból szükséges módosításokat vezet be az a büntető tárgyú törvények módosítására tett kormányzati javaslat, amely szerint - meghatározott kivételektől eltekintve - minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kell a büntetés-végrehajtási intézetekben, és nem kaphat pénzt médianyilatkozatáért az, akit jogerősen elítéltek.

MTI Itthon

"Az uzsorások nincsenek kellőképpen fenyegetve"

Eltérnek a vélemények az uzsorázással kapcsolatban a parlamentben: az MSZP szerint az uzsorázás megítélése nem lehet az emberölésével azonos, a Jobbik szigorítaná a büntetési tételt, Répássy Róbert fideszes államtitkár szerint pedig a büntetőjogi megoldás csak az egyik irány az uzsorázás kapcsán.

MTI Itthon

Jövő évtől az igazságügyi szolgálat jelölné ki a kirendelt védőket

A jövő évtől várhatóan az igazságügyi szolgálat koordinálná a kirendelt védők kijelölését, ezzel a kötelező védelem jobban szolgálná az alkotmányos garanciák érvényesülését - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára.

Antal Attila Vélemény

„Kádár-huszárok” voltak-e a rendvédelmi dolgozók?

Ezúttal nem azt a vitát szeretném kinyitni, hogy jogállam-e az az állam, amelyet Répássy Róbert képviselni vél, hanem amellett érvelnék, hogy a „Kádár-huszározás” nem csupán a közbeszédet, a közmorált rombolja, nem csupán a társadalmi csoportokat, a családokat játssza ki egymás ellen, hanem az alkotmányos rendszerváltás totális semmibevételén is alapul és olyan érveket használ, amitől süt róla a homo kádárikusz eszméje.

hvg.hu Itthon

Fizetések a KIM-ben: ennyit keres Navracsics és az államtitkári kar

Navracsics Tibor kormányfő-helyettes, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetője miniszterként a tavalyihoz képest változatlan összegű, havi 1 101 900 forint bruttó illetményben részesül idén - tette közzé a KIM. Az adatok szerint a tárcavezető és a KIM államtitkárainak cafetéria-kerete viszont csökkent.

MTI/Népszabadság Itthon

Az új Btk. nem kíméli majd a kábítószereseket

A 2013-tól a tervek szerint hatályba lépő új büntető törvénykönyv a kábítószer-bűnözésnél csak az első esetben engedné meg az elterelést, a második vagy harmadik alkalomnál már büntetés kiszabását írná elő - erről Répássy Róbert államtitkár, az előkészítés felelőse beszélt a Népszabadságnak.

MTI Itthon

Répássy és Bárándy Gergely eltérő véleménye az alkotmányról

Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára szerint az idei volt Magyarország első legitim alkotmányozása, Bárándy Gergely szocialista parlamenti képviselő azonban úgy gondolja, hogy a társadalmi és a tartalmi legitimitása nincs meg az új alaptörvénynek.

hvg.hu Itthon

Bemutattuk a kínaiaknak az új alkotmányt

Az új alaptörvényről, az igazságügyi szolgálatok működéséről és a két ország közötti jó együttműködés fontosságáról beszélt Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkára azon a tárgyaláson, ahol a Kínai Népköztársaság Igazságügyi Minisztériumának miniszterhelyettesével, Hao Chiyonggal ült egy asztalhoz - olvasható a kormány honlapján.

MTI Itthon

Répássy: az év végére kerülhet a kormány elé az új Btk.

Várhatón az év végére kerül a kormány elé az új büntetőjogi törvénykönyv (Btk.) tervezete - közölte az igazságügyért felelős államtitkár szombaton a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nyílt napján tartott előadásában. Elsősorban a bűnismétlés megítélése szigorodhat.

MTI Itthon

Répássy megkapta az Amnesty elnökséggel kapcsolatos ajánlását

Az Amnesty International (AI) - a magyar EU-elnökség alkalmából - átadta az unió külső és belső tevékenységével kapcsolatos emberi jogi ajánlásainak jegyzékét Répássy Róbertnek, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) igazságügyért felelős államtitkárának kedden a minisztérium épületében.

MTI Itthon

Fogolyszökésnek minősülne a lakhelyelhagyás

Fogolyszökésnek minősítené a kormány a lakhelyelhagyási tilalom és a házi őrizet szabályainak súlyos megszegését - közölte az igazságügyért felelős államtitkár az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat keddi általános vitájában, a parlamentben.

1 2 3 4
Nem mindegy, kinek mennyi a horkolási indexe

Nem mindegy, kinek mennyi a horkolási indexe

Áder János is végignézte, ahogy elfoglalta a trónt az új japán császár

Áder János is végignézte, ahogy elfoglalta a trónt az új japán császár

Orbán-közeli cégen keresztül veszünk harci járműveket a háborúzó Erdoganéktól

Orbán-közeli cégen keresztül veszünk harci járműveket a háborúzó Erdoganéktól

Megalakult az új osztrák parlament

Megalakult az új osztrák parlament

Megrohamozták a Star Wars-fanok a Cinema City oldalát, akadozott a rendszer

Megrohamozták a Star Wars-fanok a Cinema City oldalát, akadozott a rendszer

Irattartóban szállította a kokaint a menetrend szerinti busz sofőrje

Irattartóban szállította a kokaint a menetrend szerinti busz sofőrje

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Az ár, az időtartam, és a cél sem stimmel a magyar kormány trieszti kikötővásárlásával

Az ár, az időtartam, és a cél sem stimmel a magyar kormány trieszti kikötővásárlásával

"Kommunisták vagytok" - kiabálták a Zeneakadémiáról távozó Orbánnak

"Kommunisták vagytok" - kiabálták a Zeneakadémiáról távozó Orbánnak

Hamarosan jönnek az S-rendszámos autók

Hamarosan jönnek az S-rendszámos autók

Szabó Tímea: Az önkormányzati választáson felszabadították Budapestet

Szabó Tímea: Az önkormányzati választáson felszabadították Budapestet

A címlapról ajánljuk