MTI Világ

Velencei Bizottság bírálja a román ügyészség átvariálását

A korábban a Stop Soros-t is bíráló testület azt javasolja szomszédunknak, hogy változtasson a vezető ügyészek kinevezésének jogi szabályozásán, sőt, módosítsa az alkotmányt is. Másképp nem látják biztosítottnak az ügyészek semleges kinevezését.

MTI Világ

Mégsem építik meg a bukaresti "óriásmecsetet", állítólag nincs rá pénz

Török támogatásból építettek volna egy mecsetből, lelkészi lakásból és könyvtárból álló vallási központot a bukaresti muzulmánoknak. Az ötlet ellen sokan tiltakoztak, köztük Traian Basescu egykori államfő is. Törökország végül úgy döntött, hogy nem ad pénzt a projektre. Forráshiányra hivatkoztak.

hvg.hu Itthon

Újabb amerikai cikk írja, hogy súlyosan romlik a demokrácia térségünkben

Természetesen Magyarország is szerepel aközött a három ország között, amelyek demokratikus berendezkedésének ijesztő romlásáról ír a Washington Post. A rangos amerikai portál Orbánt név szerint megnevezve azt írja, elhallgattatja az ellenzéki médiát és lejáratja ellenfeleit. Az éppen kialakuló autokrácia ellen persze többen fellépnek, ők nagyobb támogatást érdemelnének az újság szerint mind az EU, mind az USA részéről, de csak tétlenkedést és közönyt találnak.

MTI Világ

Kihirdették a törvényt, akár 3 év börtönt is büntethető az antiszemitizmus Romániában

Romániában ezentúl antiszemitizmusnak minősül minden olyan fizikai vagy szóbeli megnyilvánulás, amely a zsidók vagy a zsidó közösségi és egyházi intézmények ellen irányul. A törvény büntetlenséget biztosít azoknak, akik elkövették ugyan ezeket a bűncselekményeket, de még a hatósági leleplezés előtt feljelentik az antiszemita szervezkedés többi résztvevőjét.

Világ

Százakat kellett kilakoltatni a romániai áradások miatt

Árvíz pusztít Romániában, ahol az ország középső és keleti részén 48 órája szinte megszakítás nélkül esik az eső: a térségben lakóházakat és utakat öntött el a hegy- és dombvidéken lezúduló ár, több mint kétszáz embert kilakoltattak szombaton.

hvg.hu Világ

A volt amerikai alelnök is beszólt az autoriter Orbánnak

Joe Biden volt amerikai alelnök bírálta azokat a demagógokat és sarlatánokat, akik az átlagemberek félelmeit kihasználva és mindig másokat okolva igyekeznek megtartani a hatalmukat. A „Demokrácia és az önkényuralom újjászületése” című koppenhágai előadásában a politikus Magyarországot, Romániát és Lengyelországot hozta fel olyan példaként, ahol az önkényuralmi módszereket felhasználva építik az illiberális demokráciát.

1 2 3 4 5 6 7
160

A címlapról ajánljuk