Elég nagy büntetést kaphat, aki Note7-et visz a repülőre
Egymás után szigorítanak a légitársaságok, már nem elég „csak” kikapcsolni a Galaxy Note7-et.
Egymás után szigorítanak a légitársaságok, már nem elég „csak” kikapcsolni a Galaxy Note7-et.
Az, hogy nincs többé Samsung Galaxy Note7, nem azt jelenti, hogy ne lennének mémek, melyek mindörökre elménkbe vésik a jobb sorsra érdemes készülék tragédiáját.
A Samsung által valaha készített legjobb(nak vélt) okostelefon története csúfos véget ért, és ezt az eszköz gyártója is elismerte, többek között az alábbi módon.
A Samsung cégcsoport ágazati vezetői, köztük a mobiltelefonokat is gyártó Samsung Electronics illetékesei a nyilvánosság teljes kizárásával, zárt ajtók mögött szerdán rendkívüli megbeszélést tartottak Szöulban.
Egy amerikai nő éppen internetezett a telefonján, amikor az erős füstölésbe kezdett a kezében. És itt még nincs vége a történetnek.
Ilyen még nem volt a mobilvilágban: az egyik legnagyobb és legsikeresebb gyártó ígéretesen bemutatkozó eszközéből totális kudarc lett. Egy ilyen történet pedig nem kevés pénzbe kerül.
Így indult augusztusban is: sorra érkeznek a káresetekről szóló beszámolók a Galaxy Note 7-tulajdonosoktól. Ezúttal azonban a már biztonságosnak ítélt cseretelefonok gyulladnak ki, egy hét alatt már az ötödik.
Mégsem lehet megnyugodni, úgy tűnik ugyanis, továbbra sem biztonságosak az immár annak mondott Galaxy Note7-ek. Elátkozott széria…
A Samsung komoly nyomozást ígért az újabb blamának ígérkező melegedő telefonok ügyében.