hvg.hu Itthon

Schmitt Pál még mindig akarja az elvett doktoriját

Schmitt Pál és a Semmelweis Egyetem jogászai egyeztettek kedden eredménytelenül arról, hogy a volt köztársasági elnök formai okokra hivatkozva szeretné elérni: semmisítsék meg a doktori fokozatát visszavonó szenátusi határozatot - számolt be az Index.

hvg.hu Tech

Szakdolgozati botrányok: így derül ki a plágium

A plágiumok ugyan hosszú ideje jelen vannak az emberiség történetében, de azóta különösen komoly gondot okoznak, hogy a világhálón az emberi tudás igen jelentős része közvetlenül hozzáférhető, s pár gombnyomással, kattintással megszerezhető a kívánt szellemi termék. A plagizálás terjedését a plágiumok utáni (informatikai eszközökkel is megtámogatott) kutatás megerősödése követte.

hvg.hu Itthon

Schmitt-ügy: jogellenesen állították elő a hídon tüntetőket a Helsinki Bizottság szerint

A Magyar Helsinki Bizottság szerint jogellenesen állította elő a rendőrség a Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását a hídon ülve követelőket pénteken, különösen miután engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, és elhagyták az úttestet - olvasható közleményükben. A BRFK szerint ugyanakkor jogszerű, szakszerű és arányos volt a rendőri intézkedés.

hvg.hu Shake

Itt az új schmittes-vicces

Akár percről percre is tudósíthatnánk az interneten terjedő Schmitt-mémekről. Íme a legújabbak.

hvg.hu Itthon

Borókai saját kezűleg tüntette el a Schmittről szóló véleményt

A Heti Válasz főszerkesztője maga tüntette Stumpf András publicisztikáját, amelyben az újságíró elítélte az egyetemi Schmitt-jelentést. Borókai Gábor saját cikkében azonban azt írja, hogy az "egyenlőbb az egyenlők között" rossz üzenet, amely visszaüthet a kormányzó pártokra.

hvg.hu Itthon

Százezres kormánypárti tüntetés

A kormány melletti békemenetet hirdettek szombat délutánra, eközben a civilek Schmitt Pál ellen tüntettek a Várban. A Hősök terétől indult, több tízezres menetben angol és magyar nyelvű, a kormányt éltető és a nyugatot támadó feliratú transzparensek voltak láthatóak tudósítóink beszámolói szerint. A Kossuth tér megtelt a tüntetőkkel, akiket hatalmas buszmenet követett. Vidékről és a Felvidékről, illetve Romániából is sok demonstráló érkezett, javarészt idősek.

MTI Itthon

Plágiumügy: a szakértők nem akarják megvizsgálni Schmitt dolgozatát

A Népszabadság információi szerint jelentős nehézségekbe ütközik a Semmelweis Egyetem törekvése, hogy - néhány nappal korábbi bejelentésének megfelelően - létrehozzon egy kompetens, tekintélyes és független tagokból álló testületet Schmitt Pál doktori fokozatszerzése körülményeinek kivizsgálására.

MTI / hvg.hu Itthon

Szijjártó: gyanús a Schmitt-ügy időzítése

A miniszterelnök szóvivője szerint meglehetősen furcsa az időzítése a Schmitt Pál köztársasági elnökkel szemben felmerült plágiumgyanúnak. A TV2 hétfő reggeli műsorában Szijjártó Péter megismételte véleményét, hogy a Schmitt-ügy "bulvárkacsa".

MTI Itthon

Jobbikosok ajándéka Schmittnek: "Hogyan írjunk szakdolgozatot?"

Umberto Eco Hogyan írjunk szakdolgozatot? című könyvét vitte a Sándor-palotához a Jobbik ifjúsági tagozatának két vezetője pénteken, akik a köztársasági elnök doktori disszertációjának ügyében kirobbant plágiumgyanú kapcsán nyilvánítottak véleményt.

MTI Világ

A Schmitt-ügy bejárta a német és a bolgár sajtót is

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap a címlapján számolt be az államfő elleni plágiumvádról, és kommentárt is közölt az üggyel összefüggésben, amelyről a Handelsblatt című német üzleti lap és az osztrák Der Standard is írt. Nagy terjedelemben, kommentáló elemek nélkül ismerteti a bolgár média - napilapok, hírportálok, televíziós híradók, sőt az Ataka nacionalista párt hírlevele is - a Schmitt Pál államfő ellen felmerült plágiumgyanút.

Horn Gábor: A közösségromboló uniós kifizetésekről

Horn Gábor: A közösségromboló uniós kifizetésekről

Népszava: a debreceni polgármester is az állami pénzből épült magániskolába íratta a gyerekét

Népszava: a debreceni polgármester is az állami pénzből épült magániskolába íratta a gyerekét

Terry Black a hétvégén még a hazatérésre készült

Terry Black a hétvégén még a hazatérésre készült

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

Gyorsan bíróság elé állítják a nőt, aki három kismacskát ásott el élve

Gyorsan bíróság elé állítják a nőt, aki három kismacskát ásott el élve

Egy magyar máris lecsapta a vadonatúj Land Rover Defender tetejét

Egy magyar máris lecsapta a vadonatúj Land Rover Defender tetejét

Elértük az Orbán Ráhel-hasonmást: "Így sikerült a kép"

Elértük az Orbán Ráhel-hasonmást: "Így sikerült a kép"

A budapesti Bartók Béla út is rajta van a világ legmenőbb negyedeinek listáján

A budapesti Bartók Béla út is rajta van a világ legmenőbb negyedeinek listáján

Panaszkodnak a fuvarozók: nincs a minisztériumnak elég embere, hogy kiszűrjék a csalókat

Panaszkodnak a fuvarozók: nincs a minisztériumnak elég embere, hogy kiszűrjék a csalókat

Tarlós: "A Margitszigeten talán olyan gyávának tűntem?!"

Tarlós: "A Margitszigeten talán olyan gyávának tűntem?!"

Kisiklott egy tehervonat Miskolcon, késések vannak – fotók

Kisiklott egy tehervonat Miskolcon, késések vannak – fotók

A címlapról ajánljuk