hvg.hu Gazdaság

Már két torony is elég egy kisvárosnyi áramhoz

Püspökladány, Abony, Mór vagy Kiskőrös teljes éves áramszükségletét biztosítani tudja az a két, heteken belül üzembe is álló óriási szélturbina, amit először telepítenek szárazföldre. Nem, nem nálunk, Németországban. Ott fúj a szél.

hvg.hu Vállalkozás

Ha a MÁV most venne elővárosi vonatokat, így néznének ki

A tűzpiros dízel Desirókat nem kell ugyan bemutatni idehaza, de a főként a budapesti elővárosi forgalomba besorolt motorvonatok hiába sorolhatók ma is a hazai járműállomány modernebbjei közé, a konstrukció felett valójában kicsit eljárt az idő. Nem, nem nálunk, Ausztriában.

MTI Közlekedés

Új szuperexpressz hasít át jövő évtől a Csalagúton – fotók

Bemutatták az Eurostar vasúttársaság új, e320-as szuperexpresszét. 2015 végéig a tervek szerint még hét új vonatot állítanak forgalomba a korábban megrendelt tíz mellett. A szerelvények nemcsak a Brit-szigeteket az európai szárazfölddel összekötő Csalagúton keresztül futhatnak ugyanis, hanem a hagyományos európai vasúthálózatokon is. Ez azt jelenti, hogy az eddigi végállomásokon, Párizson és Brüsszelen túl más városokba is járhatnak majd.

hvg.hu Vállalkozás

A paksinál is több energiát küldenek át egyetlen vezetéken

Kanada a távolságok, a természet és a gigantikus léptékű megoldások hazája. Ez utóbbi hírnevet öregbíti majd az a 800 millió kanadai dollárból épülő áramátviteli rendszer, amivel három év múlva,1400 km távolságba szállítanak majd akár 2300 MW-nyi energiát.

hvg.hu Vállalkozás

Így kellene gondolkodni a városi közlekedésről

Az USA egyik legzöldebb városa San Francisco - és ez a tömegközlekedésre is igaz. Így az csak számunkra meglepő, hogy a helyi közlekedési hatóság (SFMTA) 175 városi járművet rendelt meg város híres Municipal Railway (Muni) hálózatára. A mintegy 650 millió dolláros, kifejezetten a környezetbarát megoldásokra kihegyezett üzletet a Siemens nyerte el, opcionálisan további 85 városi közlekedési szerelvényt is bevállalva.

hvg.hu Gazdaság

Venne elektromotoros autót a Siemenstől?

A jövő tavasszal már az első sorozatgyártásra előkészített termékével be is induló új motorgyárral a német gyáróriás az elektromobilitás iránti elkötelezettségét erősíti. Meg a piaci lehetőséget látja.

hvg.hu Gazdaság

Csendes forradalmat vezényelnek az akkumulátoriparban

Az összes olyan iparági területen ahol fontos, hogy az eddigieknél jobb paraméterű lítium akkumulátorokat használhassanak (az elektromos autó ipartól az energiatároló berendezéseket ipari méretben használó területekig) komoly változást idézhet elő, hogy német kutatók és mérnökök biztonságosabb és hosszabb ideig használható e-cellák használatát készítik elő a világban. Sőt: széria érett a dolog.

hvg.hu Vállalkozás

Francia ezredet vetnek be a németek

A Siemens AG az Alstom gázüzletének tervezett meg-, illetve átvétele kapcsán felvetette, hogy kész a következő években 1000 francia fiatalt kiképezni. A pótlólagos kiképzési létszám műszaki és gazdasági tevékenységekre egyaránt kiterjed.

MTI Vállalkozás

Öt-tízezer embert küld el a Siemens

A Siemens konszern szerkezetátalakítási programja 11 ezer 600 állást érint világszerte megszüntetés vagy összevonás formájában – jelentette be pénteken Joe Kaeser vezérigazgató New Yorkban egy befektetői konferencián.

hvg.hu Vállalkozás

Miért ne tankolhatna szélkerékből hidrogént?

Miközben idehaza továbbra is az a mantra az energetikában, hogy a nap-, és szélenergia termelés az energiatárolás problémájának megoldatlansága miatt csak széljegyzet a masszív, klasszikus erőművi elképzelések által írt történelemben, a németek (már megint) inkább az előttük álló probléma megoldására koncentrálnak. A mainzi pilotprojekt már jövőre termelővé válik

1 2 3 4 5 6 7
12
Halálos baleset történt Makkoshotykánál

Halálos baleset történt Makkoshotykánál

Tervei vannak: megszólalt lapunknak a Botka ellen induló szegedi szocialista

Tervei vannak: megszólalt lapunknak a Botka ellen induló szegedi szocialista

Csak a Magyarországra belépők használhatják mostantól a röszkei közúti határátkelőt vasárnaponként

Csak a Magyarországra belépők használhatják mostantól a röszkei közúti határátkelőt vasárnaponként

Gyurcsány: A helyzet megváltozott

Gyurcsány: A helyzet megváltozott

És akkor Trump megsértődött, mert nem engedik, hogy megvegye Grönlandot

És akkor Trump megsértődött, mert nem engedik, hogy megvegye Grönlandot

A kormány tízmilliókat pakolt át a Szent Jobb-díszkocsi rekonstrukciójára

A kormány tízmilliókat pakolt át a Szent Jobb-díszkocsi rekonstrukciójára

Hogyan segíthetjük szülőként a gyerekek tudatos internetezését?

Hogyan segíthetjük szülőként a gyerekek tudatos internetezését?

A Belvárosban elkezdték komolyan venni a kutyák kitiltását parkokból, játszóterekről

A Belvárosban elkezdték komolyan venni a kutyák kitiltását parkokból, játszóterekről

Vége a lezárásnak az M5-ösön

Vége a lezárásnak az M5-ösön

Valter Attila szakaszt nyert a fiatalok Tourján

Valter Attila szakaszt nyert a fiatalok Tourján

Orbán felszántotta az országot, de volt, ahol ez is kevés volt

Orbán felszántotta az országot, de volt, ahol ez is kevés volt

A címlapról ajánljuk