hvg.hu Gazdaság

Orbánék nem először hitegetnek minket

Már másodszor játssza el az Orbán-kormány, hogy Bokros-csomag méretű megszorítást ver keresztül. Az első kudarcát mi sem jelzi jobban, mint hogy belengették a másodikat. Jelentősen csökkentené a kormány az államháztartás kiadási oldalát. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy keddi konferencián elmondta, a GDP-hez mért rátát 45 százalékra vinnék le, emellett folyamatosan mérsékelni kell az év végi államadósságot. A kormány ugyanakkor már 2011-ben is azt ígérte, hogy egy év alatt leviszik erre a szintre ezt a mutatót, és a legfrissebb konvergenciaprogramban is az szerepel, hogy 2017-re érnénk el ezt az értéket. A miniszter tehát új dolgot nem mondott, viszont ez a bejelentés is azt jelzi, komoly átalakításokra készülhet a kormány. Minden más titok.

Kovács Áron Itthon

Ez a tandíj éhhalálra ítéli az egyetemeket

Több oldalról vágott bele az Orbán-kormány a felsőoktatás reformjába, az államilag finanszírozott helyek számának visszavágása csak az egyik lépés. Két év alatt 55 milliárddal csökkentették az intézmények költségvetési támogatását, amit még az sem pótolna, ha minden fizetős helyre lenne diák. Az egyetemek pénzügyi önállóságának elvonásával együtt a folyamat oda vezethet, hogy a kisebb főiskolák bezárják kapuikat, csak ezt még senki nem mondta ki nyíltan.

hvg.hu Gazdaság

Ezért van távol az IMF-megállapodás

Nem tudta tartani a két Széll Kálmán-tervet a kormány a Policy Agenda szerint. Ha sikerültek volna a programok, már kikeveredhettünk volna a túlzottdeficit-eljárás alól, és az EU/IMF-hitelmegállapodáshoz sem kellene különösebb erőfeszítés.

Máriás Leonárd - Szabó M. István Gazdaság

Nyugdíjas kedvezmények: Orbánék csak véletlenül voltak bátrak

A kormány nekiment az utazási kedvezményeknek és eltörölte a nyugdíjasok kiváltságait. Ez azonban csak véletlen volt, a kabinet nem akart kedvezményeket eltörölni. Állítólag a politikai ciklus második felében ilyet már nem szabad.

hvg.hu Gazdaság

Megszegte a kormány a Bankszövetséggel kötött megállapodást

A nemzetgazdasági miniszter által bejelentett pénzügyi tranzakciós adó - amely a pénzintézeteknél jelenik meg többlet ráfordításként - ellentmond annak megállapodásnak, amelyet a múlt év decemberében kötött a kormány a Bankszövetséggel - közölte a bankok érdekképviseletét ellátó szervezet szerdán.

hvg.hu Gazdaság

Itt az új adócsomag: Matolcsy megint a cégektől venne el

A magánszemélyek legfeljebb 700, a cégek 2500 forint telefonadót fizetnek majd. Az energia- és közműcégeknek jön a 30 százalékos társasági adókulcs. 130 milliárdot várnak a tranzakciós adóból. 5 millió forint fölött csak bankátutalással lehet majd fizetni, de az adófizetési kötelezettségbe nem esnek bele a magánszemélyek önmaguknak küldött utalásai. Itt vannak az adócsomag részletei.

hvg.hu Gazdaság

Orbán kiadta: a méheket nem érinti a megszorítás

Egy hetük van a minisztériumoknak és a költségvetési szerveknek arra, hogy kitalálják, milyen területeken szorítanak meg idén. A szerdai kormányhatározat szerint a 44,6 milliárd forintos zárolás többek között nem érintheti az egyházi programokat, a méhészetet, a rezidenseket. Ugyanakkor az önkormányzatok szociális feladatokra 4 milliárddal költhetnek kevesebbet.

MTI Itthon

Lázár keresztény értelmiségiekkel találkozott

A következő két év legnagyobb kihívása a kormánypártok számára, hogy az emberek életminőségén, ezen belül elsősorban a bér- és jövedelemviszonyokon miként tudnak javítani - mondta Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán Szolnokon, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetését megelőző sajtótájékoztatón.

MTI Gazdaság

Szakértők: nem újabb adókat kellene kivetni

Az RSM DTM Hungary Zrt. tanácsadó cég szerint bár összességében vannak előremutató részei a friss adóterveknek, mégsem újabb adónemek bevezetésével kellene biztosítani a költségvetési egyensúlyt.

MTI Gazdaság

MSZOSZ: a dolgozók 80 százaléka rosszul jár

Biztos munkahelyekért, a tisztes megélhetésért, a működő és elérhető közszolgáltatásért emelik fel szavukat május elsején a szakszervezetek, a budapesti központi ünnepségen négy tömörülés együtt tüntet, vonul fel és majálisozik - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke Miskolcon sajtótájékoztatón, szerdán.

Tossenberger Adél Itthon

Orbán brüsszeli „ajándéka” az önkormányzatoknak is fájni fog

Sajátos iskolaállamosítási technikájával akár az önkormányzati összköltségvetés negyedére is ráteheti a kezét az állam az új konvergenciaprogram szerint. Az önkormányzati vezetők biztosak abban, hogy az Orbán-Barroso-találkozó miatt kellett kijönni a Széll Kálmán-terv 2.0-ás verziójával, amiben – ami a közoktatás átalakítását illeti – számok még mindig nincsenek, tisztázatlan elemek annál inkább.

MTI Itthon

MSZOSZ az új Széll Kálmán Tervről: "elviselhetetlen terhek"

Az MSZOSZ szerint a Széll Kálmán Terv 2.0. tervezett adóemelései a háztartások egy részének elviselhetetlen terhet jelentenek, miközben a program végrehajtásával nem lesz több biztos munkahely, egyre kevesebben jutnak a tisztes megélhetést biztosító jövedelemhez, a közszolgáltatások pedig drágulnak, vagy nem működnek majd.

MTI Gazdaság

MSZP: az egykulcsos adó miatt kell most a megszorítás

Az MSZP szerint a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő több százmilliárd forintos megszorításokra nem lenne szükség, ha a kormány nem vezette volna be az egykulcsos személyi jövedelemadót és nem ragaszkodna továbbra is ahhoz.

hvg.hu Gazdaság

Equilor: igazi előrelépést az IMF-megállapodást hozhat

Makrogazdasági szemszögből nézve vélhetően elegendő lesz arra a mostani intézkedéscsomag, hogy a túlzottdeficit-eljárás és a kohéziós alap támogatásai kapcsán pozitív fordulat következzen be, az viszont még kérdéses, hogy a pénzügyi tranzakciós adó vagy a 2 forintos távközlési adó minden ponton megfelel-e az uniós szabályozásnak - közölte elemzésében Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője a hétfőn bejelentett Széll Kálmán-terv 2.0-ról.

hvg.hu Napi merítés

VV: Orbán Viktor mániája egyre drágább

A kormány immár a harmadik vagy negyedik megszorítócsomagját jelenti be azóta, hogy 2010 őszén Matolcsy György még 7 százalékos gazdasági növekedést vizionált 2014-re, ez a mostani csomag pedig tényleg fájni fog, mert szinte mindenkit érint - írja a Véleményvezér keddi cikkében, amely szerint mindez egy ember mániája miatt történik így.

hvg.hu Gazdaság

Így fogott hozzá Orbán újra a nagy MÁV-átalakításhoz

Mióta Orbán Viktor kiadta a jelszót, és a kormány újra nekiveselkedett a MÁV átalakításának, egyre több információ szivárog ki a tervek közül. A hvg.hu 6 pontba szedte azokat a területeket, ahol a változtatások kiadhatnák végül a reformot. A pontok alapján jól követhető, milyen lyukacsosak egyelőre a kormány tervei.

1 2 3 4 5 6 7
Négy "tuningautó" azonnal bukta a műszakiját egy hétvégi razzián

Négy "tuningautó" azonnal bukta a műszakiját egy hétvégi razzián

Portikot is megvádolnák a Fenyő-gyilkossággal

Portikot is megvádolnák a Fenyő-gyilkossággal

Bayer Zsolt nem győzi bizonygatni, hogy ő egészséges heteroszexuális férfi

Bayer Zsolt nem győzi bizonygatni, hogy ő egészséges heteroszexuális férfi

A Dunába gurult egy autó Nagymarosnál, meghalt egy ember

A Dunába gurult egy autó Nagymarosnál, meghalt egy ember

Ha ez igaz, elég szép telefon lesz a Note10 – képek

Ha ez igaz, elég szép telefon lesz a Note10 – képek

A világon elsőként sikerült lefotózni Einstein tévedését

A világon elsőként sikerült lefotózni Einstein tévedését

Griezmann már Barcelonában van

Griezmann már Barcelonában van

Az emberiség 11 százaléka éhezik

Az emberiség 11 százaléka éhezik

Momentum: A Huawei veszélyes

Momentum: A Huawei veszélyes

Embernagyságú medúzába botlott egy búvár Cornwallnál – videó

Embernagyságú medúzába botlott egy búvár Cornwallnál – videó

Öt autó ütközött az M0-son

Öt autó ütközött az M0-son

A címlapról ajánljuk