HavariaPress Itthon

Trágár emailek Tarlós nevében

Rendőrségi feljelentést tett hétfőn Tarlós István, mert közlése szerint valaki a nevével visszaélve ordenáré üzeneteket küldözget az interneten - jelenti a HavariaPress.

hvg.hu Itthon

Tarlós jogászokkal vizsgáltatná a fővárosi szerződéseket

Tarlós István szerint a jelenlegi 67 fős Fővárosi Közgyűlést 35 fősre lehetne csökkenteni akár már idén ősztől is. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában a sokat emlegetett elszámoltatásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „nincs benne vad vágy” az iránt, hogy például Demszky Gábor főpolgármesterről „előásson valamit”, de ha felhatalmazást kap Budapest vezetésére, jogászcsapattal fogja vizsgáltatni a létező szerződéseket.

hvg.hu Itthon

Tizenkilenc év fővárosi politika

Az elmúlt csaknem két évtized alatt Budapesten az SZDSZ és Demszky Gábor folyamatosan irányító szerepet játszott, miközben a konfliktusok hol a kormánnyal, hol a kerületekkel, hol pedig a koalíciós partnerrel éleződtek ki.

hvg.hu Itthon

Orbán újabb ígérete: visszafizettetik a végkielégítéseket

Orbán Viktor szerint azzal, hogy a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció szétesett, Budapest nagyon súlyos és közvetlen veszélybe került. A Fidesz elnöke ezt Tarlós István A nemzet fővárosa címet viselő Budapest-programjának óriási sajtóérdeklődés mellett megtartott bemutatóján mondta szerdán.

hvg.hu Itthon

Tarlós tervei Budapest rendbetételére

A nemzet fővárosa című Budapest-program azért készült, hogy lehessen vitatkozni róla, és örülnek, ha az állampolgárok javító, módosító javaslatokat fűznek hozzá és kiegészítik - mondta Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke szerdán Budapesten, amikor bemutatta programját.

hvg.hu Vélemény

Tarlós: "Nem kellett volna talicskával kitolni a milliárdokat a BKV-tól"

Tarlós István, Orbán Viktorral egyetemben, szerdán hirdeti meg Budapest alternatív városfejlesztési programját. A programról alig tudtunk kiszedni belőle valamit, ugyanakkor kiderült: miközben keményen bírálja a főváros szocialista vezetését, van az MSZP-ben egy vonulat, amellyel együtt tudna dolgozni.

hvg.hu Itthon

Nem téma a házban a Fővárosi Közgyűlés feloszlatása

Nem dönt az Országgyűlés hétfőn a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását lehetővé tevő törvénymódosításról, ugyanis a házbizottság rendkívüli ülésén az MSZP és az SZDSZ nem támogatta a házszabálytól eltérést - közölte Répássy Róbert sajtótájékoztatón, a Parlamentben.

hvg.hu Itthon

Az ellenzék szerint nem szűnt meg a fővárosi koalíció

Az SZDSZ szerint megszűnt a fővárosi koalíció, ám a Fidesz, a KDNP és az MDF szerint nem – legalábbis ezt közölte John Emese, az SZDSZ fővárosi képviselőcsoportjának vezetője a hétfői, ötpárti egyeztetés után.

hvg.hu Itthon

Az MSZP nem akar új választást a fővárosban

A Fidesz azt kezdeményezi: minden képviselő mondjon le a Fővárosi Közgyűlésben, hogy minél előbb új választást lehessen tartani; a közgyűlés feloszlathatósága érdekében törvénymódosítást is kezdeményeznek. Az MSZP-s Burány Sándor erre azt mondta, "nem támogatja a Fidesz azon törekvéseit, amelyek nem a városlakók problémáinak megoldását, hanem a káosz előidézését szolgálják".

hvg.hu Itthon

Az MSZP kilép a koalícióból, a Fidesz kisegíti Demszkyt

A Fidesz segíteni fogja a főváros működőképességének fenntartását, "már amennyire az MSZP áldásos tevékenysége után ez lehetséges" - közölte Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője azután, hogy Demszky Gábor kezdeményezésére kedden megbeszélést folytatott a szabad demokrata főpolgármesterrel. Az MSZP - miként az várható volt - kilép a fővárosi koalícióból.

hvg.hu Itthon

Orbán: "a 2010-es az elmúlt 20 esztendő legveszélyesebb költségvetése"

A Gyurcsány-Bajnai kormányok úgy kezelik az országot, mintha az egy nagy BKV lenne – ez volt a vezérmotívum a Fidesz politikai évadnyitó gyűlésén Budapesten, a Millenárison. A gyűlésen országgyűlési képviselők, választókerületi elnökök, önkormányzati, helyi és megyei tisztviselők vettek részt

MTI/hvg.hu Itthon

Orbán: „Gyurcsány irányít, Bajnai a dublőr”

Pénteken három óra után megkezdődött a Fidesz politikai évadnyitó gyűlése Budapesten, a Millenárison; a rendezvényen a napi aktuális kérdéseket és az elkövetkező időszak feladatait tekintik át.

HVG Itthon

Hagyó Miklós bukása és a Városháza bizantikus viszonyai

A nagypolitikai érdekek sajátosan jelennek meg a Budapest irányításában részt vevő pártok összecsapásában, sok esetben meglepő együttműködésében. Így például kitörő örömmel fogadták az MSZP bizonyos köreiben, amikor a BKV közgyűlési felügyeletét a szocialista Hagyó Miklós helyett Horváth Csabára bízták. A szocialista pártközpontban sokan ugyanis a Hagyó-csapat országos hatalomátvételétől tartanak. Demszky húzása ezekre az ambíciókra mért óriási csapást – írja a HVG csütörtökön megjelenő száma.

MTI Itthon

Capital-cégek helyesbítik Tarlós Istvánt

Nem a Political Capital adott lobbi-tanácsokat a BKV-nak, hanem a GPS Capital Kft., s nem 32, hanem 25 millió forintért - állítja lobbicég Tarlós István szerdai sajtótájékoztatójára reagálva.

MTI Itthon

Margit híd: Tarlósnak tetszik Hagyó pontonhídas ötlete

Tarlós István szerint működőképes gondolat a Margit híd felújításának idejére létesítendő ideiglenes pontonhíd. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője csütörtökön azt mondta: csak a költségek pontos ismeretében lehet ez ügyben véglegesen állást foglalni.

MTI Itthon

Kifakadt az MSZP és az SZDSZ Tarlós István "szebb jövője" miatt

Tarlós István azt mondta, nem tudta, hogy bizonyos szavakat törölni kell a magyar nyelv értelmező szótárából. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője a hétvégi szereplését bíráló fővárosi MSZP-SZDSZ-közleményre reagálva hétfőn hangsúlyozta, nem volt tudomása arról, hogy a nyilasok használták a "Szebb jövőt" kifejezést.

MTI Itthon

Tarlós is, Demszky is bizakodó

Demszky Gábor és a fővárosi önkormányzat ellenzéki frakcióvezetői szerint is sikeres, konstruktív, nyitott és kompromisszumkészséget jelző volt az a szerdai találkozó, amelyen a főpolgármester kezdeményezésére a főváros ez évi költségvetéséről és arról egyeztettek, hogy milyen módon érhető el annak ellenzéki támogatása.

1
95 96 97 98 99 100 101
Szomorú a CEU miatt az amerikai nagykövet, de ez az ügy nem vezethet szakításhoz

Szomorú a CEU miatt az amerikai nagykövet, de ez az ügy nem vezethet szakításhoz

Utoljára ülésezik a parlament, újabb tüntetés készül

Utoljára ülésezik a parlament, újabb tüntetés készül

Adventi irodalmi naptár - december 14.

Adventi irodalmi naptár - december 14.

Ez az úszó-vb legbénább csobbanása

Ez az úszó-vb legbénább csobbanása

Veronai buszbaleset: folytatódott a per, de a sofőr most sem jelent meg

Veronai buszbaleset: folytatódott a per, de a sofőr most sem jelent meg

Nem kell többé Londonig menni, konzulátus nyílt két brit nagyvárosban is

Nem kell többé Londonig menni, konzulátus nyílt két brit nagyvárosban is

Új csodamotort kaphatnak az autók: szupertiszta működés és minimális fogyasztás

Új csodamotort kaphatnak az autók: szupertiszta működés és minimális fogyasztás

Az amerikai szenátus szerint a szaúdi trónörökös a felelős Hasogdzsi meggyilkolááért

Az amerikai szenátus szerint a szaúdi trónörökös a felelős Hasogdzsi meggyilkolááért

Kövér szigorítaná a fegyelmi szabályokat az Országgyűlésben

Kövér szigorítaná a fegyelmi szabályokat az Országgyűlésben

A köztévé szerint a tüntetők akasztva látnák Tőkés Lászlót

A köztévé szerint a tüntetők akasztva látnák Tőkés Lászlót

Összevissza beszél a Google vezetője a titokzatos kínai keresőről

Összevissza beszél a Google vezetője a titokzatos kínai keresőről

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával