MTI Itthon

Tarlós meg akarja szólítani a hajléktalanokat

A főpolgármester szerint a főváros frekventált aluljáróiban élő hajléktalanok jelentős többsége, mintegy 80 százaléka elfogadja a számukra felkínált szociális segítséget.

Hírszerző/FH Gazdaság

Megkapják juttatásaikat a BKV-dolgozók

Nincsenek veszélyben a BKV munkavállalóinak juttatásai, a vállalat minden kifizetést teljesíteni tud - ezt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója mondta a Fővárosi Közgyűlés hétfői közmeghallgatásán.

Hírszerző Itthon

Tarlós bezáratná a Petőfi Csarnokot

A Fővárosi Önkormányzat a kulturális intézményei átalakítására készül, melynek részeként beolvasztanák a Pecsát a Trafó Kortárs Művészetek Házába. A Hírszerző úgy tudja, nem csak az intézményeket vonnák össze, de jövő nyárig megválnának a Petőfi Csarnok épületétől is.

Magyar Nemzet Itthon

Balliberális tanácsadókkal veszi körül magát Tarlós

Folytatom a sokszínű kultúrát – mondta Tarlós István, amikor átvette a budapesti városháza irányítását Demszky Gábortól. A Fidesz–KDNP főpolgármestere leginkább balliberális tanácsadókat alkalmaz, de az új fővárosi cégvezetők között is akad, aki politikai kockázatot jelenthet a kormányoldal számára.

MTI Itthon

Fővárosi MSZP: szerződés alapján járt a BKV-nak a támogatás

A kormányzati kommunikációval ellentétben nem mentőöv volt a múlt héten a BKV-hoz megérkezett 7,5 milliárd forintos összeg, hanem - az előző kabinet és főváros szerződése alapján - az járt a közlekedési társaságnak - jelentette ki Bihary Gábor (MSZP).

MTI Itthon

A BKV-megállókban is betilthatják a dohányzást

Tilos lenne a dohányzás a várakozás céljára elkülönített közterületen, illetve, ha egyéb jelzés nincs, akkor például az autóbuszmegállóknál egy 2 méter széles, és 18 méter hosszúságú területen.

Hírszerző/FH Itthon

Az összes aluljáróban betilthatják az alkoholfogyasztást

Megtiltanák a szeszesital-fogyasztást a budapesti aluljárókban 2011. január 1-jétől. A tilalomról, illetve a köztéri alkohol-ivás szabályairól korábban a kerületi önkormányzatok dönthettek, Tarlós István főpolgármester viszont indokoltnak tartja, hogy a közrend egységes javítása érdekében valamennyi fővárosi aluljáróra vonatkozzon a rendelet.

Hírszerző/FH Itthon

Megérkezett a BKV pénze

Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester megállapodása alapján - a kormány döntése után csaknem három héttel - megérkezett a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a BKV számlájára a 7,5 milliárd forint.

MTI Itthon

Tarlós: Budapest nem az antiszemitizmus, hanem a rend fővárosa

A főolgármester szerint a főváros nem az antiszemitizmus, hanem a rend fővárosa, amely nem tűr meg semmiféle hátrányos megkülönböztetést. Tarlós csütörtökön a fővárosi Nyugati téren beszélt erről, ahol meggyújtották a nyolcágú gyertyatartó második lángját.

hvg.hu Itthon

Érkezik a BKV pénze az államtól

Két nappal a kormány határozatát követően a Magyar Államkincstár intézkedett a BKV részére juttatott 7,5 milliárd forintos állami támogatás átutalásáról, miután a Belügyminisztériumtól megkapta a támogatás kifizetéséhez szükséges dokumentumokat.

Hírszerző/FH Itthon

Pesti Imre nem nyugszik bele Szócska elképzeléseibe

A december 15-i fővárosi közgyűlésen Pesti előterjeszti a budapesti kórházholding első intézkedéscsomagját. A hírek szerint Tarlós István is a Szócska-féle elképzelésekkel ért egyet, azaz állami fenntartásba adná a 12 fővárosi tulajdonú kórházat.

MTI Itthon

Embertelenség a Kálvinon? – tüntetni fognak Tarlós ellen

A hatóságok hajléktalanokkal szembeni erőszakos fellépése miatt tiltakozik a Város Mindenkié csoport. A hajléktalan és nem-hajléktalan aktivistákat tömörítő szervezet szerint hétfőn egy fővárosi aluljáróban a Fővárosi Közterület-felügyelet és a rendőrség a terület elhagyására szólította fel az ott élőket.

MTI Itthon

BKV: Tarlós nem érti a kormány késlekedését

A főpolgármester szerint érthetetlen, hogy a BKV még nem kapta meg a kormány által megígért mintegy 12,5 milliárd forintos támogatást. Erről szerdán a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában beszélt Tarlós István. A Magyar Közlöny legfrissebb száma szerint ugyanakkor soron kívül érkezik a pénz.

hvg.hu Itthon

Budapesti parkolás: a Parking Kft. "készen áll"

A Parking Kft. cáfolja, hogy az új parkolóautomaták beszerzésére az előző közgyűlés által jóváhagyott nettó 1,1 milliárd forint eltűnt volna, ugyanis azt "eredményes közbeszerzés híján sosem kapták meg".

MTI Itthon

Tarlós lemond képviselői mandátumáról

Tarlós István december 3-i hatállyal lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, mert főpolgármesteri teendőivel a parlamenti munka időben nem egyeztethető össze - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága.

1
91 92 93 94 95
99
Csak most vette észre a Pentagon, hogy hónapokkal ezelőtt ellopták 30 ezer katonájuk személyes adatát

Csak most vette észre a Pentagon, hogy hónapokkal ezelőtt ellopták 30 ezer katonájuk személyes adatát

A Karc FM visszakérte a Lánchíd Rádió frekvenciáit

A Karc FM visszakérte a Lánchíd Rádió frekvenciáit

Meglátogatta Botka Lászlót, a Facebookon áradozik Szegedről az amerikai nagykövet – fotók

Meglátogatta Botka Lászlót, a Facebookon áradozik Szegedről az amerikai nagykövet – fotók

Az USA ausztrál nagykövetsége tévesen kiküldött egy e-mailt, aztán nem győzött bocsánatot kérni

Az USA ausztrál nagykövetsége tévesen kiküldött egy e-mailt, aztán nem győzött bocsánatot kérni

Valóságos fegyverarzenált találtak egy miskolci férfi otthonában a rendőrök – fotók, videó

Valóságos fegyverarzenált találtak egy miskolci férfi otthonában a rendőrök – fotók, videó

Ausztrália is elismerheti Jeruzsálemet Izrael fővárosának

Ausztrália is elismerheti Jeruzsálemet Izrael fővárosának

A hatályba lépett hajléktalanrendeletről ír a BBC is

A hatályba lépett hajléktalanrendeletről ír a BBC is

Hasogdzsi-ügy: bizonyítékokat találtak, a szaúdi főkonzul elhagyta Törökországot

Hasogdzsi-ügy: bizonyítékokat találtak, a szaúdi főkonzul elhagyta Törökországot

Év végére 60 milliárd forint tartozásuk lesz a kórházaknak

Év végére 60 milliárd forint tartozásuk lesz a kórházaknak

Rátámadtak és meg akarták erőszakolni a magyar bajnok futónőt

Rátámadtak és meg akarták erőszakolni a magyar bajnok futónőt

800 millió eurós bírságot kapott az Audi

800 millió eurós bírságot kapott az Audi

A címlapról ajánljuk