MTI Itthon

Ujhelyi: az Orbán-rendszer evolúciós zsákutca

Újhelyi István szerint kimondható, hogy az Orbán-rendszer evolúciós zsákutca, nem vezet sehová. A kormány és politikája bukásra van ítélve, gazdasági kudarcaival, igazságtalanságaival, hazugságaival és despotizmusával együtt - mondta az Országgyűlés MSZP-s alelnöke szombaton Tatabányán, ahol az MSZP Komárom-Esztergom megyei küldöttgyűlése után tartott sajtótájékoztatót Lukács Zoltánnal, a párt megyei elnökével.

MTI Itthon

"Fideszes-jobbikos mutyi" szúrja Ujhelyi szemét

Ujhelyi István szerint Szegeden a Fidesz és a Jobbik "napi szintű, üzletszerű politikai mutyit folytat a város kárára", holott Lázár János, a Fidesz újrajelölt frakcióvezetője a napokban egy interjúban kijelentette: pártja semmiféle együttműködést nem tud felvállalni a Jobbikkal.

MTI Itthon

Zuschlag-per: Ujhelyi István nem emlékszik

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke nem emlékszik arra, hogyan finanszírozták a párt ifjúsági szervezetét, mert az operatív munkát Zuschlag János végezte teljes kompetenciával. A szocialista politikus, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára ezt tanúkihallgatásán mondta a Zuschlag-per keddi tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

MTI Itthon

Gál Zoltán az MSZP-ről: átláthatatlan személyi alkuk

A Magyar Szocialista Párt alelnöke szerint Magyarország vezető hatalmi erejét 2010 után a Fidesz és Orbán Viktor fogja adni; Ujhelyi István a szombati Népszavában megjelent interjúban azt mondta, ha az MSZP így folytatja, már nem marad újjáépíthető párt. Gál Zoltán pedig a Népszabadságnak fogalmazta meg kritikai észrevételeit.

MTI Itthon

Újabb kinevezések: Ujhelyi István államtitkár lehet

Három kormánybiztost nevezett ki Bajnai Gordon, közülük ketten eddig is ezt a tisztséget látták el. Hegedüs Dóra egy új, most létrehozott kormánybiztosi poszton a válságkezelő intézkedések végrehajtását koordinálja.

MTI Itthon

Ujhelyi "életveszélyesnek" tartja az előrehozott választásokat

Ujhelyi István szerint "életveszélyes" lenne előre hozott országgyűlési választásokat tartani, ugyanis - mint az MSZP alelnöke kedden a Magyar Televízió reggeli műsorában mondta - nagy valószínűséggel az a Fidesz nyerne, amelynek nem ismert a válságkezelő programja.

MTI Itthon

Ujhelyi visszatér

Elfogadta a miniszterelnök felkérését Ujhelyi István volt önkormányzati államtitkár, és a jövőben az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke lesz - tudta meg a keddi Népszabadság.

Csikász Brigitta Itthon

Zuschlag és társai ma a vádlottak padjára ülnek

Szerdán kezdődik Zuschlag Jánosnak és tizenöt társának a tárgyalása a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Az ügyészség véleménye az, hogy a vádlottak a minisztériumoktól és önkormányzatoktól elnyert pályázati pénzeket, mintegy 72 millió forintot a sajátjukként kezelték, Zuschlag állítása szerint viszont a Fiatal Baloldal működésének és rendezvényeinek a finanszírozására fordították.

Vélemény

Szocialista kommunikátorok őszinteségi rohama

"Hitelességi problémánk fog támadni, nem fogjuk tudni ugyanis ellensúlyozni azt, hogy a Fidesz hangszóróiból a választások előtt az őszödi beszéd azon tíz másodperce fog állandóan menni, amely szerint hazudtunk és elkúrtuk. Igazából nem tudom erre a megoldást". Mindezt Nyakó István MSZP-szóvivő mondta el, a Partium szívében, Nagyváradon tartott Magyar Ifjúsági Értekezleten. Ujhelyi Istvánnal, a szocialisták elnökségi tagjával tabuk nélkül beszéltek a választási offenzívák dologidejéről.

Itthon

Ujhelyi államtitkár „saját jogon” távozik

Lemondott államtitkári posztjáról Ujhelyi István, aki kedden kérte felmentését Gyurcsány Ferenc kormányfőtől. Döntését azzal indokolta, hogy az új szerkezetű kormányban fölöslegesnek érzi magát – írja a Népszabadság.

MTI Itthon

A legfőbb ügyész intézkedik a Topolánszky-Szilvásy-ügyben

A legfőbb ügyész intézkedést ígért Topolánszky Ákos és Szilvásy György telefonbeszélgetésének büntetőjogi értékelése ügyében a Bíró Ildikó fideszes képviselő által megfogalmazott állítások kapcsán, hétfőn a parlamentben a kérdések során.

MTI Itthon

Ujhelyi szerint a Sziget zászlóshajó

A fesztiválturizmus támogatását és a Sziget kiemelkedő turisztikai jelentőségét hangsúlyozta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára a Sziget Fesztiválon tett látogatása alkalmával.

MTI Választás 2006

Veres: Mikola olvasson és kérjen bocsánatot!

Az egészségügy fizetőssé tétele és a kórházak eladása ellen emelt szót Mikola István, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a budapesti Schöpf-Merei kórház előtt tartott. "Ilyet én nem nyilatkoztam, ez hazugság" - reagált Veres János pénzügyminiszter, aki elmondta: "nincs ilyen szándék, nem volt ilyen törvényalkotási cselekedet a részünkről". Az MSZP-alelnök Ujhelyi István azt állítja: Mikola 2001-ben még kifejezetten támogatta a szegedi kórház privatizációját.

MTI Itthon

A Fidesz nem támogatja az abortusztörvény módosítását

A Fidesz semmilyen módon nem kívánja megváltoztatni a terhesség-megszakítás törvényi szabályozását - ezt Mártai Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője közölte, Ujhelyi István MSZP-alelnöknek írt nyílt levélében.

1 2 3 4 5 6
A mesterséges intelligencia képes megmondani a petefészekrák túlélési esélyeit

A mesterséges intelligencia képes megmondani a petefészekrák túlélési esélyeit

A rákbetegek 25 százalékánál tartós eredményt hoz az immunterápia

A rákbetegek 25 százalékánál tartós eredményt hoz az immunterápia

A nyugdíjbotrány után bizottság dönt majd a nyugdíjak kiutalásáról

A nyugdíjbotrány után bizottság dönt majd a nyugdíjak kiutalásáról

Így búcsúzott Karl Lagerfeldtől Palvin Barbara és Mihalik Enikő

Így búcsúzott Karl Lagerfeldtől Palvin Barbara és Mihalik Enikő

Az Auchan is úgy fog kasszázni, mint a Tesco és a Spar, mert nekik nagyon bejött

Az Auchan is úgy fog kasszázni, mint a Tesco és a Spar, mert nekik nagyon bejött

2,1 milliárdért vásárolt Van Dyck-festményt a Szépművészeti

2,1 milliárdért vásárolt Van Dyck-festményt a Szépművészeti

Semjén miatt bekéretik a svédek a magyar nagykövetet

Semjén miatt bekéretik a svédek a magyar nagykövetet

40 százalékkal drágult az egyik nagy budapesti buszpályaudvar tervezése

40 százalékkal drágult az egyik nagy budapesti buszpályaudvar tervezése

Ez egyre kínosabb: újabb gondok az iPhone-os FaceTime-mal a súlyos hibát javító frissítés után

Ez egyre kínosabb: újabb gondok az iPhone-os FaceTime-mal a súlyos hibát javító frissítés után

„Szülő 1” kísért Európában, még jó, hogy minket megvéd „Korrupt 1”

„Szülő 1” kísért Európában, még jó, hogy minket megvéd „Korrupt 1”

Az RTL Klub bemutatta, milyen az, ha valaki meg akarja érteni a magyar családokat

Az RTL Klub bemutatta, milyen az, ha valaki meg akarja érteni a magyar családokat

A címlapról ajánljuk