hvg.hu/MTI Itthon

A Fidesz szerint menzabotrány van Józsefvárosban, az önkormányzat álpanaszosokról ír

A Fidesz képviselője szerint a józsefvárosi közétkeztetést végző cég megbukott egy élelmiszerbiztonsági ellenőrzésen és több ezer iskolás, óvodás és szociális ellátott étkeztetése és egészségbiztonsága veszélybe került. Az önkormányzat szerint olcsóbb és jobb lett a közétkeztetés a kerületben, a menzás cégnél pedig nem volt probléma az élelmiszerek fogyaszthatósági idejével.

Gergely Zsófia Itthon

Pikó Andrást lejárató nyilatkozatot írattak alá óvónőkkel a saját kerületében

Ki kellett jelenteniük a józsefvárosi óvodákban dolgozó óvónőknek és minden más alkalmazottnak, hogy nem tagjai semmilyen civil szervezetnek – tudta meg a hvg.hu. Ez nemcsak törvénytelen, de a civil támogatással megválasztott, új kerületi polgármester, Pikó András miatt teljesen érthetetlennek is tűnt, ám mivel az önkormányzat utasítására hivatkozva íratták velük alá, az állásukat féltve sorra nyilatkoztak. A csavar ezután jött: Pikó András elmondása szerint tudomása nélkül zajlott az egész akció, csak lapunktól értesültek arról, mi folyik a saját fenntartású intézményekben. Szándékos, belső szabotázs vagy emberi hiba? Józsefváros vizsgálatot indít, hogy kiderítsék.

hvg.hu Itthon

Kocsis Máté építkezése nem tetszett a világörökség védelmezőinek sem

Az UNESCO világörökségi tanácsadó szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága is aggódva szemlélte annak a VIII. kerületi családi háznak az átépítését, amelyet Kocsis Máténak, a Fidesz frakcióvezetőjének – a kerület akkori polgármesterének – édesanyja vett meg 2016-ban, ma pedig a fideszes politikus és családja lakja. A korábbi tulajdonosokat egy önkormányzati felszólítás vitte rá arra, hogy eladják az ingatlant – olyan összegért, amennyiért korábban nem szerették volna. Mihelyst viszont megállapodtak a Kocsis-családdal, megszűnt a presszió.

1 2 3 4 5 6 7
18
New York polgármestere is festette a Black Lives Matter feliratot Trump háza elé

New York polgármestere is festette a Black Lives Matter feliratot Trump háza elé

Pálinkás József: Itt az ideje, hogy a vagyonosabb emberek rájöjjenek, van társadalmi felelősségük

Pálinkás József: Itt az ideje, hogy a vagyonosabb emberek rájöjjenek, van társadalmi felelősségük

Már nem kell karanténba mennie azoknak, akik Magyarországról Angliába utaznak

Már nem kell karanténba mennie azoknak, akik Magyarországról Angliába utaznak

Megugrott a diákmunkát keresők száma

Megugrott a diákmunkát keresők száma

Orbán több tízmilliárd forint közpénzből tette fel a Felcsútot a magyar focitérképre

Orbán több tízmilliárd forint közpénzből tette fel a Felcsútot a magyar focitérképre

Több órás a sor a magyar-horvát határnál

Több órás a sor a magyar-horvát határnál

A kihalás szélén áll a makifélék csaknem egyharmada

A kihalás szélén áll a makifélék csaknem egyharmada

Öt éven belül átlépheti a világ a kritikus 1,5 fokos felmelegedést

Öt éven belül átlépheti a világ a kritikus 1,5 fokos felmelegedést

A címlapról ajánljuk