Balla Györgyi Vállalkozás

Néma csendben vették tudomásul, hogy kirúgják őket – így zajlott a leépítés az Electroluxnál

Hónapokon belül nyolcszáz ember veszíti el az állását Jászberényben. A város egyik legnagyobb foglalkoztatója, a svéd Electrolux a napokban jelentette be az átszervezést, és azt, hogy Nyíregyházán 100 millió eurót költ fejlesztésre. A városban találgatják, hogy Nyíregyházán miért éri meg beruházni, és Jászberényben miért nem. A dolgozókat sokkolta a bejelentés.

Farkas Zoltán Gazdaság

Surányi: Ma még nincs tragédia, de rossz az irány

A jegybank a rendkívül laza monetáris politikával tudatosan gyengíti a forintot – fejtegette Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, aki nem lát „aranykort”, csak erősen prociklikus gazdaság- és monetáris politikát.

T. R. Gazdaság

Matolcsy nekiment Varga Mihálynak

Miért is ne lehetne kétségbe vonni egy pénzügyminiszter szavait, ha ellentmondanak a nemzet vágyainak és a hivatalban lévő kormány terveinek? – tette fel a kérdést a jegybankelnök legújabb írásában, amelyben vitába szállt a pénzügyminiszter néhány korábbi kijelentésével.

Farkas Zoltán Gazdaság

7 ponttal állt elő Varga, szerinte ez kell a magyar gazdaságnak

Miközben Matolcsy György Magyar modell 2.0-ról értekezett, Varga Mihály pénzügyminiszter mindössze hét pontban fogalmazta meg a teendőket, megjegyezve, hogy tervezgetésekben erősebb a kormány, mint végrehajtásban. Viszont „stabil, kiszámítható” árfolyamot szeretne látni.

hvg.hu Gazdaság

Varga a forintárfolyamról: Itthon is lehet nyaralni

A pénzügyminiszter hamarabb szeretne eurót, mint Matolcsy György, szerinte 2022-re teljesítjük a bevezetés feltételeit. Addig is lehet Magyarországon nyaralni, ha valaki szerint túl magas a 325-ös átváltási ár.

Gyükeri Mercédesz - Kovács Gábor Gazdaság

Tényleg a családok költségvetése a jövő évi? Megnéztük a számokat

Óvodákra kevesebb jut, mint a babaváró hitel kamattámogatására és a nagycsaládosok autóvásárlására együttesen. Az oktatást sem kényezteti el a kormány, kivéve, ha sportról van szó. Pedig a helyzet jó, és jövőre még jobb lesz. Itt vannak a 2020-as büdzsétervezet fő számai.

1 2 3 4 5 6 7
62
Jövőre lehet csak bejutni hasi ultrahangra egy 11. kerületi rendelőben

Jövőre lehet csak bejutni hasi ultrahangra egy 11. kerületi rendelőben

Mostantól 50 millió dal streamelhető CD-minőségben az Amazontól

Mostantól 50 millió dal streamelhető CD-minőségben az Amazontól

Vízen sikló taxikat tesztelnek Párizsban, hamarosan élesben is bevethetik őket

Vízen sikló taxikat tesztelnek Párizsban, hamarosan élesben is bevethetik őket

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

Twitteren keresett földalatti bunkert a titkos fejlesztéseket végző amerikai szervezet

Twitteren keresett földalatti bunkert a titkos fejlesztéseket végző amerikai szervezet

"A választás előtt nem ölhetik le Józsi bácsi malacait" – titkos terv készült a sertéspestis megállítására

"A választás előtt nem ölhetik le Józsi bácsi malacait" – titkos terv készült a sertéspestis megállítására

"Azért, mert nem lakunk a híd alatt, még jogunk van a tisztességes bérhez"

"Azért, mert nem lakunk a híd alatt, még jogunk van a tisztességes bérhez"

A tudósok sem értik, hogyan nőhetett 88 méteresre ez a fa

A tudósok sem értik, hogyan nőhetett 88 méteresre ez a fa

A Star Wars-kiállításon találkozik a rajongói profizmus és a pénzünkre pályázó mohóság

A Star Wars-kiállításon találkozik a rajongói profizmus és a pénzünkre pályázó mohóság

Kósa Lajos ismét a Fidesz alelnöke lehet

Kósa Lajos ismét a Fidesz alelnöke lehet

Szintet lépett a belvárosi ingyenes lap: a polgármester bátyja szívesen kíséri át az időseket a zebrán

Szintet lépett a belvárosi ingyenes lap: a polgármester bátyja szívesen kíséri át az időseket a zebrán

A címlapról ajánljuk