Kazimir Annamari Itthon

"Félre akarják érteni" – Horváth Csaba az együgyűségről

Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője a napokban a Klubrádiónak adott interjúban – Vitézy Dávid munkáját kritizálva – úgy fogalmazott, hogy ha valakinek nincs jogosítványa az egyoldalú, egysíkú, együgyű gondolkodást mutat. A hvg.hu-nak ma azt nyilatkozta, hogy szerinte ezt csak az magyarázza félre, aki akarja, de ő kizárólag Vitézy Dávidra értette, amit mondott.

MTI Itthon

Villamostender: Vitézy szerint Horváth Csaba nem mond igazat

Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője valótlanságot állít, amikor azt mondja, hogy a villamostender eredménye milliárdos károkat okoz a fővárosnak - közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója és Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes.

hvg.hu Itthon

Tarlós István megírta az év legviccesebb levelét

Tarlós István arra panaszkodik a Vitézy Dávidnak írt levelében, hogy a BKK-vezér túl komplikált leveleket ír neki, amelyek tartalma és következményei csak intenzív szellemi tevékenység eredményeképp hámozhatók ki - írja az Index.

hvg.hu Itthon

Tarlós átvette a hatalmat a BKK igazgatóságában

A Tarlós–Vitézy-csörte legújabb fejezeteként a főpolgármester többséget szerzett magának a BKK igazgatóságában, miután a fővárosi közgyűlés kibővítette a testületet. Az előterjesztést az ellenzék nagyobb része is megszavazta, azzal a megjegyzéssel, hogy mostantól egyértelműen Tarlós István viseli a felelősséget a budapesti közlekedésért.

MTI/Népszava Itthon

Itt a Tarlós–Vitézy-"adok-kapok" újabb állomása

Kibővítené és részben le is cserélné a Vitézy Dávid vezette Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. döntéshozó testületét egy közgyűlési előterjesztés, így a városvezetés átvehetné az irányítást a cégnél – írja a keddi Népszava.

MTI / hvg.hu Nagyítás

Fotó: Vitézy bocsátotta útjára a fényvillamost

György István főpolgármester-helyettes, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója kapcsolta fel az adventi fényvillamos fényeit pénteken a Batthyány téren. A karácsonyi fényvillamos december 6. és január 6. között járja a várost.

MTI-OS Itthon

"Dugókirály" címet adományoztak Tarlósnak

A Jobbik szerint a főpolgármester túl gyenge és megalkuvó ahhoz, hogy a miniszterelnök alkalmatlan unokaöccsének útilaput kössön a talpára, így a párt nem tehet mást, mint kezdeményezi a következő közgyűlésen Vitézy Dávid felmentését.

hvg.hu Itthon

Tarlós: miért BKK-bérlet a BKV-bérlet?

Tévedés, hogy a hajléktalanokat kitiltották volna a városból, nem jó az elsőajtós felszállás, és Vitézy Dávidnak azért írt levelet, mert a forgalomszervezés nem kielégítő a városban – mondta el Tarlós István főpolgármester az Indexnek adott interjúban, amelyből az is kiderül, hogy nem tudja, miért mondják a korábbi BKV-bérletet BKK-bérletnek.

MTI Itthon

Jobbik: Tarlós rúgja ki Vitézyt

Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának felmentését kéri a Jobbik Tarlós István főpolgármestertől – mondta az ellenzéki párt budapestiekért felelős alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.

hvg.hu Közlekedés

Nagy dugó van Budán: Tarlós és Vitézy nem hagyja annyiban

Jelentős közúti torlódást okoz és a közösségi közlekedési járművek forgalmát is nagymértékben hátráltatja az engedélytől eltérően végzett közműépítési munka a Széll Kálmán térre vezető Szilágyi Erzsébet fasoron és a Krisztina körúton. A BKK azonnali helyreállításra szólította fel a kivitelezőt, aki a Fővárosi Vízművek megbízásából végez az előírásoktól eltérő forgalomkorlátozások mellett közműmunkákat.

MTI Itthon

Tarlós: nem akarom eltávolítani a BKK vezetőjét

A főpolgármester szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója olyat nem tett, amiért el kellene távolítani posztjáról, ugyanakkor a Vitézy Dávidnak írt húszpontos intézkedéscsomaggal rá akarja szorítani "bizonyos lakossági igények kielégítésére".

MTI Itthon

"Tarlós úgy tesz, mintha nem értené Budapest működését"

A Párbeszéd Magyarországért (PM) fővárosi politikusai szerint Tarlós István úgy tesz, mintha nem értené a város működését, és a közlekedési szakmára akarja hárítani a főváros közlekedési problémáit okozó döntések felelősségét.

hvg.hu Autó

Tarlós kemény levelet írt Vitézynek

Sürgős javító intézkedéseket kér Budapest közlekedésével kapcsolatban Tarlós István főpolgármester Vitézy Dávid BKK-vezértől. A főpolgármester jelezte: a BKK vezetésének közlekedésszervezési szemléletével "nem tud maradéktalanul egyetérteni".

1 2 3 4 5 6 7
13
Alig marad el a rekordtól a választási részvétel

Alig marad el a rekordtól a választási részvétel

„Niki Lauda vajon mit gondolna?”

„Niki Lauda vajon mit gondolna?”

Fölényesen nyert a költségvetési csalással vádolt fideszes polgármester Méhkeréken

Fölényesen nyert a költségvetési csalással vádolt fideszes polgármester Méhkeréken

Újabb plakátokat rongáltak meg az ARC kiállításon

Újabb plakátokat rongáltak meg az ARC kiállításon

Gyurcsány: nem érdemes a részvételi adatból jósolni

Gyurcsány: nem érdemes a részvételi adatból jósolni

Kósa: "Semmi extra" nem történt pénteken a lemondott Borkai-sajtótájékoztatónál

Kósa: "Semmi extra" nem történt pénteken a lemondott Borkai-sajtótájékoztatónál

Komoly a választók szavazókedve

Komoly a választók szavazókedve

Tóta W.: Ez bizony egy saller, ennyi várost már nem lehet szopatni

Tóta W.: Ez bizony egy saller, ennyi várost már nem lehet szopatni

Botka László: nem foglalkozom az ellenfelekkel

Botka László: nem foglalkozom az ellenfelekkel

Rossi: Ha nem győzünk vasárnap, nem érdemeljük meg az Eb-szereplést

Rossi: Ha nem győzünk vasárnap, nem érdemeljük meg az Eb-szereplést

Pikó: Ígérem, meg fogjuk szolgálni a bizalmat

Pikó: Ígérem, meg fogjuk szolgálni a bizalmat

A címlapról ajánljuk