hvg.hu Gazdaság

Ahol jutalom jár az adócsalók feldobóinak, de a pitiáner feljelentgetők hoppon maradnak

2016-ban a Panama papers néven elhíresült pénzügyi botrány idején valaki bejelentkezett a francia adóhatóságnál. A névtelen informátor közölte, hogy egy hosszú listát tudna átadni azokról a francia adócsalókról, akik a panamai Mossack Fonseca cégen keresztül trükköztek. Csakhogy a listáért és a csalási mechanizmus részletes ismertetéséért potom egymillió eurót kért.

hvg.hu Gazdaság

Felbőszítették az adóhivatalt a dán adócsalók

„Harapni fog” az adóhivatal, amely 4 milliárd dolláros adócsalásra derített fényt. Ezt ígérte Dánia adóügyi minisztere, miután kénytelen volt bevallani: bár kezdetben azt hitték, hogy még egymilliárd dollár sincs az adócsalások összege, de mára kiderült, hogy jóval magasabb lesz a végösszeg.

hvg.hu Gazdaság

Drónokkal vadásznak a spanyol adócsalókra

Spanyolországban az önkormányzati bevétel egyik fő forrása az ingatlanadó. A települések adójövedelmének negyven származéka származik a telekkönyvi bejegyzés alapján kivetett adókból. Sok spanyol azonban „elfelejti” bejelenteni, ha befedi a teraszát, a kert felé bővíti egy-két szobával az épületet, netán medencét építtet a tágas kertben.

hvg.hu Gazdaság

Svájc leleplez pár feltételezett külföldi adócsalót

Cégek és magánszemélyek egyaránt kezdhetnek nyugtalankodni, miután a rengeteg külföldi adóhatósági megkeresés után Svájc úgy döntött, nyilvánosságra hozza a feltételezett adócsalók nevét. A nevesítéssel az otthonukban ellenük folyó vizsgálatra is fény derül így.

MTI Gazdaság

Bázisolajjal üzletelő bandára csapott le a NAV

A debreceni bűnszervezet mintegy hat és félmillió liter bázisolajat terített jövedéki adó ás áfa megfizetése nélkül a Hajdúdorogon, Csepelen és Dunaharasztiban működő elosztótelepekre. Nyolcan vannak előzetesben.

MTI Gazdaság

Öt országgal fognánk össze az adócsalók ellen

Szorosabbra kívánja fűzni együttműködését az adócsalások elleni harcban hat közép-európai ország - ebben állapodott meg a négy visegrádi ország, valamint Németország és Ausztria szakminisztere csütörtökön Prágában.

MTI Világ

Bocsánatot kértek a svájci bankok, amiért adócsalókat segítettek

Bocsánatot kértek a svájci bankok kedden az adócsalások segítéséért. Patrick Odier a svájci bankárok szövetségének elnöke kedden úgy fogalmazott egy konferencián, hogy nem szakmai vagy tudásbeli hiányosságok miatt találták magukat ezekben a sajnálatos helyzetekben, hanem egyszerűen "rosszul cselekedtünk és rossz magatartást tanúsítottunk". Az elnök különösen sajnálta, hogy viselkedésükkel az egész svájci pénzügyi szektor hírnevét károsították.

MTI Gazdaság

Adócsalókat leleplező CD-t vett egy német adóhivatal

Német adócsalók adatait tartalmazó CD okoz ismét feszültséget a német-svájci kapcsolatokban. A német hatóságok az utóbbi négy évben összesen 5 olyan adathordozót elemeztek, amelyek német állampolgárok külföldi feketeszámláiról tartalmaztak adatokat.

MTI Gazdaság

Az áfacsalás a leggyakoribb az adócsalók között

Novemberig 1300 személyt jelentett fel adócsalás miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetők összesen 43 milliárd forinttal akarták megrövidíteni a közkasszát - ismerteti a Magyar Nemzet csütörtöki száma.

MTI Világ

Keddig várja Amerika Svájctól az adócsalók adatait

Az amerikai hatóságok keddig adtak határidőt Svájcnak arra, hogy átadja neki adócsalók adatait - jelentette vasárnap a SonntagsZeitung című napilap. A szóban forgó amerikai állampolgárokat azzal gyanúsítja Washington, hogy svájci bankokba menekítették vagyonukat.

MTI Gazdaság

Kifizetődött Merkeléknek a lopott CD-k megvásárlása

A csaknem kétmilliárd euró pótlólagos adóbevétel azokat igazolta, akik pártolták a bennfentesek által bankoktól megszerzett, és a német adóhatóságoknak felkínált adathordozó lemezek megvásárlását - írja friss számában a Der Spiegel.

1 2
Az utasok elkobzott cuccaiból állítottak karácsonyfát a vilniusi reptéren

Az utasok elkobzott cuccaiból állítottak karácsonyfát a vilniusi reptéren

Pénzbüntetést is kapott a budapesti illegális fideszes zughotel

Pénzbüntetést is kapott a budapesti illegális fideszes zughotel

Egy jogász szerint hiába fellebbez a Facebook, ki kell fizetnie az 1,2 milliárd forintos bírságot

Egy jogász szerint hiába fellebbez a Facebook, ki kell fizetnie az 1,2 milliárd forintos bírságot

Megkapott négy új helikoptert a Honvédség

Megkapott négy új helikoptert a Honvédség

Mindenki imádná a Waze új funkcióját – kár, hogy még nem mindenki használhatja

Mindenki imádná a Waze új funkcióját – kár, hogy még nem mindenki használhatja

HVG40: Selejttől a tömjénfüstig – bizony volt, hogy a Fidesz örült Gyurcsánynak

HVG40: Selejttől a tömjénfüstig – bizony volt, hogy a Fidesz örült Gyurcsánynak

Két hónap múlva időközi választás lesz, a Fidesznek még jelöltje sincs

Két hónap múlva időközi választás lesz, a Fidesznek még jelöltje sincs

Orbán az EU-csúcsról: Nem győztünk, de esélyt teremtettünk a győzelemre

Orbán az EU-csúcsról: Nem győztünk, de esélyt teremtettünk a győzelemre

Török Gábor szerint két közös lista kellene

Török Gábor szerint két közös lista kellene

Gábor Sára: "Egyre szűkül az élhető kulturális tér"

Gábor Sára: "Egyre szűkül az élhető kulturális tér"

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Párizsban

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Párizsban

A címlapról ajánljuk