Windisch Judit Itthon

"Oké, állva halunk meg, de attól még meghalunk!"

Szokatlanul hosszan teszi próbára a NER türelmét a Magyar Tudományos Akadémia, a harcnak azonban hamarosan vége lehet. Hiába döntött a testület a kutatóhálózatok megtartása mellett, Palkovics László miniszter utolsó szava egészen más. Végigvettük, milyen forgatókönyvek jöhetnek ezután.

Windisch Judit Itthon

Palkovics László annyiszor verte át az akadémikusokat, hogy már a szavát sem hiszik

"Ez a törvény nem a CEU ellen van" -–emlékeznek még erre a legendás Palkovics-mondásra? Hát arra, mikor arról beszélt, hogy senki sem akarja a Budapesti Corvinus Egyetemet szétválasztani, majd mégis megtették? Több akadémikussal is beszéltünk, akik egyáltalán nem bíznak Palkovicsban. Szerintük, amit a miniszter mond az akadémia függetlenségének megmaradásáról, csak üres lózung.

Windisch Judit Itthon

Orbán pitbulljában megbíznak az MTA-nál, de másban már nem

A költségvetési törvény módosítását kérte a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége azután, hogy elvonnák tőlük a kutatóintézeteknek szánt pénz jelentős részét. Palkovics László miniszter szerint nem sérül a Magyar Tudományos Akadémia függetlensége azzal, hogy a jövőben a tárcán keresztül érkezik az összeg, Lovász László MTA-elnök ennyitől nem nyugodott meg, garanciákat akar. A miniszter mindenesetre elment az Akadémia rendkívüli elnökségi ülésére, és a tárgyalásokat hétfőn is folytatják.

Karácsony a megafonos vitáról: ismerem a főpolgármester sajátos stílusát

Karácsony a megafonos vitáról: ismerem a főpolgármester sajátos stílusát

Mindenki visszaélésre gyanakszik Egerben

Mindenki visszaélésre gyanakszik Egerben

Guantanamóról szóló dallal tért vissza a Who

Guantanamóról szóló dallal tért vissza a Who

A General Electric 38 milliárd dollár bevételt vár üzletágeladásokból

A General Electric 38 milliárd dollár bevételt vár üzletágeladásokból

Újabb erdőtüzek keletkeztek Görögországban, a legjelentősebb Athén közelében

Újabb erdőtüzek keletkeztek Görögországban, a legjelentősebb Athén közelében

Tizennégy ember életét megmentve halt meg egy magyar pilóta

Tizennégy ember életét megmentve halt meg egy magyar pilóta

Tarlós: Az ellenzékiek provokálhatnak az adatkezelési ügyekben, hogy mártírt csináljanak magukból

Tarlós: Az ellenzékiek provokálhatnak az adatkezelési ügyekben, hogy mártírt csináljanak magukból

Sikerült megmenteni a Notre-Dame elázott királyi szőnyegét

Sikerült megmenteni a Notre-Dame elázott királyi szőnyegét

Kiöntötte a pilóta a kávéját az óceán fölött, kényszerleszállás lett a vége

Kiöntötte a pilóta a kávéját az óceán fölött, kényszerleszállás lett a vége

David Cameronnak nyomorúságos érzés volt lemondani a Brexit-népszavazás után

David Cameronnak nyomorúságos érzés volt lemondani a Brexit-népszavazás után

500 ezer forint alatti négyzetméteráron nem is nagyon érdemes budapesti lakásra számítani

500 ezer forint alatti négyzetméteráron nem is nagyon érdemes budapesti lakásra számítani

A címlapról ajánljuk