sabater Nyüzsi

Tényleg kihúztuk a gyufát?

Szokatlan dolog történik hazánkkal, azokat a figyelmeztetéseket, amelyeket a múlt héten nekünk címeztek, a legritkább esetben szokták unión belül megfogalmazni. Valami elkezdődött?

hvg.hu Világ

Tüntetők várják Ádert a berlini követségnél

Demonstrációt szerveznek németországi magyarok a berlini magyar nagykövetséghez az alaptörvény negyedik módosítása ellen. A tüntetést Áder János mai németországi látogatására időzítenék.

hvg.hu Vélemény

VV: A Fidesz most leszámol utolsó ellenfelével

Az alaptörvény immáron negyedik módosításában az a legelszomorítóbb, hogy tényleg nincs semmi mögötte a Fidesz kisstílű és rövid távú pártpolitikai érdekein túl: most ugyanis leszámolnak utolsó ellenfelükkel, az Alkotmánybírósággal is – írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu Itthon

Medgyessy: "nem elfogadható, hogy egy párt székházát valakik elfoglalják"

Medgyessy Péter volt miniszterelnök szerint a Fidesz-székház elfoglalása nem jó módszer a tiltakozásra, az alkotmány módosítása pedig nem jó, és "kicsit félti" a demokráciát is. A kormány legyőzéséhez szerinte választási koalícióra lenne szükség, Mesterházy pedig szerinte az, aki az utóbbi időben a legtöbbet fejlődött.

MTI/hvg.hu Itthon

"Egy lehetőség maradt, Áder vétója" – Sólyom az Alaptörvény 2.0-ról

Mielőtt a kapu bezárulna, és gyakorlatilag visszavonhatatlanul rögzülne az eredeti Alaptörvénynek ellentmondó állapot, egy lehetőség maradt, a köztársasági elnök vétója. A köztársasági elnök olyan döntés előtt áll, amelyben értelmeznie kell hivatalát és a hivatását: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést – vélekedik Sólyom László volt államfő a hétfői alkotmánymódosítás kapcsán megfogalmazott írásában, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.

Kovács Áron Itthon

Kossuth tér 1-3. - A bíróság sem állhat a rezsicsökkentés útjába

Ha egyszer a kormány valamit elhatároz, akkor attól semmi nem térítheti el: hétfőn ennek megfelelően elfogadják az alaptörvény sokat kritizált módosítását, és gyorsan összeütnek egy törvényt arról is, hogy hiába a bírósági ítélet, a gáz- és áramszolgáltatók nem háríthatják át az őket terhelő különadókat. Novák Előd ismét a Jobbik kedvenc témáját veszi elő, de lehet, hogy ezért most már tényleg elviszi a parlamenti őrség.

MTI / hvg.hu Világ

Barroso felhívta Orbánt az alaptörvény-módosítás miatt

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke magyar alaptörvény küszöbön álló módosításáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel telefonon péntek délután - erősítette meg az MTI értesülését a bizottság szóvivője. Az MTI úgy tudja, Barroso levelet is írt Orbánnak, amelyben közölte, a módosítás nemcsak a jogállamisággal kapcsolatban vet fel aggályokat, hanem uniós jogot is sérthet.

MTI Világ

Hollandiában is téma volt az alaptörvény-módosítás

Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Hágában folytatott megbeszéléseket és a kétoldalú témák áttekintése mellett tájékoztatást adott holland tárgyalópartnereinek a magyarországi alkotmánymódosítással kapcsolatos helyzetről is.

MTI Világ

Orbánék lefordítják az alaptörvény-módosításokat Berlinnek

Magyarország Németországgal is kész párbeszédet folytatni az alaptörvény tervezett módosításáról - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára Berlinben. Hozzátette, hogy a magyar fél megküldi az alaptörvény javasolt módosításainak szó szerinti fordítását és a változtatásokra vonatkozó valamennyi anyagot Berlinnek, hogy ez alapján konzultáljanak majd, ha kérdések merülnek fel.

MTI / hvg.hu Itthon

Kósa: "szerveződik a Bajnai-gárda"

Egy meglehetősen kis, ám agresszív, Bajnai Gordon mozgalmához köthető csoportnak tulajdonította Kósa Lajos a budapesti Fidesz-székházba való betörést. Szerinte látható, hogy "szerveződik a Bajnai-gárda".

MTI Itthon

Alaptörvény-módosítás: hétfőn minden eldől

A tervek szerint hétfőn dönt az Országgyűlés az alaptörvény negyedik módosításáról - derül ki a házbizottság csütörtöki ülését követően nyilvánosságra hozott napirendtervezetből. A parlament kedden módosíthat a földgázellátásról és villamos energiáról szóló törvényeken is.

hvg.hu Itthon

Akit tökön rúgtak a Fidesz-székházban

A Fidesz-székházba történt behatolás közben dulakodás alakult ki a ház alkalmazottai és az alaptörvény módosítása ellen tiltakozó civilek között. Ennek során egy alkalmazott ágyékon rúgta Sz. S.-t, aki társaival együtt részt vett a székház elfoglalásában.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Harminc medvét kellene örökbe fogadni egy krími vadasparkból

Harminc medvét kellene örökbe fogadni egy krími vadasparkból

Orbán magához tért: elkezdődött a bosszúálló jogalkotás korszaka

Orbán magához tért: elkezdődött a bosszúálló jogalkotás korszaka

Ifj. Lomnici szerint törvénybe kellene foglalni, hogyan viselkedhetnek a politikusok

Ifj. Lomnici szerint törvénybe kellene foglalni, hogyan viselkedhetnek a politikusok

Mit szólna a 107 forintos benzinhez?

Mit szólna a 107 forintos benzinhez?

Tűzparancsot kaphatnak a rendőrök Hongkongban

Tűzparancsot kaphatnak a rendőrök Hongkongban

Szövegértésben átlag alatt, számolásban átlag felett vannak a magyarok

Szövegértésben átlag alatt, számolásban átlag felett vannak a magyarok

Szükséghelyzetet hirdettek Szamoán a kanyarójárvány miatt

Szükséghelyzetet hirdettek Szamoán a kanyarójárvány miatt

Rejtély, hogy mi történik az oxigénnel a Marson

Rejtély, hogy mi történik az oxigénnel a Marson

"Vissza kell találni a néphez" - Orbán politikáját kritizálják a kormánylapban

"Vissza kell találni a néphez" - Orbán politikáját kritizálják a kormánylapban

Magyar land art: a természet megtört harmóniáját teremtik újra

Magyar land art: a természet megtört harmóniáját teremtik újra

Várhelyi kénytelen lesz megtagadni Orbánt, ha bővítési biztos akar lenni

Várhelyi kénytelen lesz megtagadni Orbánt, ha bővítési biztos akar lenni

A címlapról ajánljuk