MTI Világ

ET-főtitkár: a kormány nem tartotta be ígéretét

Az ET főtitkára a FAZ-nak adott interjúban elmondta, hogy Kövér Lászlóhoz és Navracsics Tiborhoz fordult az alkotmánymódosítás ügyében, de azt is nehezményezi, hogy az Országgyűlés nem tervez olyan szabályozást, miszerint nem lehet újraválasztani az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét, pedig korábban ezt ígérték.

hvg.hu/MTI Itthon

Fidesz-székház: foglalás után vonultak a tüntetők

Heves szócsata alakult ki a Fidesz Lendvay utcai székházánál a reggel óta tüntető civilek és a délután odaérkező békemenetesek között. Este 8 után két óra alatt a tüntetők az Alkotmánybírósághoz vonultak, ahol TGM is felszólalt. Szerinte a kiszolgáltatottság és a fenyegetettség állapotába került az ország, és a magyar népnek a kezébe kell vennie a hatalmat. A nap folyamán megjelentek békemenetesek is, akik éles szóváltásba kerültek a székházfoglalókkal. A rendőrök többször igazoltatták a tüntetőket, egy embert kiemeltek és bilincsben vittek el, mert be akart jutni az épületbe, és ellenszegült a rendőri intézkedésnek.

MTI Itthon

MSZP: ne fogadják el az alaptörvény-módosítást

Az MSZP felszólítja a kormánypártokat, hogy ne tűzzék az Országgyűlés napirendjére az alaptörvény negyedik módosításának zárószavazását és ne fogadják el a jogszabályt - közölte az MTI-vel szerdán Harangozó Gábor. A szocialista párt a parlamenti napirend megállapításánál ennek megfelelő kezdeményezéssel fog élni - írta közleményében a politikus.

hvg.hu Itthon

Orbánék "buta" megoldást választottak az Együtt 2014 szerint

Az Együtt 2014 a leghatározottabban tiltakozik az alaptörvény politikai megerőszakolása ellen – írta a szervezet az alaptörvény negyedik módosításáról szóló szerdai közleményében, amely szerint az Orbán-rezsim felfüggesztette az alkotmányos kultúrát Magyarországon.

MTI Itthon

Fidesz: félreérthetett valamit az Európa Tanács főtitkára

A Fidesz szerint félreértésen alapul az Európa Tanács főtitkárának az alkotmány módosításával kapcsolatos "ítélete", az elfogadás előtt álló negyedik módosítás ugyanis éppen az Alkotmánybíróság (Ab) döntésének tesz eleget.

Itthon

Ádert kérlelik az egyetemfoglalók

A diákok levelükben arra kérik a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alaptörvény negyeik módosítását. A diákok az Alkotmánybíróság ellehetetlenítése és a diákok röghöz kötése miatt aggódnak elsősorban.

MTI Itthon

Figyeli az Európai Bizottság a magyar alaptörvény módosítását

A bizottság egyelőre nem kíván megjegyzést fűzni a javaslat tartalmához, de figyel - mondták Brüsszelben újságírói kérdésre. Az Európa Tanács korábban felszólította a magyar kormányt: halasszák el a terjedelmes alaptörvény-módosítás elfogadását.

hvg.hu Itthon

MEOSZ: kivennék a rokkantak védelmét az alaptörvényből

Semmilyen ellátást nem garantálna rokkantság esetén az alaptörvény a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint, amennyiben a tervek szerint kikerülne a rokkantság fogalma az alkotmányból.

MTI Világ

"Orbán a siker után kellemetlen reformokhoz nyúlhat" - rólunk cikkeznek külföldön

A Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap a kötvénykibocsájtásról, a Der Standard pedig a burgenlandi tartományfőnök budapesti útjáról közölt cikket. A Der Tagesspiegel című német liberális lapban az alaptörvény tervezett módosításával kapcsolatban Czukor József berlini magyar nagykövet szólalt meg és összeállítást közölt a tervezett módosításokról a Frankfurter Rundschau című baloldali lap is.

MTI Itthon

HÖOK: "gyáva és hazug" a hallgatói szerződés beemelése az alaptörvénybe

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint "gyáva és hazug" a hallgatói szerződés beemelése az alaptörvénybe. A parlamentnek pénteken benyújtott alaptörvény-módosítási javaslat alapján a felsőoktatási tanulmányok állami finanszírozásának törvényi feltétele lehet a későbbi magyarországi munkavállalás.

MTI Itthon

Átírják az alaptörvényt a földtörvény miatt

A kormány szerdán megtárgyalja az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatot, amely a földdel kapcsolatos alapvető jogokra kétharmados jogszabály megalkotását írja elő, így lesz sarkalatos a földtörvény és néhány más jogszabály is - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, a kormányszóvivői tájékoztatón a Parlamentben.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Nyolcmilliót költött egy vásárló a Black Fridayen

Nyolcmilliót költött egy vásárló a Black Fridayen

Forró vízzel teli gödörbe zuhant az autójuk, ketten meghaltak Oroszországban

Forró vízzel teli gödörbe zuhant az autójuk, ketten meghaltak Oroszországban

Nagy segítség lesz a Google Maps új funkciója

Nagy segítség lesz a Google Maps új funkciója

Dízel, kombi és mellesleg közel 400 lóerős ez az új Audi S4

Dízel, kombi és mellesleg közel 400 lóerős ez az új Audi S4

Máris beperelték a Burger Kinget a műhúsos burgere miatt

Máris beperelték a Burger Kinget a műhúsos burgere miatt

Sok magyar szurkolót ér kellemetlen meglepetés a walesi meccs előtt

Sok magyar szurkolót ér kellemetlen meglepetés a walesi meccs előtt

Pornó és családi képek – ezek mindenki keresési előzményeiben biztos pontok?

Pornó és családi képek – ezek mindenki keresési előzményeiben biztos pontok?

Több százezer magyar fizetésével trükköznek a cégek

Több százezer magyar fizetésével trükköznek a cégek

510 lóerős lopott Mercedes-AMG GT bukkant fel Röszkén

510 lóerős lopott Mercedes-AMG GT bukkant fel Röszkén

Minden napra jut legalább egy tömeglövöldözés az Egyesült Államokban

Minden napra jut legalább egy tömeglövöldözés az Egyesült Államokban

Szeretettel a Vajdaságból: itt a harmadik orosz megszállás, de ennek most örülnek

Szeretettel a Vajdaságból: itt a harmadik orosz megszállás, de ennek most örülnek

A címlapról ajánljuk