MTI Itthon

Gyurcsányék az alkotmányügyi bizottság segítségét kérnék Lezsák ellen

Az alkotmányügyi bizottság összehívását szorgalmazza a Demokratikus Koalíció (DK), arra kérve a testületet, nyilvánítsa házszabályellenesnek a házelnöki feladatokat ellátó Lezsák Sándor azon döntését, amely szerint nincs alkotmányos alapja a DK népszavazási kezdeményezésének az új országgyűlési törvényről.

hvg.hu Itthon

Blikk: Schmitt nem vallotta be albérlőit

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a Blikk Schmitt Pál lemondott köztársasági elnökkel szemben az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságánál. A lap azt állítja, hogy az államfő vagyonnyilatkozatában nincs feltüntetve, származik-e jövedelme lakáskiadásból.

MTI Itthon

Kiderülhet, hány jogsértő rendőr van még állományban 2006 óta

A parlament alkotmányügyi bizottsága hétfőn támogatta azt a Balsai-jelentéshez benyújtott módosító javaslatot, amely felkéri a kormányt, hogy készítsen jelentést többek között arról: a 2006-os őszi események során bizonyítottan törvénytelenül fellépő rendőrök közül hányan rendelkeznek ma is aktív szolgálati jogviszonnyal.

Csikász Brigitta Itthon

Miért nem érdekel senkit a rendőri túlkapásokat vizsgáló jelentés?

Számos rendőri túlkapást tárt fel a Független Rendőri Panasztestület (FRP) most közzétett jelentésében – amiről a Jobbik képviselőjén kívül nem sikerült nyilatkozót találnunk, sem a pártok között, sem az ORFK-n. Pedig az FRP számos, a panaszok feltárását megnehezítő jogi anomáliát is megemlített.

hvg.hu Gazdaság

Magánnyugdíj: most nincs dilemma

Megnyílik az állami kapu a magán-nyugdíjpénztári tagok előtt, és március végéig marad nyitva. Nem lesz érdemes váltani, még akkor sem, ha a pénztárak végül megszűnnek.

hvg.hu Itthon

"Csalódtam": Steiner Pálnak elege lett és kiszáll

Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2002-2010 közötti államadóság növekedés okait vizsgáló albizottsága Steiner Pál szerint koncepciós eljárást készít elő Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és kormánya tagjai ellen, ezért ő a testület munkájában a továbbiakban nem vesz részt.

hvg.hu Itthon

A Fidesz rács mögé zárná Gyurcsányékat, de jogállami módon aligha teheti

Nem tartja valószínűnek az országgyűlés alkotmányügyi bizottságának egyik fideszes tagja, hogy a testület tagjai közül bárki is a büntetőtörvény visszamenőleges módosításával akarná „megfogni” az államadósság megugrásáért felelősnek tartott Gyurcsány Ferencet. Igaz, "számtalan más megoldásra látna lehetőséget". Ahogy a bizottság jobbikos tagja is.

MTI Itthon

Másodszor szünetel az Országgyűlés ülése

A Ház korábban délután hat órától függesztette fel a határozathozatalt. A mostani szünet alatt a képviselők megvitatják az egyházügyi törvényjavaslathoz az este folyamán benyújtott újabb zárószavazás előtti módosító javaslatokat.

MTI Itthon

Elsimert egyház lesz a Hit Gyülekezete is

Az egyházügyi törvényhez hétfő este benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatot a bizottsági ülésen Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ismertette, majd a testület úgy döntött, hogy a Ház elé terjeszti.

Hírszerző/FH Itthon

Civilek együttműködésre köteleznék a kormányt

Civil szervezetek javasolják, hogy a készülő alkotmányban jobban garantálják a jövő nemzedékek érdekeiért felelős biztos munkájának feltételeit. Azt is kérik, hogy az alkotmány kötelezze a kormányt együttműködésre a társadalommal.

MTI Itthon

Az alkotmányügyi bizottság szerepeltetné a vármegye kifejezést az új alkotmányban

Kormánypárti és jobbikos politikusok szavazataival az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén nem támogatta a fideszes Lázár Jánosnak és a KDNP-s Harrach Péternek azt a módosító indítványát, amely elvetné a vármegye kifejezést az új alkotmányra vonatkozó kormánypárti javaslatból. A testület egyetértett viszont azzal, hogy ne korlátozzák az alaptörvényben a parlamenti képviselők számát az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordulás esetén.

1 2 3
37 éves, évtizedek óta fogságban él, 137 tagú család tagja, mi az?

37 éves, évtizedek óta fogságban él, 137 tagú család tagja, mi az?

Magyar dokumentumfilm hozta el az emberi jogi díjat a Szarajevói Filmfesztiválról

Magyar dokumentumfilm hozta el az emberi jogi díjat a Szarajevói Filmfesztiválról

Újabb lépést tettek az Amazonas megmentésére

Újabb lépést tettek az Amazonas megmentésére

Napon hagytak egy kikötött kutyát, belepusztult

Napon hagytak egy kikötött kutyát, belepusztult

Nem úgy sikerült az orosz űrrobot első kalandja, ahogy tervezték

Nem úgy sikerült az orosz űrrobot első kalandja, ahogy tervezték

A szakszervezet felmérése szerint a tűzoltók háromnegyede fontolgatja a pálya elhagyását

A szakszervezet felmérése szerint a tűzoltók háromnegyede fontolgatja a pálya elhagyását

Ez most akkor nyúl vagy holló? Egy videó miatt vitáznak most a netezők

Ez most akkor nyúl vagy holló? Egy videó miatt vitáznak most a netezők

Probléma merült fel Corvinus mögötti alapítvány bejegyzésekor

Probléma merült fel Corvinus mögötti alapítvány bejegyzésekor

Űrbűncselekménnyel gyanúsítanak egy amerikai asztronautát

Űrbűncselekménnyel gyanúsítanak egy amerikai asztronautát

A tátrai hegyimentők szerint "nagyon valószínű", hogy a másik barlangász sem él már

A tátrai hegyimentők szerint "nagyon valószínű", hogy a másik barlangász sem él már

Hárman állhatnak bíróság elé Kósz és Petőváry rágalmazása miatt

Hárman állhatnak bíróság elé Kósz és Petőváry rágalmazása miatt

A címlapról ajánljuk