MTI Világ

Coleen Bell: a civilek helyzete mutatja a legjobban egy társadalom állapotát

"NATO-szövetségesek vagyunk, esküt tettünk, hogy megvédjük egymást" – jelentette ki az MTI-nek adott interjúban az amerikai nagykövet. Coleen Bell arra is figyelmeztetett, hogy az üzleti környezetet érintő jogszabályokat az érintettek bevonásával kellene változtatni, különben a potenciális befektetők máshova mennek.

MTI Itthon

Debrecenben járt ma az új amerikai nagykövet

Debrecenben működő amerikai érdekeltségű céget látogatott meg szerdán az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki a megyeszékhely polgármesterével is találkozott.

MTI Itthon

Szemerkényi a magyar-amerikai kapcsolatokról: "mindketten demokráciában hiszünk"

Az új magyar washingtoni nagykövet szerint a külpolitika területén a női megközelítésnek különleges szerepe lehet, hiszen a feladat szinte folyamatosan érzékeny kérdések egyeztetése. Szemerkényi Réka azt mondta: az erős és mindkét fél számára pozitív gazdasági- és biztonságpolitikai kapcsolatokkal megegyező szintre kell kerülnie a politikai kapcsolatoknak is.

MTI Itthon

Pálinkázott Áderékkel az új amerikai nagykövet - fotók

Colleen Bell amerikai nagykövet, Áder János köztársasági elnök és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is részt vett szombaton a Petőfi Csarnokban megrendezett XIX. Csángó bálon. Az MTI fotói alapján nagyon jól érezték magukat, pálinkáztak is műanyag pohárból.

Nagy Gábor, Dobszay János Itthon

"Az utóbbi időben valóban akadtak problémák" - Colleen Bell a HVG-nek

Hogyan lesz a szappanopera-producerből nagykövet? – életének e nagy irányváltásáról is beszélt a HVG Portré rovatának az USA új magyarországi nagykövete, Colleen Bell. Az amerikai-magyar kapcsolatokat szerinte nem árnyékolja be, hogy „az utóbbi időben valóban akadtak problémák”.

MTI Itthon

Szijjártó nem parázik már az amerikai-magyar viszony miatt

Az új budapesti amerikai nagykövet érkezésével és az új washingtoni magyar nagykövet munkájának megkezdésével új fejezet nyílhat a két ország közötti politikai együttműködésben – ezt mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy februárban egy harmadik külföldi vezető is Budapestre jön Merkel és Putyin után.

MTI Itthon

Már Budapesten van az új amerikai nagykövet

Egy állmatitkár fogadta Colleen Bellt Ferihegyen, az új nagykövet nem nyilatkozott az újságíróknak. A producerből lett diplomata szerdán adja át megbízólevelét Áder Jánosnak, csütörtök este pedig már Szijjártó Péterrel vacsorázik. A kormány azt reméli Colleen Belltől, hogy - a korábbi hónapoktól eltérően - előremutató, konstruktív irányba megy a párbeszéd az Egyesült Államok és Magyarország között.

hvg.hu Világ

Megvan az amerikaiak új budapesti nagykövete - fotó

Az amerikai szenátus megszavazta kedden Colleen Bradley Bell budapesti nagykövetté való kinevezését. A televíziós producer Barack Obama amerikai elnök újraválasztási kampányának egyik legeredményesebb adománygyűjtője volt, de jelölését sokan kritizálták.

hvg.hu Világ

A héten megszavazhatja az amerikai szenátus az új budapesti nagykövetet

Hétfőn szavaz előzetesen a washingtoni szenátus az új budapesti amerikai nagykövetjelöltről, majd kedden lesz a zárószavazás. Colleen Bradley Bellt 2013 novemberében jelölte a posztra Barack Obama. Az előző nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis július 20-án távozott posztjáról. Ha Bradley jelölését jóváhagyja a szenátus, 2015 januárjában érkezhet meg Budapestre – írja a Népszava.

1 2 3 4 5 6

A címlapról ajánljuk