hvg.hu Plázs

Videó: egymásnak esett egy bringás és egy autós a Fehérvári úton

A budapesti Fehérvári út és az Etele út kereszteződésében esett egymásnak egy autós és egy biciklis. A kerékpáros beszólt a szabálytalanul közlekedő autósnak, a sofőr kipattant a kocsijából, és otthagyta a kereszteződés közepén nyitott ajtóval, amíg fizikai erővel próbálta megoldani a konfliktust a biciklissel. Az E-tanu blog szerint a biciklis és az autós is szabálytalanul közlekedtek. Az esetet a villamos fedélzeti kamerája rögzítette. Videó.

HavariaPress Itthon

Fegyverrel hadonászott egy autós egy ajkai lakótelepen

Fegyverrel fenyegetett meg egy fiatal autós egy embert Ajkán, mikor a gyalogos szóvá tette, hogy a tiltás ellenére hajtott be az egyik lakótelepi utcába. A fenyegetőző autós a rendőrök elfogták - értesült a HavariaPress.

hvg.hu Autó

Vizsgáztatni kéne a káromkodó, agresszív autósokat

A fővárosi kormányhivatal közlekedési felügyelőségének vezetője szerint beszélni kéne arról, ne írjanak-e elő rendkívüli alkalmassági vizsgát azoknak a sofőröknek, akik rendszeresen konfliktusba kerülnek az utakon - hangzott el a Magyar Rádió Napközben című műsorában.

techline.hu Tech

Napi munkakerülő – Neon Race

A Neon Race (pontosabban annak második része) egy szokásos autós játék, kellemes extrákkal – tuningolható autók...

1 2 3 4 5
Egyszerűen lehet érintőkijelzős laptop a telefonjából

Egyszerűen lehet érintőkijelzős laptop a telefonjából

Leszavazta a Fidesz, hogy állami segítséget nyújthassanak SMA-s gyerekeknek

Leszavazta a Fidesz, hogy állami segítséget nyújthassanak SMA-s gyerekeknek

Marie Kondo online boltot nyitott

Marie Kondo online boltot nyitott

Hatalmas víznyelőrendszert fedeztek fel Kínában, lenyűgöző képek érkeztek

Hatalmas víznyelőrendszert fedeztek fel Kínában, lenyűgöző képek érkeztek

Eurázsiai közös pénz? Moszkva és Peking beleköphet Matolcsy levesébe

Eurázsiai közös pénz? Moszkva és Peking beleköphet Matolcsy levesébe

Az FTC vezérigazgatójának a cége készítette a filmet, amin Orbán kirúgja a labdát a Karmelita Kolostorból

Az FTC vezérigazgatójának a cége készítette a filmet, amin Orbán kirúgja a labdát a Karmelita Kolostorból

Újabb 90 napos kegyelmet kapott a Huawei Amerikától

Újabb 90 napos kegyelmet kapott a Huawei Amerikától

Még több emeletes vonatot vesz a MÁV

Még több emeletes vonatot vesz a MÁV

Ezek ma a legjobb androidos telefonok, amelyeket egy adott árkategóriában kaphat

Ezek ma a legjobb androidos telefonok, amelyeket egy adott árkategóriában kaphat

Összecsapott Johnson és Corbyn, nincs győztese a csörtéjüknek

Összecsapott Johnson és Corbyn, nincs győztese a csörtéjüknek

Üdvözli: Orbán Viktor – a posta 1,5 milliárdot kap szolgálatai fejében

Üdvözli: Orbán Viktor – a posta 1,5 milliárdot kap szolgálatai fejében

A címlapról ajánljuk