# büdös

hvg.hu Gazdaság

Vörös, büdös az ivóvíz? Az önkormányzat dolga megszorongatni a gányoló vállalkozót

Sok helyen az öreg vízvezetékeket okolják a rossz ivóvízért, nem az új tisztítótechnológiát. Ezért a kormány a jövőre létrehoz egy rekonstrukciós alapot, de az, hogy mennyi pénz lesz majd erre, nem derült ki az ivóvízminőség-javító programok pályázataiért felelős szaktárca LMP-s képviselő interpellációjára adott válaszaiból. Több dolog továbbra sem világos, Ikotity István nem is fogadta el a választ.

hvg.hu Itthon

Biofilm miatt büdös az uniós ivóvíz Szegeden

Szagos vízzel kénytelen főzni, mosni és mosogatni a szegedi fogyasztók egy része. A helyi vízmű szerint új technológiára álltak át, a hálózat már tisztul, türelmet kérnek.

hvg.hu Itthon

Büdös cirkuszra panaszkodnak a balatonalmádiak

A lakók szerint egész nap lehet érezni a cirkusz állatainak szagát, az előadások idején zaj van, az út szélére kikötött állatokat fotózó autósok pedig közlekedési káoszt okoznak.

hvg.hu Vállalkozás

Sertésbűzre panaszkodnak Baranyában, már teregetni sem tudnak

Olyanok a ruhák, mintha disznók között szárították volna meg – erre panaszkodnak három településen is Baranya megyében. Majs, Lippó és Bezedek határában másfél éve működik egy sertéstelep, ahol 22 ezer állatot hizlalnak. A helyiek szerint hajnalban és este sem lehet szellőztetni, olyan büdös van. A Bóly Zrt. szerint a telepükről nem árad bűz – számolt be az RTL Híradó kedden.

hvg.hu Itthon

Rettenetes büdös van Szeged egy részén

Nem elég a kánikula, orrfacsaró bűz is terjeng esténként Szeged baktói és makkosházi részében – írja a Délmagyar.hu. A környékbeliek panaszkodtak a körzet önkormányzati képviselőjének. Az egyik közeli disznótelep ügyvezetője azt ígéri, hogy két múlva megszűnik a szag.

R.A. Plázs

Tanácsok testszag és lopás ellen

A takarékos utazás néha időigényes: vonaton éjszakázunk, repülőtéren kivárjuk a késést, vagy a legolcsóbb busz 12 óra múlva indul. Mi pedig vagy egy állomáson, vagy a világvégén, vagy a vonaton várunk, alszunk, mosdunk. Elég ahhoz, hogy hajléktalan szagunk kerekedjen.

hvg.hu Karrier

Hogyan fékezzük meg a büdösítő kollégát?

Az otthonról vitt ebéd finomabb és jóval olcsóbb, mint a munkahelyi étteremben, esetleg a házhozszállítást vállaló cégek által kínált koszt - ebben általában egyetértenek a munkahelyükön is saját főztjüket fogyasztók. Mi verheti ki a biztosítékot azoknál, akik a közös helyiségben étkeznek, és azoknál, akik ezzel szembesülnek?

Hogyan lehet olcsón, áram nélkül fertőtleníteni a sebészeti eszközöket?

Hogyan lehet olcsón, áram nélkül fertőtleníteni a sebészeti eszközöket?

Új távcső épül a magyar asztrofotósoknak

Új távcső épül a magyar asztrofotósoknak

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, a Ryanair máris rendelt 75 gépet

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, a Ryanair máris rendelt 75 gépet

Biden olyan kormányt alakíthat, amilyet Obama szeretett volna

Biden olyan kormányt alakíthat, amilyet Obama szeretett volna

Filmre vehetik, ahogy Barack Obama megkapja a koronavírus elleni oltást

Filmre vehetik, ahogy Barack Obama megkapja a koronavírus elleni oltást

Átnevezték a Facebook saját pénznemét

Átnevezték a Facebook saját pénznemét

Anthony Faucit kérte fel Joe Biden egészségügyi főtanácsadónak

Anthony Faucit kérte fel Joe Biden egészségügyi főtanácsadónak

Hiába magyarázza a kormány a Covid-adatokat, halálozásban már uniós dobogósok vagyunk

Hiába magyarázza a kormány a Covid-adatokat, halálozásban már uniós dobogósok vagyunk

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával