MTI Gazdaság

Él az új biztosítási törvény

A biztosítók minden munkanapon 8-16 óra között személyesen is kötelesek fogadni az ügyfelek panaszait. Az életbiztosításokat 30 napon belül indoklás nélkül fel lehet mondani.

MTI Gazdaság

Budapest megszenvedte a keddi jégverést

A kedd délutáni-esti vihar során a legnagyobb károkat a lezúduló nagymennyiségű csapadék, illetve a sok helyen hosszú percekig tartó jégeső okozta, legtöbb kárt eddig Budapestről és Pest megyéből jelentettek.

hvg.hu Vállalkozás

Áfafrászt idéz elő a bankoknál az Európai Bíróság

Eurómilliárdokkal emelkedhet az európai bankok és biztosítók áfa-kötelezettsége, mert az EB egy svéd perben úgy döntött, hogy ha egy cég EU-n belül és kívül működő vállalatai egymás között szolgáltatnak, akkor azok hozzáadottérték-adó kötelesek. 15 tagországban jöhet az áfafrász.

hvg.hu Vállalkozás

Egyre több biztosítást kötünk

2014 első félévében kis mértékben, 1,25 százalékkal gyarapodott a biztosítási piac, ám ezen belül a gépjármű-, illetve a nyugdíjbiztosítások területe intenzívebb növekedést mutatott. A szektor összesített díjbevétele 441,3 milliárd forint volt az idei első hat hónapban – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

hvg.hu Gazdaság

Ezek a brutálisan drága biztosítások

Évente akár 10-12 százalékot is elvihet egy befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosítás teljes költsége, ami azt jelenti, hogy minimum ekkora hozamot kellene biztosan kitermelnie minden évben a befektetésnek, hogy az ügyfél visszakapja a befizetett összeget. Ugyanakkor lehet találni 1-2 százalékos költséggel futó termékeket is. A Magyar Biztosítók Szövetsége mostantól megmondja, melyik a túl drága biztosítás.

MTI Vállalkozás

VG: jobban ment a biztosítóknak idén

Javult a biztosítók eredménye, adózott nyereségük 2013 első kilenc hónapjában meghaladta a 23 milliárd forintot, ami 33 százalékkal magasabb a tavalyinál - írja hétfői számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.

MTI Autó

Emelték a kötelező díjait a biztosítók

A Biztosítás.hu alkuszi portál szerint akár 1,5 millió autósnak is emelkedhet a kötelező gépjármű-felelelősségbiztosítás (kgfb) díja a szombaton hajnalban megjelent 2014-es biztosítási tarifák alapján. A Netrisk.hu is arra hívja fel a figyelmet, hogy hosszú évek után megáll az kgfb átlagdíjak csökkenése, és az idei kampányban akár 6-8 százalékos átlagos díjemelkedésre is számítani lehet. A Netrisk szerint a biztosítók a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek a jó ügyfelek megtartására.

MTI/Világgazdaság Gazdaság

Idén megugorhat az agrárkár

A mezőgazdasági biztosítások díjbevétele az idén eléri a 12 milliárd forintot, ami 20 százalékos növekedés tavalyhoz képest, de a kifizetések is nőnek - írta a Világgazdaság.

1 2 3 4 5
Egerbe viszi edzeni úszóit Shane Tusup

Egerbe viszi edzeni úszóit Shane Tusup

130 éve született Hubble, aki feje tetejére állította a világegyetemet

130 éve született Hubble, aki feje tetejére állította a világegyetemet

A kormány ellenállásába ütközhet a dugódíj bevezetése

A kormány ellenállásába ütközhet a dugódíj bevezetése

Katonai büntetőeljárás indult a megvert ezredesnő ügyében

Katonai büntetőeljárás indult a megvert ezredesnő ügyében

A Földközi-tengerbe zuhant egy autós, aki vakon követte a GPS-t

A Földközi-tengerbe zuhant egy autós, aki vakon követte a GPS-t

Cardiffból jelentjük: a magyar szurkolók dalban mutatkoztak be

Cardiffból jelentjük: a magyar szurkolók dalban mutatkoztak be

Kijött egy új jelentés Magyarországról: belpolitikai kockázat nincs, a gazdaság viszont lassul

Kijött egy új jelentés Magyarországról: belpolitikai kockázat nincs, a gazdaság viszont lassul

Különleges alakulat: Angliában bevetik a hódokat az áradások ellen

Különleges alakulat: Angliában bevetik a hódokat az áradások ellen

Egy megfizethető autó produkálta a legjobb töréstesztet eddig

Egy megfizethető autó produkálta a legjobb töréstesztet eddig

510 lóerős lopott Mercedes-AMG GT bukkant fel Röszkén

510 lóerős lopott Mercedes-AMG GT bukkant fel Röszkén

Tudta, hogy eredetileg szárított halat árult a Samsung? – 50 év története

Tudta, hogy eredetileg szárított halat árult a Samsung? – 50 év története

A címlapról ajánljuk