Borkai Zsolt a szexvideós ítélet után: Ez nem fogja semmivé tenni azt a megaláztatást, amit velem tettek
A szexbotrányába belebukott volt győri polgármester azt állítja, hogy mára túltette magát a történteken.
A szexbotrányába belebukott volt győri polgármester azt állítja, hogy mára túltette magát a történteken.
Késsel fenyegette meg a dolgozókat egy férfi, de elrohant, amikor szóltak neki, hogy értesítik a rendőrséget. Nem jutott messzire.
Elkezdődött Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkárának tárgyalása, aki két ügyben is érintett az ügyészség szerint.
Előkészítő ülést tartott a Győri Járásbíróság a volt polgármesterről készült videofelvételek ügyében.
Az iowai tinédzsert elrabolták és szexre kényszerítették.
Az ügyészség szerint a két nő két esetben is lenyúlta a kuncsaftjaik értékét. A második esetben elfajult a lopás, és előkerült két férfi társuk is, akik segítettek elmenekülni a prostituáltaknak.
Soltvadkerten öltek meg egy özvegyasszonyt, Romániában fogták el az egyik gyanúsítottat.
Havi bruttó 660 ezer forintos fizetésért keres műveleti felderítőket, azaz figyelőket a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. Nemrég több tízmilliárd forinttal növelte a kormány a titkosszolgálatok költségvetését, a támogatások egy jelentős része bérköltségre megy.
A számos bűncselekmény mellett hivatali vesztegetéssel is terhelt ügy 2013 óta húzódott.
A férfi beteg öregembernek nevezte Jeffrey Epstein egykori barátját.
Az autó sofőrje az ellenőrzés alatt nagyon ideges volt, végül azonban elismerte: övé a lökhárító mögött megtalált anyag.
A forgalomba hozott hamis pénz értéke összesen mintegy 10 millió forint volt.
Most Szakályon érezte úgy egy fiatal, hogy mindenképp így kell kipróbálni az új autóját.
A második lopásnál elkapta az autó tulajdonosa, majd a rendőrök is.
A szomszédos munkásszálló lakóit gyanúsítják a támadással.
A momentumos politikus füstszórós ügye lassan négy éve húzódik.
A férfit két napon belül megtalálták a nyomozók.
A férfi a gyilkosság elkövetése után lemosta a kezéről a vért, majd az anyjához ment, aki értesítette a rendőrséget.
A férfi, akit elütött, könnyű sérüléseket szenvedett.