Molnár Csaba Vállalkozás

"Takarítót ide, most" – ezerrel pörög az online takinéni-biznisz

Bő hat hónapja indult az internetes takarítónéni-küldő Helpy, és máris szinte fel kellett borítani a növekedési stratégiájukat. Nem azért, mert lassulás, korrekció, nem várt nehézségek léptek fel, éppen ellenkezőleg. Nem várt sikerek léptek fel, új befektető lépett be, beindult a terjeszkedés itthon és külföldön is. Rátaláltak természetes szövetségeseikre is, a szálláshelyek Uberjére, az internetes magánlakás-kiadókra. Magyarországon már terjeszkednek, és hamarosan zsebben a regionális piac is.

Molnár Csaba Gazdaság

Itt egy igazi hungarikum, a magyar klotyó

Felfedeztünk egy virtigli hungarikumot, de nem a gulyásra, az Unicumra, a Tokajira, még csak nem is a hortobágyi húsos palacsintára vagy a 27 százalékos áfára kell gondolni. A legtöbb magyarországi mellékhelyiségben használt porcelánáru – legalábbis a modellt tekintve – kifejezetten magyar specialitás, ilyen WC-t ugyanis nemcsak Európában, hanem a világ egyetlen más táján sem használnak. Ez után már nem is meglepő, hogy Hódmezővásárhelyen üzemel a kontinens egyik legnagyobb szanitergyára. 1200 Celsius-fok, mázolásrobotok, 8400 tonna alapanyag. Magyarország klotyónagyhatalom, ez nem is kétséges. Megnéztük, hogyan készül a hungaro-WC.

Molnár Csaba Vállalkozás

A miskolci panelműhelyből a luxuscipők világának tetejére

Egy miskolci családi házban Európa-bajnok cipőket készít a cipőjavítóként indult mester, a legolcsóbb lábbeli is 120 ezer forintot kóstál. Kézzel, a létező leghagyományosabb technológiával készítenek olyan egyedi, méretre szabott cipőket, amilyenek csak a legmenőbb olasz, német és francia műhelyekből jönnek ki. A vállalkozás jó hírét a gazdag és híres kuncsaftok, például Sir Roger Moore, avagy a 007-es ügynök is viszi a világba. A minőség beválni látszik, "pillanatokon belül 250 milliós fejlesztési projektbe" kezdenek Miskolcon.

Molnár Csaba Vállalkozás

A biciklikerekek Rolls Royce-a Tatán készül

A vidám nevű Te-Ker-Ker Bt. olyat dobott, amilyet a környező országokban még soha senki, és a világon is csak néhány tucat cég tudott. Egyik, nagyjából garázstuningban, de legalábbis a szó legszorosabb értelmében manufaktúrában fejlesztett és készített biciklikerekére olyan nemzetközi biztonsági minősítést szerzett, amellyel megnyílt az út a legmenőbb csapatok depójába is. Akár a Tour de France-on is gurulhat a Mr. Wheel márkájú magyar karbonkerék – darabja 300 ezer forint. Ezzel mellékesen egy nagyon masszív falat is ledöntött.

Molnár Csaba Vállalkozás

Ilyen kávézóból nincs több Budapesten

Lett egy kávézó Budapesten, ahol szinte semmi sem olyan, mint a többiben, mégis minden nagyon rendben van, a kávé finom, a süti omlós, a kiszolgálás gyors és pontos. A nyitás után két nappal már telt házzal mentek, pedig messze vannak a bulinegyedtől, és a kollégák többsége nemhogy a vendéglátásban nem dolgozott még, de sehol sem. Budapest első olyan kávézójában jártunk, ahol szinte csak fogyatékos emberek dolgoznak. Ők szolgálnak fel, ők készítik a sütiket, ők főzik a kávét. És ők örülnek a legjobban, ők a legelégedettebbek.

Molnár Csaba Gazdaság

Sopronban épült meg a csokifüggők Mekkája

Egy szerelem hozta Magyarországra az egyik legmenőbb osztrák cukrászdinasztiát, amely amellett, hogy behozta a csokoládé készítését a magyar cukrászdába, egyedülálló kóstoló show-kat is tart rendszeresen soproni látványcukrászatában. Nemrég pedig aranyérmet nyert a világ egyik legjelentősebb csokoládéversenyén. Megnéztük, videóval is körbejártunk, hogyan készül a Harrer csokiműhely világbajnok csokoládéja. "Sose leszünk ebből gazdagok, de tök jó így élni" – mondja a cukrászat magyar társtulajdonosa.

Molnár Csaba Gazdaság

Csubakka a Nyírségből hódítja meg a világot – így készül a Lego

Tudta, hogy Csubakka szülőföldje egy nyíregyházi ipari parkban van? És azt tudta, hogy a világ összes Duplo játéka ugyanott készül, vagy azt, hogy egy ilyen figura feje három jól fejlett óvódást is elbír anélkül, hogy leszakadna? Vagy azt, hogy a hipermodern nyíregyházi Lego-gyárban egyszerre csaknem 800 különféle elemet tudnak fröccsönteni, gyártani? És tudja, hogy vajon miért van sokszor több elem egy-egy zacskóban, mint ami elég lenne? A Lego-gyárban jártunk, megnéztük, hogyan készül a világ legnépszerűbb kreatív játéka.

Molnár Csaba Vállalkozás

Takarítót ide, most! - Itt az online rendelhető "taki néni"

Házibulizni nagyon jó, a buli maradványait eltüntetni már sokkal kevésbé, ráadásul jó előre gondoskodni kell a takarító személyzetről, ha nem akarunk magunk ganajozni. No, de kit hívjunk ilyenkor? Erre a piaci résre repült rá a Helpy online módon rendelhető takarítószolgáltatásával, amilyen nemcsak Magyarországon, de a régióban sincs, és Európa más részein is csak másfél éve működik. Úgy fest, nagyot fogtak, a hasonló német és ír cégeket már eurótízmilliókért adják-veszik. Egyetlen rendelést dobtak vissza, madárguánóval borított padlást nem takarítottak ki.

Molnár Csaba Vállalkozás

Tapolca mellett lassan újjáéled a KGST

Egy multis menedzser és egy igazi vasutas tulajdonképpen egy szocialista örökségre alapozva épít gyorsan növekvő vállalkozást, amely a kínaiak nélkül talán sehol nem lenne. A volt KGST-régió a modellvasutak piacán is hányatott sorsúnak bizonyult, sem a tradicionális, sem az "ifjútörök" gyártók nem vesznek tudomást róla még most sem. Az Albert-modell MÁV-os vagonjai pedig tarolnak a gyűjtők között, s hamarosan jönnek a szlovák és a lengyel vasutak is.

Molnár Csaba Gazdaság

A csokoládék Bugattija szinte titokban készül Szigetszentmiklóson

Egy autodidakta csokoládémesterré átvedlett szigetszentmiklósi borász olyat tud, amit Európában még tízen sem. Háromszáz éves spanyol eljárással készít csokoládét másodmagával, kizárólag kézzel, olyan alapanyagokból, amikkel a legnevesebb csokoládéversenyek bírálóit is meglepte. A kísérletezés a legnagyobb szakmai elismeréseket is meghozta Szántó Tibornak. Csokoládémanufaktúrában jártunk, ahol sok más mellett azt is megtudtuk, milyen az igazi forró csoki, és hogy a keserű csoki nem is keserű.

Molnár Csaba Vállalkozás

Csirketelepen születnek újjá a kiszuperált Ikarusok

Van egy széthullott Ikarus busza, esetleg egy szolgálatból rég kivont Csepel márkájú katonai mentője? Csak szóljon Tóninak, és fél év múlva csillivilli állapotban kaphatja vissza, amivel aztán nagyot menőzhet a haverok előtt. Polgáron működik egy vállalkozás, amely nemcsak hogy Európában egyedülálló, de lassan az üzleti logikát is megfordítja. Őrültek busz- és teherautó-felújító üzemében jártunk – egy csirketelepen.

Molnár Barbara Vállalat + Vezető

Túlélt mindent, nála a béren kívüli juttatás része a halastó

Nem mindennapi módon igyekszik dolgozói kedvében járni a Tutti Kft.: a gyár mellett horgászhatnak a dolgozók, amit kifognak, az övék. Abban sem szokványos a cég, hogy a vezetők fele nő, és ugyanannyit keresnek, mint a férfiak, és megoldják, ha a szülés után visszatérő kismama csak reggel 9-re tud beérni, vagy heti 2-3 nap vállal munkát. A cég termékeivel gyakorlatilag minden élelmiszerboltban találkozhat. Már a rendszerváltás előtt indult a vállalkozás.

Varga Szabolcs Én és a Cégem

Egyen csokiba mártott szöcskét! Vagy skorpiós nyalókát

Egy magyar cég arra vállalkozott, hogy az ízeltlábúakat becsempéssze az emberek konyhájába - egyenesen a tányérjukba. Nálunk még brahiból vásárolnak ilyen nyalánkságot, de külföldön igazi ínyencségnek számít a mogyoróolajon pirított szöcske vagy az óriáshangya püspökfalatja. Rovarfarmok nyílnak Amerikában, amelyek erre szakosodott éttermeket látnak el bőséges alapanyaggal. Adunk egy receptet is, milyen finomság készíthető csótányból.

Patyi Máté Vállalkozás

Ahol az ügyvédek és a menedzserek varratnak

Már nem a lepukkant helyeken, reményvesztett, kopasz figurák karjára illő absztrakt minta ráfestésével egyenlő a tetoválás, egyre több elit szalon nyílik, ahol nem ritka az öltönyös vendég. A szakmát még mindig autodidakta módon lehet elsajátítani. Egy fővárosi prémiumkategóriás helyen jártunk.

Molnár Barbara Vállalat + Vezető

Kötéltánc – hogy lesz egy brókerjelöltből az év vállalkozója?

Tizenöt évesen vette az első részvényét, 28 évesen céget alapított, most 34 évesen egy piacvezető cég tulajdonosa úgy, hogy a családi vállalkozást a sírból hozta vissza. Tud szuperracionális és ösztönös is lenni. A kapuhálót csaliként használja, mert mint mondja, ahol kapu van, ott labda is van, az meg pattog, ezért védőhálóra is szükség van, ő meg igazából azt akarja eladni.

Varga Szabolcs Én és a Cégem

Kartonlábakra építené sikerét a papírcsocsóban utazó érdi vállalkozás

Először csak vásárok és kiállítások szórakoztató kiegészítőjének szánták az újrahasznosított papírból készült csocsóasztalt, de miután legalább akkora volt az érdeklődés a játék, mint a családi vállalkozás eredeti terméke iránt, bevették a portfolióba, és ma már kizárólagos magyarországi forgalmazói a papírcsocsónak. Rájöttek, hogy reklámhordozónak sem utolsó az asztal.

Gál Éva Laura Vállalkozás

A Gozsdu úttörői: egy etológus, egy kosaras és egy igazi vendéglős

Emlékeznek még, milyen volt a Gozsdu-udvar közvetlenül a rács és a lakat leverése után? Álmodtak volna oda underground művészeti központot kocsmával egybekötve? Szerencsére voltak, akik igen, a romok között nyitott a Telep, a hely, amely kétszer született meg és mindkétszer pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett. Mindkétszer minimálpénzből, mindkétszer csak saját munkát tettek bele az úttörők, akik egyike jó ideig illegalitásban működött. Annyira bejött, hogy nyaranta Berlin is odaköltözik egy hétre. Persze már nem a Gozsdu-udvarba, hanem az egész városba.

Varga Szabolcs Én és a Cégem

Ahol a házi sörrel együtt a csapot is dobra verik

Közel 15-féle kézműves sört kínálnak, még sincs tele korsóikat emelgető gourmet-kal a Csapház, ugyanis itt csak elvitelre adják a sört, ami a speciális csapolási technikának köszönhetően még napokig fogyasztható. Negatív graffitivel is hirdetik magukat: koszos utca- és falfelületekre "takarítják rá" a reklámjukat. A vállalkozás azonban nemcsak a magyar sörkülönlegességek viszonteladására alapozza sikerét, hanem a csapok kizárólagos forgalmazója is az országban.

Varga Szabolcs Én és a Cégem

Tibi atya, avagy a hülyeségből is meg lehet élni

A humoráról és lumpen életmódjáról elhíresült Tibi atya kezdetben csak néhány ezer főiskolást szórakoztatott, de a brand mögött álló csapat hamar rájött, hogy a részeges kitalált pap ismertsége pénzre is váltható. De mennyire volt tudatos a márkaépítés, és milyen stratégia van az atya nevével fémjelzett termékek bevezetése mögött? Megkérdeztük ministránsait.

Varga Szabolcs Én és a Cégem

Átalakított Kalasnyikovokat adnának a hobbilövészek kezébe

Egy magyar startup a kiszolgált AK-47-eseket légfegyverré alakítaná, hogy a világszerte egyre nagyobb rajongásnak örvendő airsoftosok minél hitelesebb játékszerekkel támadhassanak egymásra a gyakorlópályán. Itthon azért a 300 ezer forint körüli árat kóstáló fegyver kicsit ijesztően hangzik, ezért külföldi vásárlókban bízik a magyar vállalkozás.

1 2 3 4 5 6 7 8

A címlapról ajánljuk