hvg.hu Világ

Csalt a Csalásellenes Hivatal

Jogsértő volt az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) eljárása a Dalligate néven elhíresült ügyben. A testület eljárást vizsgáló felügyelőbizottsága szerint az OLAF az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglaltak megsértésével hallgatta le a volt máltai biztos környezetében mozgó lobbisták, illetve az ügyben később tanúként kihallgatott személyek telefonbeszélgetéseit. Mindez abból a ma kiszivárgott jelentésből derül ki, amelyet eddig a felügyelőbizottság tagjain kívül kizárólag a Bizottság, az EP és a Tanács elnökei láttak – írja az EUrologus blog.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: Aztán jött a csősz

A rablóvár felépült, állnak a bástyák, nem kell félni az uraknak a parasztoktól. Ugyan ki merné kivizsgálni Simicska Lajost? Számvevőszék? Ügyészség? Bíróság? Hiszen ezek már a várnéphez tartoznak. Marad néhány kellemetlen hang, sajtó és ellenzék, de azok úgyse tudnak bizonyítani semmit, oda lehet vágni nekik, hogy tegyenek feljelentést, ha nem tetszik valami. A nyáj úgyis elhiszi, hogy nem lopunk, a klientúra ezzel szemben boldog, hogy de. És még mindig elég nagy a nyáj, valamint ígéretesen hízik a baráti vállalkozók rétege.

Katolikusok tiltakoztak Washingtonban Trump migrációs politikája ellen, letartóztatták őket

Katolikusok tiltakoztak Washingtonban Trump migrációs politikája ellen, letartóztatták őket

Szennyezett kőolaj: elfogták az ügy egyik gyanúsítottját

Szennyezett kőolaj: elfogták az ügy egyik gyanúsítottját

Halálos iramban-módra a kamion alatt bújik át a Ferrari

Halálos iramban-módra a kamion alatt bújik át a Ferrari

Továbbjutott a Honvéd az Európa-liga selejtezőn

Továbbjutott a Honvéd az Európa-liga selejtezőn

Ezt láthatták a magyarok a holdra szállásból - képgaléria

Ezt láthatták a magyarok a holdra szállásból - képgaléria

Koktéllal a világ körül

Koktéllal a világ körül

Rékasi Károly a fiáról: Azt látni, hogy telibe fújják könnygázzal nyilván nem a legjobb érzés

Rékasi Károly a fiáról: Azt látni, hogy telibe fújják könnygázzal nyilván nem a legjobb érzés

Állami és uniós támogatásokat nyúlt le egy magyar bűnszervezet

Állami és uniós támogatásokat nyúlt le egy magyar bűnszervezet

A sótól a cigarettáig, a bankjegyektől a kriptovalutákig - a pénz rövid története

A sótól a cigarettáig, a bankjegyektől a kriptovalutákig - a pénz rövid története

Negyeddöntős a női vízilabda-válogatott

Negyeddöntős a női vízilabda-válogatott

Csinál egy funkciót a Facebook, amivel titokban bárkit el lehet némítani

Csinál egy funkciót a Facebook, amivel titokban bárkit el lehet némítani

A címlapról ajánljuk