MTI Világ

Bizottság vizsgálja majd a brazil diktatúra bűneit

Bizottságot hoznak létre az 1964 és 1985 közötti diktatúra bűneinek kivizsgálására Brazíliában – így döntött a brazil parlament szenátusa szerda. Nem sokkal ezután pedig az uruguayi parlament arról a törvénytervezetről döntött, amely szerint az ottani diktatúra (1973-85) időszakában elkövetett emberi jogok elleni bűncselekmények elévülhetetlennek minősülnek.

Ellenzéki polgármesterjelölt lett az apa, akinek a fiát egy hitleres paródiavideó miatt hurcolták meg

Sztrájkot jelentettek be a British Airways pilótái

Kétszer annyi a rendőr hazánkban, mint sok uniós államban, mégis állandóan túlóráznak

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

Megszűnik a Lokál és a Ripost kiadója

Megszűnik a Lokál és a Ripost kiadója

14 milliárd helyett 101 milliárdot költött egyetlen év alatt a Nemzeti Sportközpontok

Meghalt David Koch, az egyik leggazdagabb ember a Földön

A Fidesz üdvözli a Fidesz-kormány nyugdíjasoknak adott 9000 forintját

Ma is marad a nyári meleg

Ma is marad a nyári meleg

Fülke: Ha Pécsett nem nyer az ellenzék, akkor sehol sincs esélye

Kertész Ákosról szóló portréfilmet mutatnak be a 17. Spinoza Zsidó Fesztiválon

A címlapról ajánljuk