Balogh Csaba Tech

Bocsánatot kért a T-Systems vezérigazgatója

Szombat késő délután a vállalat Facebook-oldalán kért bocsánatot a gyenge lábakon álló e-jegyrendszerért és a rendszer egyik hibáját felfedő fiatal meghurcoltatásáért a T-Systems Magyarország vezérigazgatója. Kaszás Zoltán korszerűtlenségről, alázatról és együttműködésről ír.

MTI / hvg.hu Tech

Lényegében lehülyézett több százezer magyart a BKK vezérigazgatója

Rendszerszintű kibertámadásokról beszél a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a múlt csütörtökön elindított online jegy- és bérletvásárlási rendszerrel kapcsolatban. A BKK illetékesei láthatóan álomvilágban élnek, a sajtótájékoztatón tulajdonképpen beismerték: nem is gondoltak rá, hogy 2017-ben valaki “bántana” egy rendszert. Aki pedig nem tudja elég jól használni az elektronikus bérlethez a telefonját, az vessen magára. A BKK álláspontja szerint az okos megoldások csak az okos embereknek valók.

hvg.hu Itthon

Januártól most már tényleg jön az évek óta késő e-bérlet?

A BKK azt ígéri, hogy idén elkezdik telepíteni a fővárosban az elektronikus jegy- és bérletrendszerhez szükséges ellenőrző készülékeket és beléptetőkapukat. Élesben 2018 elejétől működhet a rendszer, amelynek kiépítése több mint tizenkét éves csúszásban van – írja a szerdai Népszava.

hvg.hu Gazdaság

Valami nagyon nincs rendben a BKK tervezett e-jegyrendszerével

Nagyon elrontották a BKK e-jegyrendszerének kiépítésére kötött szerződést - derül ki a Népszabadság cikkéből. A lap úgy tudja, gondok vannak a szoftverrendszerek összekapcsolásából, újabb pénzeket kell majd erre költeni, és még tovább csúszhat az e-jegyek bevezetése.

hvg.hu Gazdaság

E-jegy: kétmilliárd már elment, de kapuk és leolvasók még nincsenek

A BKK eddig két ütemben több mint 6,665 millió eurót, vagyis körülbelül kétmilliárd forintot hívott le az elektronikus jegyrendszer bevezetésére kapott hitelkeretből. Az utazók számára látványos újítások eddig nem történtek, beléptető kapukat és kártyaleolvasókat még nem szereltek fel, de a BKK szerint minden ütemterv szerint halad – írja a szerdai Világgazdaság.

hvg.hu/MTI Itthon

A Mikulás hozza a BKK e-jegyrendszerét

Decemberben megkezdődik Budapesten az elektronikus közlekedési jegyrendszer fokozatos bevezetése. Első körben, a hónap elején a Budapesti Közlekedési Központ több mint 1500 munkatársa kapja meg az elektronikus kártyát.

hvg.hu Gazdaság

Jó lesz-e nekünk az elektronikus közlekedési jegy?

György István főpolgármester-helyettes javaslatára nemrégiben egyhangúan úgy döntöttek a budapesti képviselők, hogy kezdődjön meg az elektronikus jegyrendszer bevezetésének előkészítése a közösségi közlekedésben. De mit tartogathat nekünk az e-ticket program – ha megvalósul? Utánanéztünk.

1 2 3
Már készül a rendelet, amellyel Trump odacsap a Facebooknak és a Twitternek

Már készül a rendelet, amellyel Trump odacsap a Facebooknak és a Twitternek

"Vagy bezárjuk őket" – Donald Trump ultimátumot adott a Facebooknak, Twitternek

"Vagy bezárjuk őket" – Donald Trump ultimátumot adott a Facebooknak, Twitternek

Korlátlan internetet vezetett be a Vodafone

Korlátlan internetet vezetett be a Vodafone

Nem lehet sikítozni a hullámvasúton a koronavírus miatt Japánban

Nem lehet sikítozni a hullámvasúton a koronavírus miatt Japánban

Már készül a rendelet, amellyel Trump odacsap a Facebooknak és a Twitternek

Már készül a rendelet, amellyel Trump odacsap a Facebooknak és a Twitternek

Trump járványügyi főtanácsadója: Év végére elkészülhet a koronavírus elleni védőoltás

Trump járványügyi főtanácsadója: Év végére elkészülhet a koronavírus elleni védőoltás

Szlávik: Több tízezer olyan ember lehet, aki átesett a fertőzésen, de nem tud róla

Szlávik: Több tízezer olyan ember lehet, aki átesett a fertőzésen, de nem tud róla

Több százan vettek részt a Mi Hazánk tüntetésén

Több százan vettek részt a Mi Hazánk tüntetésén

A címlapról ajánljuk