hvg.hu Tech

Az EU szerint az e-könyv nem ér annyit, mint a könyv

Nem érdemlik ki az e-könyvek a könyvekre vonatkozó kedvezményes áfakulcsot – így döntött az Európai Unió Bírósága. Az ítélet nem akadályozza, de azért lassítja az olvasók számára több szempontból kényelmesebb megoldás terjedését.

Ember Zoltán Én és a Cégem

Az üzlet, amelyben 50 százalékos árréssel dolgoznak

A Shopline és a Libri egyesülésével minden eddiginél erősebb és szerteágazóbb cégcsoport jött létre a hazai e-kereskedelemben. És az új cég a digitális tartalomszolgáltatásban is jelentős szereplővé válhat. Starcz Ákos, a Shopline Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint a közeljövőben elindítják a saját márkás – a Netflixhez hasonló – előfizetéses filmcsatornájukat, bár a saját gyártású tévésorozatoknak még nem jött el az ideje. De hogyan lesznek képesek felvenni a harcot a magyar piacra hamarosan belépő Amazonnal, illetve a már jelen lévő Deezerrel, Spotify-jal? És lehetnek-e olcsóbbak a könyvek az egyesüléssel?

Patkányszámláló Facebook-oldalt indított a Párbeszéd

A Kétfarkú megörökítette a rendőrség Baskyt kereső levelét, de nem akárhogy

A nővérhiány lesz a Brexit egyik legnagyobb buktája

Most nagyon megugrik Budapesten az intelligens emberek száma

A bajor Seehofer a kevésnek is örül

A bajor Seehofer a kevésnek is örül

Óriási disznó csatangolt a kaliforniai város utcáin, a rendőrök zseniálisan reagáltak

A mobiljaink alapján derítették ki, hogy nem is dolgozunk a szombati munkanapokon

Miközben a rendőrség a Kutyapártnál keresi Baskyt, addig Lajosmizse fideszes polgármestere Basky András

Nagyot fog nézni a Facebook fejlesztését látva, tiszta sci-fi

Nagyot fog nézni a Facebook fejlesztését látva, tiszta sci-fi

A Kétfarkú megörökítette a rendőrség Baskyt kereső levelét, de nem akárhogy

A Kétfarkú megörökítette a rendőrség Baskyt kereső levelét, de nem akárhogy

10 dolog, ami biztosan nem fog jól menni, ha nem alszik eleget

A címlapról ajánljuk