Windisch Judit Itthon

Kereszténység és magyarságtudat? Remélik, hogy Lázár csak viccelt

Munkaerőpiaci szempontból is nonszensz, amiről Lázár János beszélt a minap, amikor a diákok keresztény neveléséről beszélt. Még az egyházi iskolák közül sem érzi mind, hogy a legfontosabb lenne, egyházi gimnázium nincs is a legjobb tíz középiskola között.

Szlavkovits Rita Itthon

Állami óvodabővítésre jött a pénz, egyházi iskola lett belőle

Óvodafejlesztés címen nyertek uniós támogatást, de immár harmadik éve egyházi iskola működik óvoda helyett a Csongrád megyei Mórahalmon. A polgármester azt mondja, átmenetileg kényszerhelyzetbe kerültek, kellett a hely. A támogatás odaítéléséért és a felhasználás jogszerűségének ellenőrzéséért felelős Miniszterelnökségről a hvg.hu-nak jelezték, nem folyik szabálytalansági eljárás. Annak felelősségét azonban, hogy valóban az valósul meg, amit vállalt, a Miniszterelnökség az önkormányzatra mint projektgazdára tolta.

hirado.hu Itthon

Tucatnyi borsod megyei iskolát, óvodát vesz át az egyház

Tucatnyi borsodi megyei oktatási intézményt – köztük óvodát, általános iskolát, gimnázium és szakközépiskolát – vesz át egyházi fenntartásba ősztől a Miskolci Apostoli Exarchátus Hivatala – tudta meg a hirado.hu. Bár a változással az önkormányzatok mentesülnek a fenntartási költségek alól, a megkérdezett polgármesterek szerint nem ez motiválta a településeket.

MTI Oktatás

MSZP: feszültté teheti az iskolaátadásokat az elfogadandó egyházi törvény

A jövő héten szavazásra kerülő egyházi törvény 12. paragrafusa szerint "az egyházi intézmények világnézeti szempontból elkötelezettek, így a felvételnél és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésénél, fenntartásánál és megszüntetésénél a sajátos identitás megőrzéséhez szükséges feltételek határozhatók meg".

MTI Itthon

Perpatvar a zsámbéki egyházi iskolában

Lelakatolta a Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János iskola bejáratát hétfő reggelre az épület tulajdonosa, így az oda járó kétszázötven gyerek csak késve, a lakat leverése után tudott bejutni a tantermekbe – közölte Lovas Lajos (Fidesz-KDNP), a település polgármestere hétfőn az MTI-vel. A polgármester szerint a tulajdonos keresztes nővérek rendje és az intézményt használó premontrei rend nézeteltérése állhat a háttérben.

MTI Világ

Merkel is megszólalt a német iskolai szexbotrányok ügyében

Kerekasztal-konferenciát javasolt a német kormány az iskolai szexuális visszaélések megelőzésére, miközben egyes politikai körökben felerősödtek a követelések, hogy hosszabbítsák meg a szóban forgó szexuális bűncselekmények elévülésének határidejét. Az ügyben szóvivője útján megszólalt Angela Merkel kancellár is, aki az ilyen jellegű bűncselekmények korai felismerésének, illetve megelőzésének elősegítését az állam kötelességének nevezte. Merkel úgy ítélte meg, hogy minden fajta törvényi kezdeményezés előtt előbb széles körű és intenzív vitára van szükség.

Egy maffiaügy miatt korábban már ült börtönben az érsekújvári savas támadó

Egy maffiaügy miatt korábban már ült börtönben az érsekújvári savas támadó

Családi dráma Forráskúton

Családi dráma Forráskúton

A szomszédban már nem munkaszüneti nap a nagypéntek - tiltakoznak az egyházak

A szomszédban már nem munkaszüneti nap a nagypéntek - tiltakoznak az egyházak

Bejutott egy magyar vizsgafilm a cannes-i filmfesztiválra

Bejutott egy magyar vizsgafilm a cannes-i filmfesztiválra

Tizenhárom embert gyilkoltak meg egy leszámolásban Mexikóban

Tizenhárom embert gyilkoltak meg egy leszámolásban Mexikóban

Hétköznapi stresszkezelés: trükkök és praktikák

Hétköznapi stresszkezelés: trükkök és praktikák

Borúra derű: egy szlovén politikus szájharmonikával szórakoztatta az EP-képviselőket

Borúra derű: egy szlovén politikus szájharmonikával szórakoztatta az EP-képviselőket

„Autoritárius tagállamok, mint Magyarország” – internetcenzúra vagy jogos védelem a Facebook megregulázása?

„Autoritárius tagállamok, mint Magyarország” – internetcenzúra vagy jogos védelem a Facebook megregulázása?

Nemcsak bátor, vakmerő volt egy sofőr Kabán

Nemcsak bátor, vakmerő volt egy sofőr Kabán

A legújabb divat: a nyaraló

A legújabb divat: a nyaraló

Ferenc pápa idén is fekve imádkozott a Szent Péter-bazilikában

Ferenc pápa idén is fekve imádkozott a Szent Péter-bazilikában

A címlapról ajánljuk