hvg.hu Itthon

Segway ütött el egy gyermeket a Budai Várban

Az ötödik kerületből június közepétől kitiltják a segway nevű kétkerekű járműveket. A Várban történt baleset szemtanúja szerint ez ideje lenne meglépni az első kerületben is.

hvg.hu Autó

Durva villamosgázolós videóval rettentik el a figyelmetlen utasokat Bécsben

Várja meg, amíg a villamos elhagyja a megállót, csak utána keljen át a síneken – erre hívják fel a figyelmet a Wiener Linien videójában, hogy megelőzzék a baleseteket. A villamos takarásából lelépő figyelmetlen utasokat könnyen elcsaphatja a másik vágányon érkező villamos, még akkor is, ha a vezető azonnal vészfékez. És mindezt persze nemcsak Bécsben, hanem minden, villamossal rendelkező városban mindig szem előtt kellene tartani.

hvg.hu Bűnügy

Feladta magát a fiatal lányt elgázoló autós Debrecenben

Önként jelentkezett a rendőrségen az a férfi, akit a rendőrség cserbenhagyásos gázolás miatt keresett majdnem egy héten át Debrecenben. A sofőr a helyi Attila téren ütött el egy szabályosan közlekedő biciklis lányt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott – írja a Dehir.hu.

hvg.hu Itthon

Népszabadság-főszerkesztő: „Nem gázoltam”

„Nem történt tudatos cserbenhagyás, és nem gázoltam” – így reagált szerda délutáni közleményében a Népszabadság főszerkesztője a március 30-i balesetével kapcsolatban. A Napi Gazdaság írta meg, hogy Murányi Marcell elütött egy biciklist aznap este a Rottenbiller utca és az István utca kereszteződésében.

MTI Sport

Valószínűleg elgázolták a spanyol Vuelta-bajnokot

Súlyos sérüléssel vitték kórházba Chris Hornert, a Vuelta a Espana kerékpáros körverseny címvédőjét. A 42 éves amerikai bringást észak-olaszországi edzésén csapata, a Lampre közlése szerint valószínűleg elütötte egy autó.

1 2
Trónok harca: a Brant játszó színész bevallotta, mit vitt magával a forgatásról

Trónok harca: a Brant játszó színész bevallotta, mit vitt magával a forgatásról

A Nürburgringen faragják még a frissített Honda Civic Type R-t

A Nürburgringen faragják még a frissített Honda Civic Type R-t

Megfogta a Boeingot a repülési tilalom

Megfogta a Boeingot a repülési tilalom

Ne keresse Szigetszentmiklóson a HÉV-et ezen a hétvégén

Ne keresse Szigetszentmiklóson a HÉV-et ezen a hétvégén

Lift is lesz az 1,7 milliárdból megújuló szegedi dómban

Lift is lesz az 1,7 milliárdból megújuló szegedi dómban

Gyilkos fájdalomcsillapítók: vádalku a nagykereskedőkkel Amerikában

Gyilkos fájdalomcsillapítók: vádalku a nagykereskedőkkel Amerikában

Itt a videó, ahogy a japánok "lebombáznak" egy aszteroidát

Itt a videó, ahogy a japánok "lebombáznak" egy aszteroidát

Birodalmi pompa fogadta Orbánt Kazahsztánban

Birodalmi pompa fogadta Orbánt Kazahsztánban

Félt az erőszakos férjétől, a rendőrök elvitték a férfi fegyvereit is

Félt az erőszakos férjétől, a rendőrök elvitték a férfi fegyvereit is

Szél Bernadett: Nincs demokrácia

Szél Bernadett: Nincs demokrácia

Családbarát ország? Számoljunk csak, mennyit kell adózniuk a gyerekeseknek!

Családbarát ország? Számoljunk csak, mennyit kell adózniuk a gyerekeseknek!

A címlapról ajánljuk