Révész Sándor Vélemény

Révész: Egy a jelszónk: Scheißegal

A Saulusság és a Paulusság között nincs már megvilágosodás, nincs már katarzis, nincs változás, csak változatlan igazodás van a változó helyzethez. Vélemény.

HVG Itthon

A kampányba is beleszólhat a Szent Korona-év

Negyven éve tért haza a Szent Korona, 2001-ben koronaúsztatás is volt. Idén ez nem lesz, de a választási kampányt alakíthatja az emlékév – írja a csütörtökön megjelent HVG.

MTI Itthon

Mazsihisz-bojkott: megszólalt Balog Zoltán

Az emberi erőforrások minisztere sajnálja, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége úgy döntött, egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. A miniszter szerint Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek, de a bojkott, a párbeszédtől való elzárkózás rövid távú gondolkodásmódra vall.

MTI Itthon

Rétvári: Kezdődik az első világháborús emlékév

Civil szervezetek és az önkormányzatok pályázhatznak az első világháború századik évfordulójára szánt pénzekre. Az első világháborúban több mint 350 ezer magyar honvéd halt meg 1914 és 1918 között.

MTI Kult

Megnyitották a Weöres Sándor-emlékévet

A 100 éve született Weöres Sándor tiszteletére szervezett emlékév csütörtöki hivatalos megnyitóján bemutatták a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét, valamint a Magyar Posta alkalmi feláras bélyegkisívét is.

MTI Itthon

Áder János: tisztességes embernek az ártatlan áldozatok oldalán a helye

Tisztességes embernek az ártatlan áldozatok oldalán a helye, a cselekvés oldalán, közös értékeink, a demokrácia, az erkölcs és az igazság oldalán, szemben a kirekesztéssel, a gyűlölettel, a diktatúrával, az erőszakkal - mondta Áder János köztársasági elnök, a Wallenberg-év fővédnöke vasárnap Budapesten a Dohány utcai zsinagógában, a Wallenberg-emlékesten.

„Megfélemlített pedagógusok nem tudnak gondolkodó fiatalokat nevelni” – már bejelentkeztek Orbánnál a budaörsi tanárok

„Megfélemlített pedagógusok nem tudnak gondolkodó fiatalokat nevelni” – már bejelentkeztek Orbánnál a budaörsi tanárok

Hagyjuk a terméketlen hazafiversenyt!

Hagyjuk a terméketlen hazafiversenyt!

Itt az új Kia Stinger GTS, amivel könnyű a gumiégetés

Itt az új Kia Stinger GTS, amivel könnyű a gumiégetés

Új skót függetlenségi népszavazást akar a miniszterelnök 2021-ig

Új skót függetlenségi népszavazást akar a miniszterelnök 2021-ig

Egy japán egyetem nem vesz fel dohányzó tanárokat

Egy japán egyetem nem vesz fel dohányzó tanárokat

Átnevezik a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját az Oscaron

Átnevezik a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját az Oscaron

Nem nyílik az autója? Lehet, hogy az Apple Pencil az oka

Nem nyílik az autója? Lehet, hogy az Apple Pencil az oka

Aggasztó adatok: Hollandiából jön a sok pedofil tartalom

Aggasztó adatok: Hollandiából jön a sok pedofil tartalom

Élő Facebook-videóban közvetítette, ahogy 140-nel előzget Budapesten

Élő Facebook-videóban közvetítette, ahogy 140-nel előzget Budapesten

Ki a jobb fotós: Katalin hercegnő vagy Harry herceg?

Ki a jobb fotós: Katalin hercegnő vagy Harry herceg?

Folyékony vért találtak egy 42 000 éves lóban, ez sok mindent megváltoztathat

Folyékony vért találtak egy 42 000 éves lóban, ez sok mindent megváltoztathat

A címlapról ajánljuk