Gergely Zsófia Itthon

Slusszpoén: Buherálás miatt mehetett tönkre Oszterék cirkója, amiről a Tv2 élőben tudósított

Oszterék úgy hakniztak a médiában a bedöglött cirkójukkal, hogy a gyártó cég szerint a készüléket nem szakszerviz üzemelte be, és a buherált beszerelés miatt mondta fel a szolgálatot. Amiből úgy lett országos ügy, hogy a Tv2 élőben kapcsolt a helyszínre, bulvárosan feltupírozva a fagyoskodó színész és feleségének nehézségeit, hiszen már "zongorázni sem lehetett" a kihűlt házban. A cég még aznap kiküldte szakemberét Oszterékhez, így már másnapra elhárították a hibát. Kár, hogy eleve nem a szervizt hívták, hanem a Tv2-t - jegyezte meg az ok nélkül lejáratott gyártó.

BWT

Azt hitte, hogy tudja, pedig nem is olyan egyszerű – Hogyan fűtsünk okosan?

Bár az október egyelőre kegyes hozzánk, sokan már előre rettegnek, hogy ha a közeljövőben beköszönt a hideg idő, mennyire lesz magas az első számla, amiben már a fűtés is benne van. Néhány okos aprósággal azonban jelentősen lefaraghatjuk a költségeket, miközben kellemes melegben üldögélünk otthon.

1 2 3 4 5 6 7
16
Tarlós: "A Margitszigeten talán olyan gyávának tűntem?!"

Tarlós: "A Margitszigeten talán olyan gyávának tűntem?!"

Nem volt mozdonyvezető, ezért nem indult el több vonat kedden

Nem volt mozdonyvezető, ezért nem indult el több vonat kedden

Még sehol az új VW Golf, de a GTI-t már a Nürburgringen nyúzzák

Még sehol az új VW Golf, de a GTI-t már a Nürburgringen nyúzzák

Négy medve erőszakkal tört be egy erdélyi hotelbe – videó

Négy medve erőszakkal tört be egy erdélyi hotelbe – videó

Radar360: A nap, amikor majdnem tartanak klímaügyi ülést a Parlamentben

Radar360: A nap, amikor majdnem tartanak klímaügyi ülést a Parlamentben

Lopott árammal okozták gyermekük halálát, értelmi képességeikre hivatkozva mentették fel őket

Lopott árammal okozták gyermekük halálát, értelmi képességeikre hivatkozva mentették fel őket

Ma lenne az alanyi jogon mindenkinek járó 2,5 millió forint napja – ha nem lenne óriási kamu a hír

Ma lenne az alanyi jogon mindenkinek járó 2,5 millió forint napja – ha nem lenne óriási kamu a hír

Snowden azt állítja, az oroszok megpróbálták beszervezni

Snowden azt állítja, az oroszok megpróbálták beszervezni

Elkezdte vizsgálni a brit legfelsőbb bíróság, törvényes-e a parlament felfüggesztése

Elkezdte vizsgálni a brit legfelsőbb bíróság, törvényes-e a parlament felfüggesztése

Weber: Tisztességes értékelésre van szükség Trócsányi esetében

Weber: Tisztességes értékelésre van szükség Trócsányi esetében

A rendszerváltás beköszöntével is betiltották Szolzsenyicin egyik főművét

A rendszerváltás beköszöntével is betiltották Szolzsenyicin egyik főművét

A címlapról ajánljuk