hvg.hu/MTI Itthon

Több száz gimis ülősztrájkol Pécsen

Csütörtök reggel a pécsi egyetemisták élő lánccal fogadták a városháza előtt a munkahelyükre érkező képviselőket, hozzávetőleg 400 gimnazista pedig ülősztrájkolt - közölte a bama.hu Baranya megyei hírportál. A baranyai város két iskolájában is tiltakoztak a középiskolások.

MTI Gazdaság

Pluszpénzt ad a kormány a Diákhitel2-re

Tizennyolcmillió forint felhasználását hagyta jóvá a kormány a Diákhitel2 konstrukció kamattámogatásának biztosítására a 2011. évi kötelezettségvállalással nem terhelt maradványok további intézkedésig fel nem használható összegéből.

MTI Itthon

A HÖOK cáfolja Orbán Viktort

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt közölte kedden, hogy a kormányfő állításával szemben nem kaptak előzetes tájékoztatást a kormány keretszám-csökkentési terveiről.

hvg.hu Itthon

Szegedi rektor: "ez az a pont, amit én nem tudok elfogadni"

Ugyan több korábbi intézkedésre is lehetett számítani a felsőktatás átalakítására vonatkozó kormányzati tervek alapján, de arra nem, hogy egy lépésben, radikálisan vezetnék be a változásokat - mondta a szegedma.hu hírportálnak Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora.

MTI Itthon

Csak 10 500 ösztöndíjas hely maradna jövőre

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában. A tervezet szerint - amelyről várhatóan szerdán tárgyal a kormány - 46 330-an részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat.

eduline.hu Karrier

Így bukott meg az LMP "diákmentő" akciója

Hiába kérte az LMP a felvételizőket, hogy forduljanak az Alkotmánybírósághoz az államilag finanszírozott keretszámok csökkentése miatt, eddig senki nem nyújtott be panaszbeadványt. A diákokat alighanem az ügyvédi költség és a hosszadalmas eljárás riasztotta el.

Dreissiger Ágnes Itthon

Kirúgások és bérvágás a "megreformált" felsőoktatásban

A felsőoktatási felvételi keretszámok, illetve a finanszírozás csökkentése komoly terheket ró az intézményekre. Bár az egyetemek csak március végén fogadják el költségvetésüket, annyi már biztosan tudható: több helyen csoportos létszámleépítés jöhet. Van, ahol ez már el is kezdődött.

MTI Karrier

Kifizethetik az államnak dolgozó jogászok és közgazdászok diákhitelét

A kormány megteremti a jogi és a pénzügyi lehetőségét, hogy az állam visszatérítse a diákhitel összegét azoknak a fiataloknak, akik önköltséggel szereznek jogi vagy közgazdasági diplomát és állami szolgálatba állnak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kedden a parlamentben. Az államtitkár Dúró Dóra jobbikos politikus napirend előtti felszólalására reagált, aki a jogász- és a közgazdászképzés drasztikus csökkentését kifogásolta.

Szabó Fruzsina Karrier

14 húsba vágó kérdés az idei felvételikről

Tényleg az elmúlt húsz év legnehezebb felvételije elé néznek az idén továbbtanulók? Csődbe mehetnek-e az egyetemek és főiskolák a 2012-es keretszámok miatt? Igaz-e, hogy olcsóbb lesz osztrák vagy szlovén egyetemen tanulni, mint itthon? Összegyűjtöttük a 2012-es felvételivel kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket.

MTI Itthon

Hoffmannék eljárásával sérültek a felvételizők jogai

Az ombudsman szerint sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket, és "életre szóló döntést hozzanak"; az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön tette közzé Szabó Máté álláspontját.

eduline.hu Karrier

Megvannak a 2012-es keretszámok: az ELTE viheti a jogászhallgatók felét

Megkapták a 2012-es intézményi keretszámokat az egyetemek és főiskolák rektorai - tudta meg az eduline. Az oktatási államtitkárság a korábbi tervekkel ellentétben végül nem szakokra, hanem képzési területekre és részterületekre lebontva határozta meg az állami ösztöndíjasok számát, azt a döntést, hogy melyik szakra pontosan hány hallgatót vesznek fel az intézmények, a szenátusokra hagyták.

MTI Karrier

Visszavonatná az új felvételi keretszámokat a Jobbik

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a csütörtökön kihirdetett felsőoktatási felvételi keretszámokat, amelyek a jelenlegi 52 ezerről 34 ezerre csökkentik az államilag finanszírozott férőhelyek számát - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt alelnöke.

eduline.hu Karrier

Így szabná át a kormány a diákhitel rendszerét

Akár 600 ezer forint diákhitelt is igényelhetnének félévente az egyetemisták és főiskolások 2012-től, ennek jelentős részét azonban kizárólag a költségtérítés és az önköltség kifizetésére fordíthatnák - áll az eduline birtokába jutott, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által készített tervezetben.

Óriási az érdeklődés a Disney+ iránt, milliók regisztráltak a szolgáltatásra

Óriási az érdeklődés a Disney+ iránt, milliók regisztráltak a szolgáltatásra

Mindenkit meglepett a Ferrari újdonsága, a Roma

Mindenkit meglepett a Ferrari újdonsága, a Roma

Baranyi szerint politikai hibát követtek el az őt támogató pártok az alakuló ülés előtt

Baranyi szerint politikai hibát követtek el az őt támogató pártok az alakuló ülés előtt

Minél előbb, annál több – hogy a nyugdíjas évek az álmok megvalósításáról szóljanak

Minél előbb, annál több – hogy a nyugdíjas évek az álmok megvalósításáról szóljanak

Leváltották a Kisalföld főszerkesztőjét

Leváltották a Kisalföld főszerkesztőjét

A világ legnagyobb emberszabású kövületét vizsgálták a kutatók, áttörő eredményt értek el

A világ legnagyobb emberszabású kövületét vizsgálták a kutatók, áttörő eredményt értek el

Átnevezi legvitatottabb biztosi portfólióját Ursula von der Leyen

Átnevezi legvitatottabb biztosi portfólióját Ursula von der Leyen

Feltámasztotta legendás mobilját a Motorola, itt az új (és méregdrága) Razr

Feltámasztotta legendás mobilját a Motorola, itt az új (és méregdrága) Razr

Gyurcsány védelmébe vette a Czeglédy-szerződéseket és a XV. kerületi polgármester fiának kinevezését

Gyurcsány védelmébe vette a Czeglédy-szerződéseket és a XV. kerületi polgármester fiának kinevezését

A Puskás Akadémia védője is bekerült a válogatott keretbe

A Puskás Akadémia védője is bekerült a válogatott keretbe

"Mi az a Facebook?" – így zajlott Hasszán F. pere (videó)

"Mi az a Facebook?" – így zajlott Hasszán F. pere (videó)

A címlapról ajánljuk