HVG Extra Pszichológia Pszichológia magazin

Címkézni a gyereket: hiperaktív vagy csak nyughatatlan?

Mi a különbség, ha azt mondom a gyerekemnek, hogy „nyughatatlan vagy”, vagy ha egy szakértői bizottság azt írja róla a szakvéleményében, hogy „hiperaktív”? Számos pró és kontra érv sorakoztatható fel a gyerekkorban adható diagnózisokhoz, címkékhez kötődően. Egy biztos: önmagukban semmit sem jelentenek.

Plázs

Így lehet megvívni a gyerek figyelemzavarával

Két fiatal vívóedző kitalált valamit, amit akár szélesebb körben is lehetne hasznosítani. Nem tettek mást, mint rávettek néhány figyelemzavaros, diszlexiás, hiperaktív gyereket, hogy kezdjenek el rendszeresen vívni. A hagyományos iskolai rendszerbe nehezen beilleszkedő, vagy lemorzsolódó gyerekek a Hiper SE-ben akár le is küzdhetik a tüneteket, sőt az egyedi hangulatú klub már válogatott sportolót is kinevelt.

MTI Plázs

Börtönben vagy kórházban köt ki a hiperaktív gyerekek egy része

A figyelemhiányos és hiperaktív zavarral élő gyerekek átlagosan 2,5 évvel korábban hagyták abba iskolai tanulmányaikat, és csupán 4 százalékuk szerzett felsőfokú végzettséget, míg a kontrollcsoportban 29 százalék volt ez az arány. Egy nagyszabású kutatás eredményeit összegezték.

hvg.hu Plázs

Milliárdokba kerül a figyelmetlenség

A tanulási nehézségek egyik leggyakoribb oka a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar. Itthon pedig legalább 70 ezer gyermek küzd ezzel a betegséggel, többségük pedig segítséget sem kap.

A stadionépítési láz az NB III.-ban is tombol: mutatunk néhány kirívó példát

A stadionépítési láz az NB III.-ban is tombol: mutatunk néhány kirívó példát

Lassul a kínaiak gazdasági növekedése, a tőzsdék mégis kedvezően reagáltak a pekingi statisztikákra

Lassul a kínaiak gazdasági növekedése, a tőzsdék mégis kedvezően reagáltak a pekingi statisztikákra

Kiadott egy videót a NASA – 4000 bolygó van rajta

Kiadott egy videót a NASA – 4000 bolygó van rajta

Kerítés szúrta át a combját, a tűzoltóknak kellett levágniuk

Kerítés szúrta át a combját, a tűzoltóknak kellett levágniuk

Már most félnek a Facebook adócsalásra csábító kriptopénzétől

Már most félnek a Facebook adócsalásra csábító kriptopénzétől

Hozzáadott cukor nélküli csokit dob piacra a Nestlé

Hozzáadott cukor nélküli csokit dob piacra a Nestlé

Kerítés szúrta át a combját, a tűzoltóknak kellett levágniuk

Kerítés szúrta át a combját, a tűzoltóknak kellett levágniuk

Lenyűgöző hímoroszlán teteme felett csókolózott egy büszke vadászpáros

Lenyűgöző hímoroszlán teteme felett csókolózott egy büszke vadászpáros

Itt a főszezon, de a fonyódi strand továbbra is fel van túrva

Itt a főszezon, de a fonyódi strand továbbra is fel van túrva

Lemondott a Gruevszki-féle lehallgatásokat vizsgáló különleges ügyész

Lemondott a Gruevszki-féle lehallgatásokat vizsgáló különleges ügyész

Ha Logitech egere van, akkor erről mindenképp tudjon

Ha Logitech egere van, akkor erről mindenképp tudjon

A címlapról ajánljuk