MTI Itthon

A zsidó szervezetek írásban értesítik majd a kormányt

Megállapodtak a zsidó szervezetek a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésére javasolt témákról. Az ülést Lázár János hívta össze, a zsidó szervezetek pedig majd levélben írják meg a komránynak, hogy milyen témákról tárgyalnának.

Neuberger Eszter Itthon

„Ez a kéz nem tiszta” – Akik visszaadták az állami támogatást

Egy hónap alatt a visszautasított állami támogatás mindössze töredékét gyűjtötték össze, a 35 tagszervezet a projektjei megvalósíthatóságát mégsem félti. Úgy látják, olyan döntést hoztak, amely a rövid távú nehézségek ellenére nemcsak évek, hanem évtizedek múlva is vállalható lesz. A Memento70 forrásteremtő szövetség az Orbán-kormány emlékezetpolitikájának bojkottjaként jött létre, többek között a Szabadság téri emlékmű elleni tiltakozásul és a holokauszt-emlékév programjainak független megvalósítása érdekében. Interjú Harsányi Andrással és Toronyi Zsuzsannával, a projekt kampánymenedzserével, illetve szóvivőjével.

Kocsis Andrea Élet+Stílus

„Nem akarjuk antiszemitává tenni a gyerekeket”

1941-ben a vilniusi gettóban 80 ezer embert gyűjtöttek össze, akik közül csak pár ezren maradtak életben a háború végére. Létrejött azonban egy színház, amely minden este tele volt nézőkkel. Joshua Sobol erről a színházról írta a Ghettót, amit május 27-28-án mutat be a Vígszínház közönségének a tel-avivi Cameri Színház. Mit kell tanulnunk a történelemből? Miért vagyunk mindannyian rasszisták? Omri Niztannal beszélgettünk, akit Márton László, a Vígszínház főrendezője „az évtizedek óta legjelentősebb izraeli rendezőnek” nevezett.

MTI Világ

"Orbán finom kettős játékot folytat" – rólunk ír a külföldi sajtó

A francia Le Figaro a magyar kormányfő és Brüsszel viszonyáról, a román Adevarul és az orosz Pervij Kanal a külhoni magyarok autonómiájával kapcsolatban közölt kommentárt, a felvidéki Szabad Újság a következő kormányzati ciklusról írt, míg a német Deutschlandradio Kultur a holokauszt-emlékévvel kapcsolatban adott tudósítást kedden.

hvg.hu Itthon

Magyar Nemzet: Megbukott a Mazsihisz-bojkott

Több mint négyszázan pályáztak a Holokauszt Emlékév kapcsán kiírt pályázatokra, és "csak" 42 pályázat esetében döntöttek úgy a győztesek, hogy nem veszik fel a támogatást. Ez a források valamivel több mint tíz százalékát érinti - írja a Magyar Nemzet, miközben a legnagyobb hazai zsidó szervezetek tízmilliós támogatásokat hagynak a kasszában.

MTI Itthon

Keserűen nyilatkozott a kormányról a Mazsihisz-elnök

Több vitás kérdésben nem sikerült egyezséget kötni a kabinettel, pedig "elmentek addig a határig, ameddig elmehettek" – ez Heisler András, Mazsihisz-elnök véleménye a holokauszt 70. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezéssorozat ügyében.

- esel - Nyüzsi

A zsidók Orbánra várnak

A zsidó hitközség előbb a sarkára állt, majd kiderült, hogy még mindig nem érti a levelében "Igen Tisztelt Miniszterelnök Úrnak" nevezett közszereplő működési módját.

MTI Itthon

A Zsidó Kulturális Központ sem kér a kormány pénzéből

A Dohány és a Frankel Leó utcai zsinagóga mellett a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ is visszautasítja a Civil Pályázati Alaptól elnyert támogatást, amit a Magyar Holokauszt 2014 emlékév programjainak megvalósítására lehet felhasználni – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerdán.

hvg.hu Itthon

A budai zsidóknak sem kell a kormány pénze

Az érsekújvári zsidó közösség után most a Frankel zsinagóga közössége sem kívánja felhasználni azt a pénzt, amelyet a kormány szánt nekik a holokauszt emlékév rendezvényeire.

Mink András Vélemény

Budapest 1944 – 2014

A ma élőket nem terheli felelősség a hetven évvel ezelőtt történtekért. Nem érezhetünk bűntudatot azért, amit nem mi követtünk el. A felelős állampolgári öntudat mégis azt követelné tőlünk, hogy szembenézzünk közös örökségünkkel. Mink András történész írása a deportálásokhoz vezető folyamatról, és egy kísérletről, amely megannyi szemforgató esemény közepette valóban elősegítheti a kollektív emlékezést.

MTI Világ

250 fős izraeli küldöttség utazott Auschwitzba

Minden idők eddigi legnagyobb izraeli küldöttsége, s azon belül a kneszet majd fele vesz részt a nemzetközi holokauszt nap auschwitzi megemlékezésein, közölte az izraeli közszolgálati rádió hétfőn.

MTI Kult

1,8 milliárd jut a Holokauszt-emlékév programjaira

Összesen 1,8 milliárd forint támogatást szavazott meg 377 pályázatnak a Civil Alap Magyar Holokauszt Emlékév - 2014 elnevezésű támogatási program keretén belül az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága keddi ülésén.

MLF Itthon

Zsidózás a parlamentben: „hullarablásról”, „holokausztiparról” beszélt Novák

„Holokausztiparról”, „hullarablásról”, „bűnbakképzésről”, „elfolyatott” milliárdokról beszélt hétfőn egy jobbikos képviselő, amikor a parlament egyik bizottságában a holokauszt 70. évfordulójára épülő emlékközpontot bírálta. A bizottság fideszes elnöke, L. Simon László „kisstílű és pitiáner antiszemitának” nevezte Novák Elődöt, majd a Fidesz kedden közleményben ítélte el a jobbikos képviselő bizottsági felszólalását. Novák korábban már több pénzbüntetést is begyűjtött zsidózó kijelentései miatt.

A Sky elindít egy fizetős hírcsatornát, amin egy szó sem fog esni a Brexitről

A Sky elindít egy fizetős hírcsatornát, amin egy szó sem fog esni a Brexitről

Pár udvari beszállítót kiüthetnek az új városvezetők, az oligarchákat nem tudják megsebezni

Pár udvari beszállítót kiüthetnek az új városvezetők, az oligarchákat nem tudják megsebezni

Bebizonyosodott, hogy a Fidesz-győzelemhez nem elég az adatbázis

Bebizonyosodott, hogy a Fidesz-győzelemhez nem elég az adatbázis

Megmozdult egy kaliforniai törésvonal, a szakemberek szerint ez bajt jelez

Megmozdult egy kaliforniai törésvonal, a szakemberek szerint ez bajt jelez

Vitray: „Nem tudom, illik-e ilyet mondani, de gondnokság alá helyezett ez az első évfolyam”

Vitray: „Nem tudom, illik-e ilyet mondani, de gondnokság alá helyezett ez az első évfolyam”

Elton John: Hatalmas csalódás volt az új Oroszlánkirály

Elton John: Hatalmas csalódás volt az új Oroszlánkirály

Kettős kordonnal védi magát a Fidesz a kihelyezett frakcióülésen - fotók

Kettős kordonnal védi magát a Fidesz a kihelyezett frakcióülésen - fotók

A szuperkötvény elbújhat: busásan fial az albérletek kiadása

A szuperkötvény elbújhat: busásan fial az albérletek kiadása

Mészáros Lőrincék 9 milliárdért fognak kármentesíteni

Mészáros Lőrincék 9 milliárdért fognak kármentesíteni

Soproni Tamás: "Nem készülök boszorkányüldözésre"

Soproni Tamás: "Nem készülök boszorkányüldözésre"

Radar360: Orbán együttműködne Karácsonnyal, török–amerikai tárgyalás

Radar360: Orbán együttműködne Karácsonnyal, török–amerikai tárgyalás

A címlapról ajánljuk