hvg.hu Itthon

A református zsinat bírósága is adott egy pofont ifj. Hegedűs Lórántnak

A református zsinat bírósága is helyben hagyta ifj. Hegedűs Loránt egyházi fegyelmijét, így ezzel valamennyi fellebbezési lehetőségét kimerítette – írja az Átlátszó.hu. A református lelkész ellen a 2013. november 3-i Horthy-szobor avatással kapcsolatban indítottak korábban eljárást, írásbeli megrovásban részesítették. A lap felveti: most kiderül, blöff volt-e Hegedűs gyülekezetének kiszakadással való fenyegetőzése.

M. László Ferenc Itthon

Belháború tört ki a reformátusoknál a Horthy-szobor miatt

Nehéz helyzetbe hozta a tisztújításra készülő református egyházat a Horthy-szobor avatásával a Szabadság téri lelkész. A Jobbikot a templomába beengedő Hegedűs Lorántot egyre többen támadják, a lelkészek petícióznak, az országos vezetőség határozott fellépést követel, a kerületi püspök, Szabó István vizsgálatot kezdeményezett. Hegedűs visszatámadott, a híveket mozgósítja, aminek akár kihatása lehet a zsinatválasztásra is, melyen Szabó várhatóan újból elindul.

MTI Itthon

Horthy-szobor: "nem pártrendezvény volt", a Jobbik helyreigazítást kér

A Horthy-szobor vasárnapi felavatása és a hozzá kapcsolódó ünnepi istentisztelet a budapesti Hazatérés Temploma gyülekezetének rendezvénye volt – olvasható a Jobbik keddi nyilatkozatában. Az ellenzéki párt ezzel cáfolta a reformatus.hu hírét, hogy az esemény a Jobbik rendezvénye volt. A Jobbik az ügyben helyreigazítást kér a sajtótól.

hvg.hu/MTI Itthon

Petíciót írtak a zsinatnak a református lelkészek

Online petícióban tiltakozik a református lelkészek egy csoportja a Horthy-szobor vasárnapi felavatásához kapcsolódóan a Szabadság téri református templom istentisztelete miatt, ahol ifj. Hegedűs Loránt hirdetett igét.

hvg.hu Itthon

Mégis tüntethet a Jobbik a Zsidó Világkongresszus ellen

A BRKF korábban Orbán Viktor utasítására betiltotta a Zsidó Világkongresszus ellen rendezett demonstrációt, pénteken viszont a bíróság hatályon kívül helyezte a döntést, így megtarthatják a Hegedűs Lorántné jobbikos képviselő által szervezett tüntetést. A demonstrációhoz az Adj gázt! szervezői is csatlakozni szándékoznak.

Zubor Zalán Itthon

A saját egyházába ütközött az anticionista tüntetést szervező Hegedűs

A negyedik alaptörvény-módosításra hivatkozva jelentené fel Ifj. Hegedűs Lórántot egy jogvédő alapítvány. Hegedűst a Zsidó Világkongresszus elleni tüntetés miatt az egyháza is felelősségre vonná és a rendezvény betiltását követeli. A TASZ szerint nem szerencsés, hogy egyházak vagy politikusok utasítgassák a rendőrséget.

MTI Itthon

Még nem tudni, mi lesz ifj. Hegedűs Loránttal

Az egyházmegyei bíróság elnökségének kell majd döntenie az eljárás esetleges megindításáról ifj. Hegedűs Loránt ügyében - erről a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese tájékoztatta pénteken az MTI-t, miután nyilvánosságot kapott, hogy a református lelkész május 4-re, a Zsidó Világkongresszus közgyűlésének kezdetére "antibolsevista és anticionista népgyűlést" szervez.

6 izgalmas új funkció, amit az új Android elhoz a telefonjára

6 izgalmas új funkció, amit az új Android elhoz a telefonjára

Orbán a bajor miniszterelnök levelére vár a CEU ügyében

Orbán a bajor miniszterelnök levelére vár a CEU ügyében

A túlélésért kezdtünk el fogat mosni

A túlélésért kezdtünk el fogat mosni

Eltűnt 14 éves fiút keresnek Bács-Kiskun megyében

Eltűnt 14 éves fiút keresnek Bács-Kiskun megyében

Szökött foglyot keres a rendőrség

Szökött foglyot keres a rendőrség

Jelentős változás az Aldinál: felveszik a harcot a műanyagokkal

Jelentős változás az Aldinál: felveszik a harcot a műanyagokkal

Újabb botrány a március 15-i díjak körül: a Táncsics-díjnál is átnyúltak a fejek felett

Újabb botrány a március 15-i díjak körül: a Táncsics-díjnál is átnyúltak a fejek felett

Vicces videóval zárta le a telet a Magyar Közút

Vicces videóval zárta le a telet a Magyar Közút

Alig érkeznek menekültek Olaszországba

Alig érkeznek menekültek Olaszországba

Megható: új-zélandi diákok a maorik rituális táncát mutatják be a mészárlás két áldozatáért

Megható: új-zélandi diákok a maorik rituális táncát mutatják be a mészárlás két áldozatáért

Videó: Rohamrendőrök vittek el tüntetőket a szerb köztévé épületéből

Videó: Rohamrendőrök vittek el tüntetőket a szerb köztévé épületéből

A címlapról ajánljuk