MTI Itthon

Cáfolja a BKV, hogy bruttó 4 milliós fizetése lenne egyik igazgatójának

A BKV szerint nem bruttó 4 millió forintot, hanem bruttó 1,2 milliót keres Szalainé Szilágyi Eleonóra, a cég személyzeti vezetője, igaz - teljesítmény szerint - még 120 százalékos prémiumra is jogosult. A társaság a vezető személyiségi jogaira hivatkozva az MTI érdeklődésére nem kívánta megerősíteni a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelenteket, miszerint az igazgató mintegy százmillió forintos végkielégítést kapott annak ellenére, hogy még a cégnél dolgozik.

MTI Itthon

Visszaadta kitüntetését egy gimnáziumigazgató

Nyílt levélben jelentette be az esztergomi Szent István Gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója, hogy a visszaadta a város képviselő-testületének a 38 éves munkásságát elismerő díjat, mert az önkormányzat olyan vezetőt nevezett ki az intézmény élére, akit a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat sem támogatott.

MTI Itthon

Leváltják a Sportkórház igazgatóját

Székely Tamás egészségügyi miniszter május 1-jei hatállyal visszavonta Berkes István professzornak, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), ismertebb nevén a Sportkórház főigazgatójának vezetői megbízását. Szeptembertől új főigazgatója lesz a Bajcsy-Zsilinszky, a Károlyi Sándor és a Nyírő Gyula kórháznak is, mivel helyszíni javaslatra a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága szerda délután döntött a vezetői pályázatok kiírásáról.

MTI Karrier

Dolgozók tartották fogva a Sony igazgatóját

Feldühödött dolgozók egy csoportja egy éjszakán keresztül fogva tartotta a Sony franciaországi főnökét abban a dél-nyugat-franciaországi gyárban, amelyet bezárásra ítéltek. A dolgozók azt követelték, hogy ők is ugyanannyi végkielégítést kapjanak, mint a Sony többi franciaországi gyárának elbocsátott munkatársai.

HavariaPress Itthon

Iskolaigazgatóra támadt két szülő Makón

Szülők támadtak egy iskolaigazgatóra Makón. A támadók azt állították, hogy korábban épp az igazgató ütötte meg az ő gyerekeiket, akik egyébként nem is az iskola tanulói. Ezt azonban semmivel nem tudták igazolni, ezért a rendőrök büntetőeljárást indítottak a két asszonnyal szemben.

Shake

Dvd-n terjesztették az iskolaigazgató pornóképeit Kenderesen

Önmagáról készített pornófelvételeket tett fel egy kenderesi iskolaigazgató munkahelyi számítógépére, amelyet illetéktelenek feltörtek, az ott látható képeket letöltötték és dvd-n sokszorosítva szétterítették a városban - adja hírül a szoljon.hu.

1 2 3 4 5 6
Megnyitották a csapokat, fél perc alatt 1,7 millió liter vizet folyatott el a NASA

Megnyitották a csapokat, fél perc alatt 1,7 millió liter vizet folyatott el a NASA

Ismerje meg a 2000 kilós mágneses robotot, amit most ráküldenek a rákos sejtekre

Ismerje meg a 2000 kilós mágneses robotot, amit most ráküldenek a rákos sejtekre

Gazdag magyarok trükköznek az állampapírokkal, az MNB besokallt

Gazdag magyarok trükköznek az állampapírokkal, az MNB besokallt

Az arab pártok is beszálltak a kormányzásért vívott harcba Izraelben

Az arab pártok is beszálltak a kormányzásért vívott harcba Izraelben

Munkagéppel ütközött és meghalt egy motoros a 3-as főúton

Munkagéppel ütközött és meghalt egy motoros a 3-as főúton

Nagyot bakizott Áder János klímaügyben

Nagyot bakizott Áder János klímaügyben

Tarlós István bevetette a tökéletes kampánybombát: Scarlett Johanssont

Tarlós István bevetette a tökéletes kampánybombát: Scarlett Johanssont

11 ezerbe kerül a Xiaomi okossága, ami csuklóból elárul rólunk sok mindent

11 ezerbe kerül a Xiaomi okossága, ami csuklóból elárul rólunk sok mindent

Jobban árthatnak a Földnek a vegetáriánusok, mint azok, akik kevés húst esznek

Jobban árthatnak a Földnek a vegetáriánusok, mint azok, akik kevés húst esznek

Négyes karambol volt a Budaörsi úton

Négyes karambol volt a Budaörsi úton

Trump tagadja, hogy az ukrán elnökkel akart vizsgálatot indítani a Biden-család ellen

Trump tagadja, hogy az ukrán elnökkel akart vizsgálatot indítani a Biden-család ellen

A címlapról ajánljuk