hvg.hu Gazdaság

Népszabadság: Áder nem fogja aláírni az MNB-törvényt

A napilap információi szerint már a kormánypártiak is biztosra veszik, hogy Áder János köztársasági elnök nem fogja aláírni a törvényt, mely szerint a Magyar Nemzeti Bank alapítványaihoz kerülő közpénzek "elveszítik közvagyon jellegüket".

hvg.hu Gazdaság

Titkosak lesznek a Posta szerződései, de durvább lehet a vége

Németh Szilárd rezsibiztos új törvényjavaslata szerint visszamenőlegesen sem adja majd ki az állami Magyar Posta Zrt. azokat a szerződéseket, amelyek nyilvánossága "üzleti tevékenysége végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna" a cégnek. Ennek okán a jogszabály lényegében mindegyik szerződésre ráhúzható, és félő, hogy mindegyik állami cégnél így járnak majd el.

hvg.hu/MTI Tech

Snowden: Minden okostelefont figyelnek a titkosszolgálatok

Edward Snowden szerint a brit és az amerikai titkosszolgálatok olyan technológiát fejlesztettek ki, amelynek segítségével gyakorlatilag teljes ellenőrzésük alá tudják vonni a megfigyelt célszemély okostelefonját.

hvg.hu Itthon

PM: a kormány felszámolja az információszabadságot

Az Orbán-kormány újabb szöget ver a demokrácia koporsójába azzal a módosító javaslattal, amellyel fizetőssé tenné a közérdekű adatigényléseket és megkönnyítené azok visszautasítását - közölte a PM, és a javaslat visszavonását követeli, mivel az nem az adófizetők pénzét, csak az enyveskezű fideszeseket védené a párt szerint.

hvg.hu Gazdaság

Szigorúan titkos a százmilliárdos E.ON-üzlet minden részlete

Hiába rekordnagyságú, még a költségvetést is megmozdító üzlet az E.ON gázüzletágának megvásárlása, a részletek mind titkosak, még parlamenti képviselőknek sem adnak róla tájékoztatást. Németh Lászlóné szerint a parnerek felé vállaták a titoktartást, védik az üzleti titkokat, és különben is, döntést megalapozó adatokról van szó.

hvg.hu Itthon

Jogvédők: alkotmányellenes maradt az infószabadságról szóló törvény

Hiába módosították az információszabadságról szóló törvényt, az adatkezelők ezután is önkényesen korlátozhatják a közérdekű adatokhoz való hozzáférést – vélik jogvédő szervezetek. A Transparency International Magyarország, a Társaság a szabadságjogokért valamint a K-Monitor vezetője nyílt levelet írtak az ügyben az alapvető jogok biztosának, a Kúria elnökének és a legfőbb ügyésznek.

hvg.hu Itthon

Fontos petíció futott be Áder Jánoshoz

"Ne írja alá az információszabadságról szóló törvény módosítását" – ezt kéri Áder János köztársasági elnöktől a TASZ és az Átlátszó egy petíció formájában, amelyhez bárki csatlakozhat. A kezdeményezéshez eddig 179 ember adta a nevét.

hvg.hu Vélemény

"Nem kicsit arcba mászó húzás"

Az álságos semlegességet nyugodtan félre lehet tenni olyankor, amikor az egyik oldal éppen törvényt hoz arról, hogy részéről befejezte a beszélgetést – írja az Antagon blog arról, hogy kedden sürgősséggel elfogadta a parlament az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt, amely lefokozza a közérdekű adatszolgáltatást.

MTI/hvg.hu Itthon

Sürgős eljárásban fogadták el az információszabadságot korlátozó törvényt

Elfogadta a parlament az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt, amely lefokozza a közérdekű adatszolgáltatást. A politikusok leszámolnak a szerintük "visszélésszerű" adatigénylésekkel. Az atlatszo.hu, a TASZ és Transparency International is hiába tiltakozott. A szavazáson a két "renitens" fideszes: Ángyán József és Bencsik János tartózkodott.

hvg.hu Itthon

Törvényt módosítana a kormány – közösen tiltakoznak ellene

Az atlatszo.hu a K-Monitorral, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezettel és a Transparency International Magyarországgal együtt, levélben kérte az információszabadságról szóló törvény módosítását célzó törvényjavaslat elutasítását Rogán Antaltól és Harrach Pétertől. Ugyancsak levélben kérték Navracsics Tibortól, hogy a kormány ne támogassa a törvény elfogadását.

1 2
Washington Post: Húsz éven át félrevezették az amerikaiakat Afganisztánról

Washington Post: Húsz éven át félrevezették az amerikaiakat Afganisztánról

Doku360: "Olyat szeretnék mutatni, amiről az emberek nem hitték, hogy lehetséges"

Doku360: "Olyat szeretnék mutatni, amiről az emberek nem hitték, hogy lehetséges"

Az EU bankja Orbánnak: ha pénz kell a klímavédelemre, itt vagyunk

Az EU bankja Orbánnak: ha pénz kell a klímavédelemre, itt vagyunk

Ezen a karácsonyi koncerten Föld körüli utazást tehet

Ezen a karácsonyi koncerten Föld körüli utazást tehet

Radar360: Szabad színházakért tüntettek, ellenzéki városok szövetkeztek

Radar360: Szabad színházakért tüntettek, ellenzéki városok szövetkeztek

Jövő héten akár 16 fok is lehet

Jövő héten akár 16 fok is lehet

Otthonában jegelte a kábítószert a díler, miközben a kórházban feküdt

Otthonában jegelte a kábítószert a díler, miközben a kórházban feküdt

Ezen a karácsonyi koncerten Föld körüli utazást tehet

Ezen a karácsonyi koncerten Föld körüli utazást tehet

A Suzuki alaposan megvadította a Swiftet

A Suzuki alaposan megvadította a Swiftet

Odavan az internet a kispapáért, aki széket csinált magából a párjának

Odavan az internet a kispapáért, aki széket csinált magából a párjának

Belerohant egy kisteherautó egy autóba az M1-esen, egy ember meghalt

Belerohant egy kisteherautó egy autóba az M1-esen, egy ember meghalt

A címlapról ajánljuk