MTI / hvg.hu Gazdaság

Verhofstadt: A szerdai a britek utolsó esélye, aztán jön a káosz

Csaknem elkerülhetetlenné vált Nagy-Britannia rendezetlen kiválása az Európai Unióból – írta egy hétfő esti Twitter-üzenetében Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője, aki egyúttal a brit kiválás koordinálásáért felel az EP-ben.

Dercsényi Dávid Itthon

Elektronikus jegyrendszer: Vitézyt okolják, szerződésbontás is jöhet

Akár szerződésbontás is következhet a német céggel az elektronikus jegyrendszer ügyében – derült ki a BKK vezérigazgatójának bizottsági meghallgatásán. A bevezetés időpontja totál homály, miközben Dabóczi Kálmán olyanokra hivatkozik a projekt nehézségeiről beszélve, mint az ázsiai időeltolódás, vagy a veronai buszbaleset. A projekt hibáiért ki nem mondva Vitézy Dávid korábbi BKK-vezért okolja a főváros.

Lengyel Miklós Gazdaság

„Olló úr” újra színre léphet a káoszba forduló Olaszországban

Lemondott az olasz miniszterelnök, aki meg sem alakíthatta a kormányát, mert az államfő nem fogadta el, hogy a legfontosabb, pénzügyminiszteri poszton egy euroszkeptikus üljön. A kijelölt miniszterelnök, akit a választásokon győztes Öt csillag és a Liga támogatott, erre visszalépett. A két populista párt vezére alkotmányos puccsot emleget.

MTI Világ

Megbénította a hó Szlovéniát és Horvátországot

Szlovénia egyes részein kötelező a hólánc, az egész országban havazik. Horvátország nagy részén is esik a hó, és kitiltják a forgalomból azokat az autókat, amelyeknek nincs megfelelő téli felszerelésük.

hvg.hu Itthon

Így maradt el a metróapokalipszis – videó

Szellős tömegben és gördülékenyen indult az első pótlóbuszos munkanap a hármas metró északi szakaszán, ahol egy évig nem fognak vonatok járni. Sok helyen rendőrök irányították a forgalmat, káosz az első reggelen nem volt. Kérdés, tartható-e mindez a felújítás végéig. Videó.

Balla István Kult

Rendetlenség van az asztalán? Akkor minden rendben van

Mi a közös Rommel tábornokban, Trumpban, Brian Enóban, Drachten forgalmi csomópontjában, az Amazonban vagy a MIT 20-as épületében? A válasz egy nemrég megjelent kötet szerint a kaotikus viszonyokra épített kreativitás. És akkor még nem is beszéltünk az asztalomról.

1 2 3
Zöld rendszám és 7 üléses kedvezmény egyszerre: íme a Mercedes EQV

Zöld rendszám és 7 üléses kedvezmény egyszerre: íme a Mercedes EQV

Visszamehettek a lakók a leégett Soroksári úti társasházba

Visszamehettek a lakók a leégett Soroksári úti társasházba

Autóautomatát tesztel egy brit kereskedő

Autóautomatát tesztel egy brit kereskedő

Szeged és a Balaton északi partja felé is késnek a vonatok műszaki hiba miatt

Szeged és a Balaton északi partja felé is késnek a vonatok műszaki hiba miatt

Bejelentett egy telefont a Samsung azoknak, akik nem akarnak sokat költeni

Bejelentett egy telefont a Samsung azoknak, akik nem akarnak sokat költeni

Továbbjutott Babos a US Open első selejtezőjéből

Továbbjutott Babos a US Open első selejtezőjéből

Lemondott az olasz miniszterelnök

Lemondott az olasz miniszterelnök

Kipróbáltuk a világ leggyorsabb villanyautó-töltőjét, amiből itthon már kettő is van

Kipróbáltuk a világ leggyorsabb villanyautó-töltőjét, amiből itthon már kettő is van

A budapesti lakásépítések több mint felét nem tudják határidőre befejezni

A budapesti lakásépítések több mint felét nem tudják határidőre befejezni

A Facebook megcsinálta végre a funkciót, amivel gombnyomásra törölhetjük a nyomainkat

A Facebook megcsinálta végre a funkciót, amivel gombnyomásra törölhetjük a nyomainkat

Fotó: Ezt az autószállítmányt próbálja meg valaki felülmúlni

Fotó: Ezt az autószállítmányt próbálja meg valaki felülmúlni

A címlapról ajánljuk