Gergely Zsófia Itthon

"Képes volt 40 forint miatt beperelni a társasházat"

Egymás után kerülnek elő olyan társasházak, amelyeknek mind ugyanazzal a közös képviseletre szakosodott céggel, pontosabban annak vezetőjével gyűlt meg a bajuk. A magát a tíz legnagyobb fővárosi házkezelő cég közé soroló HRTL-csoport viszont állítja, mivel sok házat kezelnek, óhatatlanul szereznek ellenségeket a lakók közt. De hová vezet, amikor egymást jelentgetik fel a lakók és a közös képviselő? És miként fajulhat odáig a háború, hogy a közös képviselő után nyomozó lakók már Orbán Viktort sejtik a háttérben? Utánamentünk.

Gergely Zsófia Itthon

Gyorsteszt: Hiába jelentkeztünk rezsiharcos közös képviselőként

Senki nem tudja, mihez kezdjenek a sebtiben elfogadott törvénnyel, melynek értelmében már javában le kellene jelentenie a közös képviselőnek, laknak-e a házban olyanok, akik nem jogosultak a rezsicsökkentésre. A Németh Szilárd "rezsibiztos" által kezdeményezett törvénymódosítás gyakorlati megvalósulását a lehető legegyszerűbb módon teszteltük: Németh Szilárdné nevű közös képviselőként bemutatkozva végighívtuk a vízműveket és a szemétszállítókat. Olykor kölcsönösen meglepődtünk.

MTI / hvg.hu Itthon

Baloldali összefogás: vonják vissza "a besúgótörvényt"!

A rezsicsökkentéssel összefüggő törvény visszavonására szólítja fel a kormánypártokat a baloldali összefogás, amely szerint besúgóvá teszi a közös képviselőket a jogszabály, amellyel kapcsolatban alkotmányossági problémák is felmerülnek.

Gergely Zsófia Itthon

Besúgót csinált a Fidesz a közös képviselőkből

Le kell jelentenie ezentúl a közös képviselőnek, laknak-e a házban olyanok, akik nem jogosultak a rezsicsökkentésre, például azért, mert a cégük nevén van az ingatlan – ezt írja elő egy szinte észrevétlenül elfogadott törvény. Így a lakókat a vízdíj és a szemétdíj szempontjából két csoportba kell ezentúl sorolni, különben kollektív büntetés jár: az egész ház elbukja a rezsin megspórolt forintokat.

Gergely Zsófia Itthon

Negyven forintot spórolt a rezsiharc citromdíjasa

Anyázó közös képviselők, a medencén megtakarított vízdíjat bagatellizáló budai lakópark és a kemény 40 forintot megspóroló társasház – folytatjuk abszurd körképünket a lépcsőházakban dúló rezsicsökkentési harcról. A hvg.hu-nak társasházi képviselők meséltek olyan esetről, amikor egy lakó rendőri felszólításra sem engedte be a rezsicsökkentési hirdetményt kiragasztani igyekvő munkatársukat. De az is megtörtént, hogy egy kissé összezavarodott lakó csekket kért a rezsicsökkentés befizetésére.

Gergely Zsófia Itthon

A vitringyártók lettek Orbán háborújának nagy nyertesei

Javában dúl a Nagy Rezsicsökkentési Háború, csak éppen nem az intézkedés ellenzői vagy az EU ellen. A valódi küzdelem a lépcsőházi hadszíntéren dúl, és a félmilliós bírságtól rettegő közös képviselők vívják a galád közleménytépkedők ellen. Az előbbiek közül a legleleményesebbek üveges vitrin bevetésével törik meg az ellenséget. Csak akkor a végső mérleg: 54 ezer forint rezsicsökkentés, mínusz 48 ezer befektetés, egyenlő 6 ezer forint megtakarítás.

MTI Itthon

Jaj a közös képviselőknek, ha nem figyelnek

A társasházak és a lakásszövetkezetek közös helyiségeinek villamosenergia-költsége is csökkenhet jövőre egy kedden elfogadott törvénymódosítással, amely azt is előírja, hogy a közös képviselőknek tájékoztatniuk kell a lakókat a rezsicsökkentéssel elért megtakarításról.

hvg.hu Ingatlan

Milliós károkat okozhat a társasháznak a sarlatán közös képviselő

Egy társasház biztosításakor a lakók általában igyekeznek egy legolcsóbb alapszolgáltatást választani, pedig ha baj történik, biztosítás esetén jelentős költségeket vállal át a biztosító. A lakók ugyanakkor nem mindig vannak azzal tisztában, mire terjed ki pontosan a társasház szerződése. Mire kell figyelni egy társasház biztosításakor?

Mester Nándor Ingatlan

Öt tipikus hiba lakásvásárláskor

A kiszemelt lakás megvételekor sokan alapvető hibákat követnek el. Ezek egy részét később bevallják maguknak, de akkorra már százezreket buknak. Vannak típushibák, összeszedtünk néhányat.

1 2
Ezt látta a holdra szállás közben Neil Armstrong – videó

Ezt látta a holdra szállás közben Neil Armstrong – videó

Papíron jól mutat az egészségügy munkaerőhelyzete, de a részletekben nem egy ördög van

Papíron jól mutat az egészségügy munkaerőhelyzete, de a részletekben nem egy ördög van

Játékgépbe szorult egy kisfiú keze a tiszafüredi strandon

Játékgépbe szorult egy kisfiú keze a tiszafüredi strandon

Parkolási vita miatt vertek meg egy mentőt Budapesten

Parkolási vita miatt vertek meg egy mentőt Budapesten

Csalódni fog, ha azt hiszi, a mélygarázsok oldják meg a belvárosi parkolóhelykáoszt

Csalódni fog, ha azt hiszi, a mélygarázsok oldják meg a belvárosi parkolóhelykáoszt

Robbanás volt a BorsodChem üzemében

Robbanás volt a BorsodChem üzemében

A hét, amikor a legendás Apollo-11 űrhajósa viszatért oda, ahol minden elkezdődött

A hét, amikor a legendás Apollo-11 űrhajósa viszatért oda, ahol minden elkezdődött

Ami miatt rettegtek a holdra szállásról: embernyelő homok, űrbéli kórságok, fullasztó holdpor

Ami miatt rettegtek a holdra szállásról: embernyelő homok, űrbéli kórságok, fullasztó holdpor

Heller Ágnes: "Nekem nem kell, hogy kövessenek"

Heller Ágnes: "Nekem nem kell, hogy kövessenek"

Gomperz: Differenciált rendőri intézkedés

Gomperz: Differenciált rendőri intézkedés

OECD: Javítani kell a magyar oktatás minőségén

OECD: Javítani kell a magyar oktatás minőségén

A címlapról ajánljuk