#közösségi

T.S. Gasztro

Gyorsétterem a templomban

Ma már számos példa akad a nagyvilágban, hogy a kortárs kiállitásoktól, divatbemutatókon át a legütösebb koncertekig, mi mindent fogadnak be templomok is.Gyorséttermet nyitni egy székesegyházban, azonban elég vad ötletnek tűnik.A McMass néven indult közösségi finanszírozási projekt kezdeményezői pont erre gondoltak.

hvg.hu Vállalkozás

Bébiszittelésből félretett pénzből lett milliárdos

Isabella Weems 14 évesen bébiszittelésből igyekezett összespórolni annyit, hogy egy használt autót tudjon majd venni. Az így megtakarított pénze ugyanakkor ehhez nem volt elég, a 350 dollár mellé még ugyanennyit kapott a szüleitől, akik azt tanácsolták neki, hogy indítson be egy vállalkozást. A fiatal lány 2010-ben egy olyan közösségi ékszer-értékesítő platformot indított be, mely hihetetlen sebességgel kezdett növekedni, és árbevétele idén már elérheti a 250 millió dollárt.

techline.hu Tech

Elindult az msnNow

Elindult a Microsoft új közösségi hírszolgáltatása, az msnNOW  - jelentette be tegnap Bob Visse, az MSN igazgatója.

60 százalékkal kevesebb vakcinát szállít le az EU-nak az AstraZeneca

60 százalékkal kevesebb vakcinát szállít le az EU-nak az AstraZeneca

XVII. századi gyűrűt és Erzsébet királynéhoz köthető domborművet találtak régészek Budapesten

XVII. századi gyűrűt és Erzsébet királynéhoz köthető domborművet találtak régészek Budapesten

4K-s felbontás 144 Hz-en: ezt tudja az új Asus monitor

4K-s felbontás 144 Hz-en: ezt tudja az új Asus monitor

Hat nap, szinte alvás nélkül – Rakonczay ébersége az óceánon nem rossz eredmény

Hat nap, szinte alvás nélkül – Rakonczay ébersége az óceánon nem rossz eredmény

A Google hajlandó fizetni az online tartalomért – egyelőre csak Franciaországban

A Google hajlandó fizetni az online tartalomért – egyelőre csak Franciaországban

Ennél szokatlanabb előzést biztosan nehéz lenne találni - videó

Ennél szokatlanabb előzést biztosan nehéz lenne találni - videó

Szakértők szerint hamarosan bekövetkezik az első halálos kibertámadás

Szakértők szerint hamarosan bekövetkezik az első halálos kibertámadás

Nem volt nyitva az autóbontó, kiszórta a lomokat az út szélére egy férfi

Nem volt nyitva az autóbontó, kiszórta a lomokat az út szélére egy férfi

A címlapról ajánljuk