Csikász Brigitta Itthon

Jönnek a magyar seriffek – de minek?

Miskolc a seriff-rendszer bevezetésén gondolkozik, noha az elmúlt években jelentősen javult a közbiztonság, és egy sor speciális rendészeti intézkedést is hoztak. A polgármesteri hivatal szerint a város seriffjei is közterület-felügyelők lesznek, csak éppen többet kell majd a lakosok között forgolódniuk. Kerezsi Klára kriminológus szerint az önkormányzatoknak a rendészeti megoldások helyett komplexebb, szociális megoldásokat kellene választaniuk.

Cs. B. Itthon

A sikátorokban leselkedő bűn ellen küzdene a belügy

Bűnmegelőzési központként működő kisbuszok, tanyavilági „forródrót”, információs pultok – többek között ezek szerepelnek a következő tíz évre tervezett Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában. A javaslat szerint nem egészséges sikátorokat építeni, az egyedül bóklászó 18 év alattiakat pedig kiszorítanák a bulihelyekről.

MTI Itthon

Csak felnőtt kíséretében engednék szórakozni a tinédzsereket

Az új bűnmegelőzési stratégia felveti a közösségi rendészet megteremtését. Kezdeményezik a szórakozóhelyek szigorúbb ellenőrzését a kábítószer-fogyasztás és a 18 év alattiak alkoholfogyasztásának visszaszorítása érdekében. A tervezet azt is felveti: meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a fiatalkorúak felnőtt kísérő nélkül ne mehessenek be szórakozóhelyekre.

Megvan az új macskasztár, gülüszeme van, és Potatónak hívják

Megvan az új macskasztár, gülüszeme van, és Potatónak hívják

Erre készüljön, ha az Uruguay elleni meccsre megy pénteken a Puskásba

Erre készüljön, ha az Uruguay elleni meccsre megy pénteken a Puskásba

Nagy Ervin: Szeretek az öntelt magyar macsó típusból hülyét csinálni

Nagy Ervin: Szeretek az öntelt magyar macsó típusból hülyét csinálni

Kálmán Olga: Nemcsak tanácsadó vagyok, hanem a DK politikusa is

Kálmán Olga: Nemcsak tanácsadó vagyok, hanem a DK politikusa is

Az Apple 2022-ben és 2023-ban is teljesen új terméket készül bemutatni

Az Apple 2022-ben és 2023-ban is teljesen új terméket készül bemutatni

Fura számítási hibát hagytak egy keddi törvényjavaslatban

Fura számítási hibát hagytak egy keddi törvényjavaslatban

Megvan az új macskasztár, gülüszeme van, és Potatónak hívják

Megvan az új macskasztár, gülüszeme van, és Potatónak hívják

Választási csalás ügyében hallgattak ki 150 embert Békés megyében

Választási csalás ügyében hallgattak ki 150 embert Békés megyében

Ilyenek vagyunk, ha babakorunkban kialakult bennünk az ősbizalom. És ha nem

Ilyenek vagyunk, ha babakorunkban kialakult bennünk az ősbizalom. És ha nem

Állatok gyógyításában utazik Orbán volt államtitkára

Állatok gyógyításában utazik Orbán volt államtitkára

"Nincs mit beismernem" – elkezdődött a Gyárfás-per

"Nincs mit beismernem" – elkezdődött a Gyárfás-per

A címlapról ajánljuk