MTI Közlekedés

Fotó: itt az új közlekedési tábla a budapesti belvárosból

„Kérjük, segítse a busz sávváltását!” – ez olvasható azokon a közlekedési táblákon, amelyeket a BKK helyezett ki a budapesti belvárosban. A sárga alapon fekete feliratokkal a Kálvin téren és a Károly körút Dohány utcai csomópontjánál találkozhatnak az autósok.

MTI Itthon

Főiskolás táblatolvajokat fogott a rendőrség

Az utcán leszerelt sebességkorlátozó táblával akarta meglepni 20. születésnapján barátját két főiskolás Dunaújvárosban; közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indult ellenük eljárás - közölte a rendőrség csütörtökön.

MTI Itthon

Traktoros tábla miatt tett feljelentést az MSZP

Szaniszló Sándor (MSZP) azt kifogásolja, hogy a fideszes Ughy Attila a Fővárosi Közgyűlés október 27-i ülésén átadta Horváth Csaba MSZP-s frakcióvezetőnek az "utolsó" leszerelt "traktorral behajtani tilos" táblát.

MTI Shake

Részegekre figyelmeztető tábla Erdélyben

Egy földön tápászkodó ember, üveggel a kezében - ezt az érdekes figurát láthatják egy nem szokványos közúti jelzőtáblán azok a gépkocsivezetők, akik az erdélyi Arad megyei Pécska (Pecica) városon hajtanak keresztül.

MTI Autó

Veszélyesek az ottfelejtett közlekedési táblák

Tucatjával érkeztek lakossági bejelentések a Szereljük le együtt! akcióra, amelyet a Dunaújvárosi Hírlap kezdeményezett a városban. Akadtak több éve kint felejtett tiltó és korlátozó táblák az utak mentén.

1 2
Seselj szerint csetnik bajonettek védelmében érkezett Gruevszki Magyarországra

Seselj szerint csetnik bajonettek védelmében érkezett Gruevszki Magyarországra

A Telekom ügyfele? Lehet, hogy épp most kapott ingyen 4 GB mobilinetet

A Telekom ügyfele? Lehet, hogy épp most kapott ingyen 4 GB mobilinetet

60 kilométer elektromosan, ezt tudja az új BMW 330e

60 kilométer elektromosan, ezt tudja az új BMW 330e

Női tangák lepték el a közösségi oldalakat, és fontos üzenetük van

Női tangák lepték el a közösségi oldalakat, és fontos üzenetük van

Gyurcsány irodája is megsemmisült a Teréz körúti tűzben

Gyurcsány irodája is megsemmisült a Teréz körúti tűzben

Szörényi Levente: Baromi jó érzés, hogy már nincs dolgom a zenével

Szörényi Levente: Baromi jó érzés, hogy már nincs dolgom a zenével

Indul az ígéretdömping: kinek (nem) épül tovább a metró?

Indul az ígéretdömping: kinek (nem) épül tovább a metró?

Hernádi újra felkerülhet az Interpol körözési listára

Hernádi újra felkerülhet az Interpol körözési listára

Összerakták, hogy jöhetett Magyarországra Gruevszki

Összerakták, hogy jöhetett Magyarországra Gruevszki

Kormány: több hajléktalan ment be szállóra. Vöröskereszt: többen bújtak el

Kormány: több hajléktalan ment be szállóra. Vöröskereszt: többen bújtak el

Nyolcezer állami ösztöndíjasból csinált fizetős hallgatót a kormány

Nyolcezer állami ösztöndíjasból csinált fizetős hallgatót a kormány

A címlapról ajánljuk