MTI Itthon

Érdekvédő hálózatot hoztak létre a középiskolások

A Baross Gábor szakkollégiumban tartott szombati középiskolai fórumon a részt vevő mintegy száz-százötven diák arról is határozott, hogy a Középiskolai Hálózat pártokon kívül minden demokratikus szervezettel együttműködik.

hvg.hu Itthon

Hoffmann Rózsa tervét bírálták

A sztrájk árnyékában tart vitanapot az Országgyűlés az oktatás államosításáról. Pokorni Zoltán szerint nem lett volna szükség ilyen drasztikus lépésére, a Fidesz szakpolitikusa szerint téves lenne egy kaptafára nevelni a gyerekeket. Hiller István azt mondta, hatalmas káoszt okoz a január 1-től életbe lépő új oktatási rendszer.

Seres László Vélemény

Seres László: A gyerekek államosítása

Amire a Dörner/Csurka páros a fővárosi színházi életben felhatalmazást kapott, pontosan megfelel annak, amit mostanában az oktatási szférában keresztülvisznek. H. Rózsáék új, államfüggő hierarchiát építenek ki, amelybe a gyermeknek is be kell tagozódnia, ha lehet, legalulra, hiszen ő a magyar jövő záloga, őt kell betörni a rendszerbe. A Hátországba.

Kapcsándi Dóra Itthon

Pokorni: a Fidesz a KDNP ellenében is keresztülviszi elképzeléseit

Parlamenti módosító indítványok sorát fogja beadni a Fidesz a közoktatási törvényhez, hogy olyanra formálják a jogszabályt, amilyennek a párt szakpolitikusai szeretnék – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Pokorni Zoltán. A Fidesz elnökségi tagját arról is megkérdeztük, tudták-e a hajdúszoboszlói elnökségi ülésen, hogy még a Közigazgatási Minisztérium szerint is alkotmányellenes lehet a végtörlesztésről szóló kormányjavaslat.

MTI Karrier

PSZ: Hoffmann koncepciója még mindig nem nyilvános

A Pedagógusok Szakszervezete az ország jelenlegi és prognosztizálható gazdasági helyzetére tekintettel nem tartja időszerűnek és szakmailag megalapozottnak a közoktatás nagymértékű államosítását. Szóvá tették azt is, hogy bár az oktatási államtitkár hétfőn a tömörülés országos vezetőségének ülésén megígérte, mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra az új köznevelési törvény koncepcióját.

Erdőtűz miatt kiürítettek egy horvátországi fesztivált

Erdőtűz miatt kiürítettek egy horvátországi fesztivált

Meghalt egy magyar hegymászó a Magas-Tátrában

Meghalt egy magyar hegymászó a Magas-Tátrában

Theresa May úgy táncol, mintha nem lenne holnap

Theresa May úgy táncol, mintha nem lenne holnap

Ha ezt a hat számot megálmodta, innentől könnyen fog aludni

Ha ezt a hat számot megálmodta, innentől könnyen fog aludni

Négy "tuningautó" azonnal bukta a műszakiját egy hétvégi razzián

Négy "tuningautó" azonnal bukta a műszakiját egy hétvégi razzián

Új feladatot találtak Iker Casillasnak

Új feladatot találtak Iker Casillasnak

Több mint tízezer nyaraló menekült erdőtűz miatt Horvátországban

Több mint tízezer nyaraló menekült erdőtűz miatt Horvátországban

Nyelvvizsga-bizonyítványt hamisított egy olimpikon

Nyelvvizsga-bizonyítványt hamisított egy olimpikon

Bonthatják a pezsgőt a Huaweinél, két nagyon jó hírt is kaptak egyszerre

Bonthatják a pezsgőt a Huaweinél, két nagyon jó hírt is kaptak egyszerre

Nem lehet belenézni az anyagokba, amik alapján Orbánék leszavazták a klímasemlegességet

Nem lehet belenézni az anyagokba, amik alapján Orbánék leszavazták a klímasemlegességet

Trump elrendelte: inkább amerikai árut vegyenek az állami hivatalok

Trump elrendelte: inkább amerikai árut vegyenek az állami hivatalok

A címlapról ajánljuk