hvg.hu Itthon

Négy kislány megrontásával gyanúsítanak egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint négy kislányt is megrontott az elmúlt években Győr környékén. A kislányok között akad, akit az eddigi adatok szerint hét éves korában környékezett meg a férfi, a gyanúsított viszont mindent tagad.

MTI Világ

Szórólapok ütöttek agyon egy lányt

Repülőről ledobott szórólapok ütöttek agyon egy lányt Afganisztánban - állapította meg szerdán a brit védelmi minisztérium hosszas vizsgálat után.

MTI Világ

Kétéves kislányt fojtott meg egy óriáskígyó

Kislányt fojtott meg Floridában egy házikedvencként tartott 2,5 méter hosszú burmai óriáskígyó, amely a terráriumából kiszökve éjjel támadta meg a gyerekszobában alvó kétéves gyermeket.

MTI Itthon

Azonosították az Emődről eltűnt kislány maradványait

Bizonyossá vált, hogy az Emődről 2007 szeptemberében eltűnt gyermek maradványait találták meg múlt év végén a település határában - közölte az igazságügyi orvosszakértő megállapítása alapján a rendőrség.

MTI Világ

Krokodil ölhette meg az eltűnt kislányt

Krokodilt láttak egy ausztráliai mocsárban fürdőző gyerekek azon a helyen, ahol pár pillanattal korábban észrevették társuk, egy 11 éves kislány eltűnését - közölték hétfőn helyi rendőrök.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Tarlós gratulált Karácsonynak

Tarlós gratulált Karácsonynak

Itt vannak a megyei jogú városok részeredményei - Borkai vezet

Itt vannak a megyei jogú városok részeredményei - Borkai vezet

Hódmezővásárhelyen és Miskolcon lényegében eldőlt a választás

Hódmezővásárhelyen és Miskolcon lényegében eldőlt a választás

Szombathelyen is az ellenzéki jelölt nyert

Szombathelyen is az ellenzéki jelölt nyert

Másfél év után válik Nacsa Olivér

Másfél év után válik Nacsa Olivér

Tordai: Ez nagyon durva kampány volt, féltettem Gergőt

Tordai: Ez nagyon durva kampány volt, féltettem Gergőt

Tarlós gratulált Karácsonynak

Tarlós gratulált Karácsonynak

Botka László nyert Szegeden

Botka László nyert Szegeden

Brigid Kosgei megdöntötte a női maratonfutás világrekordját

Brigid Kosgei megdöntötte a női maratonfutás világrekordját

„A pornó kinyitott egy ajtót” - megmagyarázta Budapest elvesztését a kormányoldal

„A pornó kinyitott egy ajtót” - megmagyarázta Budapest elvesztését a kormányoldal

Rogán Antal húga marad a polgármester Szakonyfaluban

Rogán Antal húga marad a polgármester Szakonyfaluban

A címlapról ajánljuk