Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kommunizmus

hvg.hu Tech

Huj-huj hajrá: tényleg hímtagot jelent oroszul?

A huj-huj hajrá szurkolói rigmust szovjet kérésre szorították ki a magyar lelátókról, mert a huj szó az orosz argóban férfi nemi szervet jelent. Az Urbanlegends.hu blog szerzője megpróbálta kideríteni, mi ebből az igazság.

hvg.hu Napi merítés

Kennedy és a pápa keresztes hadjárata a kommunizmus ellen

A szegedi MÉH-telepről több olyan állambiztonsági irat is előkerült, amelyek alapján bepillantást nyerhetünk, hogyan működtek a szolgálatok a Kádár-korszakban. Az egyik előkerült állambiztonsági irat szerint "Kennedy lesz az első olyan elnök, aki a pápával karöltve keresztes hadjáratot indít a kommunizmus ellen" - olvasható a Szeged Kurir oldalán.

Itthon

„Nem csak a történelem van, én is itt ülök”

Születtek 1925-ben. Egyikük németbarát dzsentricsaládban, másikuk zsidó–horvát családban nőtt fel. Magyarok. Szembefordultak a Horthy-korszakkal, majd antifasiszta ellenállók lettek. A két barát demokratikus Magyarországot akart. 1947-ben mégis beléptek a kommunista pártba. Miért?

Bálint Csaba Világ

Kommunisták bűnei: messze még a kárpótlás Szerbiában

Négy éve hatályos Szerbiában az a törvény, amelynek alapján a kommunista rendszerben meghurcolt magánszemélyek, illetve hozzátartozóik kérhetik ügyük utólagos felülvizsgálatát. Ügyek, döntések vannak már, de a kárpótlás még messze.

Bálint Csaba Itthon

ÁVH-dolgozók listája – minden nyilvánosság üdvözlendő

Alighogy megjelent, már a rádiók legfrissebb híradásaiban is beszámoltak arról a listáról, amelyet a szegedkurir.hu regionális hírportál közölt április negyedikén. A Csongrád megyei ÁVH egykori dolgozóinak névsora csak első darabja annak a sorozatnak, amelynek közlésére Kunstár Csaba főszerkesztő szánta el magát. Az esetről Cseh Gergő Bendegúzt, a Történeti Levéltár munkatársát kérdeztük. Ha nem sérülnek indokolatlanul a személyiségi jogok, akkor minden nyilvánosság üdvözlendő – mondja a szakember.

Bálint Csaba Itthon

Megjelent a csongrádi ÁVH-dolgozók listája

A legenda szerint a helyi MÉH-telepen, két páncélszekrényben lapultak azok az állambiztonsági jelentések, amelyeknek első néhány oldala már nyilvánosságra került egy regionális híroldalon.

hvg.hu Itthon

Újra megnyitná a recski tábort a gárda főkapitánya? - videó

A kommunista diktatúra áldozataira emlékezett országszerte a Jobbik. A párt budapesti rendezvényén beszédet mondott Hasznos Miklós egykori munkaszolgálatos és Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya. Utóbbi szerint Magyarországon ma is kommunista diktatúra van, hiszen "2010-ben is házkutatásokat tartanak magyar hazafiaknál, illetéktelen kezek turkálnak szegényes kis ruháik között".

Schmidt Mária Publicisztika

Schmidt Mária: A rendszerváltoztatás nem volt kudarc

Húsz évvel a rendszerváltoztatás után a társadalom jelentős része bizalmatlan az állammal, a jogszolgáltatással és a politikai elittel szemben. Általános az a vélekedés, hogy ez az uralmon lévő elit immorális, korrupt és mindennek a tetejében nem jól vezeti az országot. Mindezek ellenére a magyar rendszerváltoztatás nem tekinthető kudarcnak. A demokrácia politikai intézményei kiépültek. Az állami tulajdont felváltotta a magántulajdon. A politikai elit gyenge teljesítménye ellenére az ország húsz év alatt sokat gyarapodott.

hvg.hu Sorkövető

Ünneplésre készültek, gumibot lett belőle

Minden elő volt készítve, hogy az Aranycsapat vb-győzelmét megünnepelhessék. A szervezők 120–140 ezer boldog embert vártak. Ehhez képest tízezer haragost kaptak, akiket csak három nap után sikerült megfékezni. Mindez azért, mert NSZK–Magyarország: 3–2. Csak azért?

hvg.hu Napi merítés

"A büdös burzsujokat nem kell sajnálni"

A kommunista elit mindent megengedhetett magának, kicsit leegyszerűsítve: bort ittak, és vizet prédikáltak. A nép fantáziáján azonban semmi nem tudott túltenni. Egy városi legenda az uralkodó elit túlkapásairól az Urbanlegends.hu blogon.

hvg.hu Napi merítés

Az ember, aki 1989-ben meghalt, de ma is él

Egy 19 éves egyetemista halálhíre nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy húsz éve Csehszlovákiában néhány nap alatt megdőlt a kommunizmus. Egy rendszerváltó szóbeszéd rövid története az Urbanlegends.hu oldalán.

hvg.hu Napi merítés

A berlini fal története

A berlini fal leomlásához vezető eseményeket csak akkor lehet mélyebben megérteni, ha vetünk egy pillantást a szovjetunióbéli Pecsengától a bulgáriai Rezovóig a politikai, ideológiai, gazdasági és katonai törésvonal mentén húzódó Vasfüggöny legkézzelfoghatóbb, legnyilvánvalóbb és legprecízebben kivitelezett szakaszának születésére és fennállása szűk három évtizedére – írja a húszéves évforduló alkalmából a Lemil.blog.hu.

hvg.hu Itthon

A Rajk-per fővádlottjait 60 éve végezték ki

Holnapután lesz hatvan éve, hogy 1949. október 15-én kivégezték a legnagyobb magyarországi kirakatper fővádlottjait, a kommunista pártban korábban vezető tisztségeket betöltő Rajk Lászlót, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást.

hvg.hu Itthon

"Testvéri" tanácsadó jelentése a magyar képzőművészetről

A mielőbbi szovjetizálás érdekében 1949-ben Magyarországot valósággal elárasztották a nagytestvéri tanácsadók. A politikai, társadalmi, ipari átalakításban segédkezők a legnagyobb titokban érkeztek és munkálkodtak, a művészeti életet átalakítókra viszont némi (sajtó)fény vetült. Az alábbiakban Konsztantyin Finogenov - Sztálin-díjas grafikus, mondhatni inkább: karikatúrista - korabeli jelentését közöljük.

hvg.hu Kult

A vendég játékai

Az idén ünnepelt százéves film nemcsak hősi momentumokat tud felvonultatni, akadtak történetének tragikus, sőt tragikomikus jelenetei is. Ezek közé tartozott a Sztálin-díjig süllyedt, bár korábbi munkássága okán legendás orosz filmrendező, Pudovkin 1950–1951-es budapesti „vendégjátéka” is.

hvg.hu Napi merítés

Az új kenyér ünnepe mint kitalált hagyomány

Általánosan elfogadott vélemény, hogy az új kenyér ünnepét 1949-ben, az alkotmány elfogadásakor szovjet minta alapján, mesterségesen "kreálták". Kovács Ákos azonban sokkal messzebbre vezeti vissza az ünnepet - olvasható az Urbanlegends.hu blogon.

1
4 5 6 7 8 9 10
Videón, ahogy a Brooklyn hídnak ütközik a mexikói haditengerészet hajója – két halott

Videón, ahogy a Brooklyn hídnak ütközik a mexikói haditengerészet hajója – két halott

„Elképesztőt villantott a börzsönyi vadmacska”

„Elképesztőt villantott a börzsönyi vadmacska”

Lakossági tudatosság: akár harmadával is csökkenthetnénk a vegyes kukánk tartalmát

Lakossági tudatosság: akár harmadával is csökkenthetnénk a vegyes kukánk tartalmát

Családvédelem a hétköznapokban: az utcára került egy háromgyerekes család a MÁV bérlakásából

Családvédelem a hétköznapokban: az utcára került egy háromgyerekes család a MÁV bérlakásából

Veszélyes közelségbe ért a „Trump-aszteroida”, de vajon becsapódik?

Veszélyes közelségbe ért a „Trump-aszteroida”, de vajon becsapódik?

Osztrák professzor: Dühös a magyar középréteg a korrupt és tekintélyuralmi elitre, de lerázni aligha tudja magáról

Osztrák professzor: Dühös a magyar középréteg a korrupt és tekintélyuralmi elitre, de lerázni aligha tudja magáról

Mindent borít a Grand Theft Auto, a teljes játékiparra frászt hozott a fejlesztő

Mindent borít a Grand Theft Auto, a teljes játékiparra frászt hozott a fejlesztő

Mire figyeljen az, aki az utolsó pillanatra hagyta az adóbevallást?

Mire figyeljen az, aki az utolsó pillanatra hagyta az adóbevallást?

Tömegével tűnnek el a spanyolországi szálláshelyek az Airbnb-ről

Tömegével tűnnek el a spanyolországi szálláshelyek az Airbnb-ről

A címlapról ajánljuk