hvg.hu Itthon

LMP: Szél Bernadett országgyűlési képviselő lett

Már most mondjon valamit a párt a 2014-es ellenzéki választási szövetségről vagy várjon vele az országgyűlési választásokig? – többek között erre a kérdésre keresik a választ az LMP kongresszusán a küldöttek. A szombati tanácskozás első napján szavaznak a politikai misszióról, amely az Orbán-kormány teljesítményét értékelve, a többi párt tevékenységét figyelembe véve azt tisztázná, hogy az ökopolitikai elvein felül milyen párt is az LMP, hol áll.

MTI Itthon

A DK nyitott a politikai együttműködésre

A demokratikus ellenzéki szervezetek együttműködését szorgalmazó politikai nyilatkozatot fogadott el a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) kongresszusa szombaton Budapesten.

MTI Világ

Obama jóváhagyás nélkül jelentett be kinevezéseket

Barack Obama amerikai elnök, kihasználva a téli kongresszusi ülésszünetet, szerdán több olyan tisztségviselő kinevezését jelentette be, akiknek hivatalba lépését az ellenzéki, republikánus többségű képviselőház korábban megakadályozta.

MTI Itthon

Átírhatja ma saját szabályait az MSZP

Az MSZP alapszabályának átfogó módosításáról dönthet ma a szocialista párt kongresszusa. Előírhatják, hogy a pártelnöki, a képviselői és a miniszterelnök-jelölti posztért indulók méressék meg magukat az MSZP-tagok és a regisztrált támogatók körében, valamint egyszerűsíthetik a kizárási procedúrát.

MTI Világ

Obama 300 milliárdos munkahelyteremtő programot ígért

Amerikai sajtójelentések szerint Barack Obama háromszázmilliárd dolláros munkahelyteremtő programot hirdet meg csütörtökön a Kongresszusban. Vélhetően már a 2012-es elnökválasztás is befolyásolja beszédét.

MTI Itthon

Mesterházy a belviták lezárását várja a kongresszustól

Az MSZP jövője lesz a párt szombati kongresszusának témája; a tanácskozáson az elnökség javaslata alapján a szocialista párt jellegéről, kívánatos szövetségi politikájáról és szervezetéről mondhatják el véleményüket a küldöttek. Mesterházy Attila pártelnök a belviták lezárását várja a kongresszustól, az MSZP gyökeres átalakítását sürgető Gyurcsány Ferenc azonban már az elnökség kérdésfeltevésével sem ért egyet. A vitát az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról folyó üzengetés is beárnyékolhatja.

MTI Itthon

Kongresszust és pártszavazást tart júniusban az MSZP

Jövője szempontjából meghatározó egy hónap előtt áll az MSZP: június 18-án Mesterházy Attila pártelnök kezdeményezésére kongresszust, azután Gyurcsány Ferenc javaslatára és a választmány jóváhagyásával pártszavazást tartanak a szocialisták.

MTI Itthon

Az MSZP-kongresszus összehívását kezdeményezi Mesterházy

A pártelnök a választmány szombati ülésén azt mondta: az MSZP jövőjéről szóló vitákat korrekt és átlátható módon kell lezárni, ezért azt javasolja, hogy a szocialisták június 18-án tartsanak kongresszust, ahol a többség eldöntheti, milyen pártot tart kívánatosnak.

MTI Világ

Megkezdődött a Kubai Kommunista Párt VI. kongresszusa

Megkezdődött a Kubai Kommunista Párt VI. kongresszusa szombaton Havannában csaknem ezer küldött részvételével. Raúl Castro pártvezető megnyitóbeszédében egyebek között javasolta, hogy a magas rangú politikai beosztások időtartamát tíz évben maximálják.

1 2 3 4 5 6 7 8
565 kilométert gyalogolt egy pedofil egy 14 éves lányhoz, aztán jött a meglepetés

565 kilométert gyalogolt egy pedofil egy 14 éves lányhoz, aztán jött a meglepetés

Elfogytak az ördög ügyvédjének muníciói?

Elfogytak az ördög ügyvédjének muníciói?

Viharos kampány után Pikó András Józsefváros új polgármestere

Viharos kampány után Pikó András Józsefváros új polgármestere

Macron: A török támadásnak azonnal le kell állnia

Macron: A török támadásnak azonnal le kell állnia

Visszajön a koranyár, 26 fok is lehet a jövő héten

Visszajön a koranyár, 26 fok is lehet a jövő héten

Részegekkel és firkálókkal kell küzdeniük a szavazatszámlálóknak

Részegekkel és firkálókkal kell küzdeniük a szavazatszámlálóknak

Az ellenzéki Nyirati Klára lett a bajai polgármester

Az ellenzéki Nyirati Klára lett a bajai polgármester

Radar360 extra: Karácsony Budapesten nyert, több fontos vidéki várost is vitt az ellenzék

Radar360 extra: Karácsony Budapesten nyert, több fontos vidéki várost is vitt az ellenzék

Tönkreverte az ellenzék a Fideszt Pécsen

Tönkreverte az ellenzék a Fideszt Pécsen

"A legkárosabb, legártalmasabb, legszörnyűbb kormány ez"

"A legkárosabb, legártalmasabb, legszörnyűbb kormány ez"

Komoly a választók szavazókedve

Komoly a választók szavazókedve

A címlapról ajánljuk