Gécs Dániel Tech

Ma már távolról is állandó kapcsolatban lehet az orvosával, és ehhez már magyar kütyük is vannak

A mobil- és szenzortechnológiával kapcsolatos innovációk, így a viselhető eszközök mára az idősgondozás területét is forradalmasították. A SMART 2018 konferencián elhangzott: épp ezért vág bele a szegedi egyetem több kutatásba is, amelyek végső soron nem csupán egy eddig ismeretlen területet nyithatnak meg a társadalomtudósok előtt, de arra is fény derülhet, milyen új technológiák jelentik a jövőt.

hvg.hu Itthon

Az MSZP elnöke a Fidesz legesélyesebb kihívója helyben

Hiába Molnár Gyula messze a legesélyesebb kihívó Budapest 18. számú választókerületében, ami a XI. kerület egy részét, valamint a XXII. kerületet foglalja magába, még akkor sem tudja legyőzni a Fideszt, ha mindenki visszalép.

MTI Élet+Stílus

Ön lassú evő? Akkor van egy jó hírünk

Azok, akik lassan esznek, kisebb valószínűséggel híznak el – állapították meg japán kutatók. Azt is kiderítették, hogy a vacsora utáni rágcsálnivalók elhagyása és az, ha az ember már nem eszik lefekvés előtt két órával, segít az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében.

MTI Élet+Stílus

Néhány élelmiszer befolyásolhatja a rák terjedését

A spárgában, a szárnyasokban és egyéb élelmiszerekben is megtalálható, aszparagin nevű aminosav csökkentése, illetve blokkolása jelentősen megnehezítette a melldaganatok áttétképződését egereken végzett kísérletekben – számoltak be a kutatók a Nature című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban.

Hann Endre Gazdaság

Egyre inkább Orbán strómanjainak képzelik Mészárosékat a magyarok

Kétharmadnyian vélik úgy, hogy a mostani kormányra nagyon vagy nagyon nagyon jellemzőek a pénzügyi visszaélések. A politikai rendszert illetően a Medián felmérésében feltűnő, hogy a korábbinál kevesebben látják diktatúrának és tekintélyuralmi rendszernek, viszont többen maffiaállamnak és polgári demokráciának.

hvg.hu Tech

Óriási tudományos felfedezés: megvan a 4. dimenzió, és nem az idő az

Nagy port kavart a tudományos világban az európai és amerikai tudósok nagyjából egy időben tett közlése: úgy vélekednek, hogy most először ténylegesen sikerült megfigyelniük az általunk megtapasztalt világon túli negyedik, térbeli dimenziót. Hatalmas áttörésről van szó.

1
4 5 6 7 8
52
Több ezren tüntettek a cseh miniszterelnök lemondásáért Prágában

Több ezren tüntettek a cseh miniszterelnök lemondásáért Prágában

Iron Maiden, Depeche Mode, Limp Bizkit – itt a VOLT-aftermovie

Iron Maiden, Depeche Mode, Limp Bizkit – itt a VOLT-aftermovie

Hosszú Katinka Szingapúrban: vegyesen első, összetettben második

Hosszú Katinka Szingapúrban: vegyesen első, összetettben második

Várandós nő maradványait rejtő, 3500 éves ókori sírt tártak fel Egyiptomban

Várandós nő maradványait rejtő, 3500 éves ókori sírt tártak fel Egyiptomban

Női tangák lepték el a közösségi oldalakat, és fontos üzenetük van

Női tangák lepték el a közösségi oldalakat, és fontos üzenetük van

Így magyarázkodik Kovács Zoltán Gruevszkiről a világnak

Így magyarázkodik Kovács Zoltán Gruevszkiről a világnak

Egy felületre csoportosítják az összes, kkv-kat érintő szolgáltatást

Egy felületre csoportosítják az összes, kkv-kat érintő szolgáltatást

Női tangák lepték el a közösségi oldalakat, és fontos üzenetük van

Női tangák lepték el a közösségi oldalakat, és fontos üzenetük van

Gerlóczy Márton: Ezt akarták, fogyasszák hát egészséggel!

Gerlóczy Márton: Ezt akarták, fogyasszák hát egészséggel!

Trump volt főtanácsadója is segíti a Fideszt az EP-kampányban

Trump volt főtanácsadója is segíti a Fideszt az EP-kampányban

A hét legviccesebb videója, mikor ez a lány rádöbben: valójában nem a Földben élünk

A hét legviccesebb videója, mikor ez a lány rádöbben: valójában nem a Földben élünk

A címlapról ajánljuk