MTI / hvg.hu Világ

Megfojtották a krétai bunkerben megtalált amerikai kutatót

Suzanne Eaton holttestét hétfőn este találták meg egy ember alkotta alagútrendszerben, Hanía tengerparti város kikötője közelében, mintegy 10 kilométerre attól a helytől, ahol utoljára látták július 2-án. A tudós egy konferenciára érkezett a népszerű üdülőszigetre.

hvg.hu Gazdaság

Ránk szakad az egész nyugdíjrendszer

Később lehet majd nyugdíjba menni, ráadásul alacsonyabb lesz a nyugellátás összege is. Gál Róbert Iván, a Tárki vezető kutatója szerint az is komoly probléma, hogy a mostani fiatal 20, 30 éves generációnak nincs elég gyermeke, így a felosztó-kirovó rendszerben nem lesz elég járulékfizető. A vezető kutató egy interjúban fejtegette a magyar nyugdíjrendszer hibáit, és hogy milyen irányba is lehetne fordulni a javítás érdekében.

MTI Shake

Nagy dolgot vittek véghez magyar agykutatók

Magyar kutatóknak sikerült koponyán kívül elvégzett elektromos ingerléssel megállítani az epilepsziás rohamok egy bizonyos típusát állatkísérletekben, az eredményről az egyik legrangosabb amerikai folyóirat is beszámolt.

hvg.hu Tech

Kutatók, tudósok Facebookja

Bár a legnagyobb közösségi oldalon is kicserélhetik, megoszthatják ötleteiket, publikációikat a tudósok, kutatók, nem feltétlenül ez a legjobb terepe a közös tudományos munkának, az akár kontinenseken átívelő együttgondolkodásnak.

MTI Shake

Ezeréves kínai tálat tört el véletlenül egy kutató

Hat darabra tört egy felbecsülhetetlen értékű, nagyjából ezeréves porcelán tál, amikor egy ügyetlen kutató tudományos vizsgálatnak vetette volna alá, de a laborban rosszul állította be hozzá a műszert.

MTI Tech

A kutatók is veszélyeztetik a pingvineket

A szabadon élő, megfigyelőkészülékkel megjelölt pingvinek életét a kutatások is veszélyeztetik: a megjelölt állatoknak kevesebb fiókája születik, és kisebbek a túlélési esélyeik, mint meg nem jelölt fajtársaiknak.

MTI Tech

Angliai magyar kutató rögzítette először a Nap zenéjét

Erdélyi Róbert, más néven Robertus von Fáy-Siebenbürgen, a Sheffieldi Egyetem professzora és munkatársai rendkívül érdekes jelenség hangjait rögzítették nemrégiben. A brit Telegraph online kiadása szerint sikerült felvenniük a Nap hangját, pontosabban a nap "mágneses hurkainak zenéjét".

1 2
Áttört egy álomhatárt a londoni kokainpiac: évi egymilliárd fontot költenek el

Áttört egy álomhatárt a londoni kokainpiac: évi egymilliárd fontot költenek el

Brit tudósok megállapították, ki a világ legszebb nője

Brit tudósok megállapították, ki a világ legszebb nője

Négyes karambol miatt lezárták a teljes 33-as főútat

Négyes karambol miatt lezárták a teljes 33-as főútat

Jó nagy átverést terjesztenek a Wizz Air nevével, nehogy lekattintsa

Jó nagy átverést terjesztenek a Wizz Air nevével, nehogy lekattintsa

Nem volt hátsó féktárcsája a kamionnak, amit megállítottak az M7-esen

Nem volt hátsó féktárcsája a kamionnak, amit megállítottak az M7-esen

A Városliget Zrt. szerint Karácsony fegyvertelen a Liget-projekt ügyében

A Városliget Zrt. szerint Karácsony fegyvertelen a Liget-projekt ügyében

Áttört egy álomhatárt a londoni kokainpiac: évi egymilliárd fontot költenek el

Áttört egy álomhatárt a londoni kokainpiac: évi egymilliárd fontot költenek el

Óriástüntetés jön, de Madrid odacsapna a katalán kemény magnak

Óriástüntetés jön, de Madrid odacsapna a katalán kemény magnak

Elég látványos autókkal tért vissza a Tesla a Nürburgringre

Elég látványos autókkal tért vissza a Tesla a Nürburgringre

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Brit tudósok megállapították, ki a világ legszebb nője

Brit tudósok megállapították, ki a világ legszebb nője

A címlapról ajánljuk