MTI / hvg.hu Világ

Komolyan fejleszti haderejét Törökország

Törökország saját, nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer kifejlesztésébe kezdett. Oroszországtól korábban is sok légvédelmi rakétát vásároltak, az USA-tól pedig vadászbombázókat vennének.

MTI Világ

Komoly fegyverarzenált vesz Németország

A német kormány hadihajókat és egy új légvédelmi rendszert vásárol a hadseregnek, csaknem 8 milliárd euróért – jelentette be kedden a Bundeswehr főfelügyelője.

MTI Világ

Nem örültek Putyinék a tegnapi Aszad-interjúnak

Még nem szállítottak Szíriának Sz-300-as orosz légvédelmi rendszereket – értesült a Vedomosztyi című orosz napilap. A Kommerszant című lap szerint Bassár el-Aszad kellemetlen helyzetbe hozta Moszkvát az al-Manár libanoni televíziónak tett kijelentéseivel.

MTI Világ

Moszkva mégsem szállít Sz-300-as rakétákat Iránnak

Oroszország nem szállítja le Iránnak a korábban megrendelt Sz-300 típusú légvédelmi rakétarendszert, mivel azok az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az Irán ellen bevezetett szankciók hatálya alá esnek - jelentette be szerdán Moszkvában Nyikolaj Makarov vezérkari főnök.

Egy osztrák város is Európa kulturális fővárosa lehet 2024-ben

Egy osztrák város is Európa kulturális fővárosa lehet 2024-ben

Gyógyítható, mégis 39. másodpercenként meghal egy gyerek tüdőgyulladásban

Gyógyítható, mégis 39. másodpercenként meghal egy gyerek tüdőgyulladásban

Bayer Zsolték a jászberényi vereség után: „Még egy ilyen választás, és Magyarország örökre elveszett”

Bayer Zsolték a jászberényi vereség után: „Még egy ilyen választás, és Magyarország örökre elveszett”

Spanyolország után a briteket vette célba az egyik legnagyobb magyar ingatlancég

Spanyolország után a briteket vette célba az egyik legnagyobb magyar ingatlancég

"Legyen óvatos, legyen éber" – így indítják útnak a magyar kamionosokat a migránsok miatt

"Legyen óvatos, legyen éber" – így indítják útnak a magyar kamionosokat a migránsok miatt

Kén- és foszfortartalmú gáz terjeng Mészáros Lőrinc erőművének telephelyéről Visontán

Kén- és foszfortartalmú gáz terjeng Mészáros Lőrinc erőművének telephelyéről Visontán

Top 500: Ha az árbevétel isten kalapja, a hozzáadott érték a bokréta rajta

Top 500: Ha az árbevétel isten kalapja, a hozzáadott érték a bokréta rajta

Kibertámadás érte a brit Munkáspárt informatikai rendszerét

Kibertámadás érte a brit Munkáspárt informatikai rendszerét

A fenntartó szerint nincs létszámstop, fel lehet venni embereket a kórházakba, „ha szükséges”

A fenntartó szerint nincs létszámstop, fel lehet venni embereket a kórházakba, „ha szükséges”

Willi Orbán sérülés miatt nem játszhat a sorsdöntő Eb-selejtezőn

Willi Orbán sérülés miatt nem játszhat a sorsdöntő Eb-selejtezőn

Rákérdeztek a kormánynál, hogy mit jelent a létszámstop az egészségügyben, de nem jött válasz

Rákérdeztek a kormánynál, hogy mit jelent a létszámstop az egészségügyben, de nem jött válasz

A címlapról ajánljuk