hvg.hu Plázs

Nemcsak a budapesti H&M-ben tört ki shoppingpara – videók

Az H&M új, Balmain kollekciója miatt több nagyvárosokban is úgy taposták egymást az emberek nyitás után, mintha ingyen osztogatták volna. A koreográfia szinte ugyanaz volt, mint Budapest, a Vörösmarty téri áruháznál: bejutás előtt közelharc, berontás, lökdösődés, kicsi sipítozás, lerablás. Mániás fázisban a divatőrültek.

MTI Bűnügy

Közterület-felügyelőkre támadt egy nő

Nem akarta igazolni magát egy jegy nélkül utazó nő pénteken a fővárosban, és rátámadt a közterület-felügyelőkre - mondta Budapest Főváros Közterület-felügyeletének általános igazgató-helyettese az MTI-nek.

Index Itthon

Index: dulakodtak és lökdösődtek Cser Ágnesék kongresszusán

Dulakodás és lökdösődés alakult ki az EDDSZ pénteki kongresszusán, a Vidékfejlesztési Minisztérium épületében - értesült az Index. A kongresszusra Gaskó István, a Liga szakszervezeti szövetség elnöke is be akart jutni öt munkatársával. Vele volt Tímár Péter, az EDDSZ Csongrád megyei elnöke is, aki jelöltként indult volna a kongresszuson. Az eseményt biztosító őrző-védő szolgálat munkatársai azonban útjukat állták, és dulakodás alakult ki.

Törött bokával kellett elhagynia az új Puskás Arénát Kalmár Zsoltnak

Törött bokával kellett elhagynia az új Puskás Arénát Kalmár Zsoltnak

Menő stadion már van. Jó focit mikor sikerül bele keríteni?

Menő stadion már van. Jó focit mikor sikerül bele keríteni?

Feje tetejére állított rendőrautó, könnygáz és lángok - nem nyugszanak a sárgamellényesek

Feje tetejére állított rendőrautó, könnygáz és lángok - nem nyugszanak a sárgamellényesek

Várhelyi kénytelen lesz megtagadni Orbánt, ha bővítési biztos akar lenni

Várhelyi kénytelen lesz megtagadni Orbánt, ha bővítési biztos akar lenni

Január 26-án választják meg Győrben Borkai utódját

Január 26-án választják meg Győrben Borkai utódját

Miért nem lehet szemüveges egy nő a munkahelyén Japánban?

Miért nem lehet szemüveges egy nő a munkahelyén Japánban?

Westend-méretű óriás óceánjárót adtak át a héten - fotók

Westend-méretű óriás óceánjárót adtak át a héten - fotók

Timothée Chalamet tökéletes kiejtéssel mondja azt, hogy Szilvásvárad

Timothée Chalamet tökéletes kiejtéssel mondja azt, hogy Szilvásvárad

Soros György: Erkölcsi kötelességünk, hogy a CEU ne hagyja el Budapestet

Soros György: Erkölcsi kötelességünk, hogy a CEU ne hagyja el Budapestet

Olyan funkciót tesztel a Facebook, amitől Instagramnak néz majd ki

Olyan funkciót tesztel a Facebook, amitől Instagramnak néz majd ki

Szövegértésben átlag alatt, számolásban átlag felett vannak a magyarok

Szövegértésben átlag alatt, számolásban átlag felett vannak a magyarok

A címlapról ajánljuk